Nem sokkal az új, baloldali többségű XI. kerületi önkormányzat képviselő-testületének 2019-es alakuló ülése után a korábbi vezetés által kinevezett jegyző másfél millió forintos jutalmat kapott a választási munkájáért. Röviddel ezután az aljegyző fizetését is megtoldották egy jelentős összegű prémiummal, holott mindketten csak a munkaköri kötelességeiket teljesítették. A nehéz anyagi helyzetére panaszkodó Újbuda tavaly egyébként közel ötvenmillió forintot osztott szét az önkormányzati vezetők között. Majdnem húszmillióval többet, mint 2019-ben.
Aligha van még egy település Magyarországon, ahol jobban megbecsülnék a jegyzőt, mint a főváros XI. kerületében. A Gyurcsány-párti (DK) László Imre által vezetett Újbudán ugyanis Vargáné Kremzner Zsuzsanna nem csak az állását tarthatta meg az impériumváltással járó 2019-es önkormányzati választások után – ami, lássuk be, szokatlan, hiszen bizalmi állásról van szó –, de a Fidesz-KDNP-st váltó új, baloldali vezetés körülbelül egy héttel a képviselő-testület alakuló ülése után máris egymillió-ötszázezer forintos jutalomban részesítette. Az Adatradar által kikért adatok szerint a prémiumra a 2019. évi önkormányzati választás lebonyolításához kapcsolódó többletfeladat teljesítésével szolgált rá. Teljesen érthetetlen, és a hatályos jogszabályok alapján nehezen megindokolható ez az érvelés, hiszen a választási eljárásról szóló 2013. évi XXXVI. törvény szerint a jegyző alapfeladataihoz tartozik, hogy a helyi választási iroda vezetőjeként felügyelje a választások lebonyolítását. Vargáné helyettese, Szentandrási-Sárkány Tamás aljegyző szintén jól járt a kerület korábbi vezetésének leváltásával. Ahogy meglepő módon a főnöke, úgy ő is megtarthatta állását. Egy osztályvezetővel közösen pedig decemberben 2,1 millió forintos bónuszt kapott – a hivatalos indoklás szerint a 2019. évi polgármesteri átadás-átvétel lebonyolításához kapcsolódó többletfeladat miatt, amiről érdemes ismét megjegyezni: ez a Polgármesteri Hivatalt vezető jegyző és helyettese esetében nagyjából az alapfeladati ellátását jelenti.
A jegyző, mint köztudott, a hivatal vezetője, egyúttal a törvényesség őre az önkormányzatoknál. Ő felel a helyi rendeletek és határozatok jogszerűségéért. Ezért aztán megint csak érthetetlen, hogy a 2020. és a 2021. évi költségvetés elkészítéséért miért kapott jutalmat. A polgármesteri hivatalokban számos osztály működik, közöttük jogi, pénzügyi és gazdálkodási is. A képviselők által benyújtott egyéni indítványok kivételével jellemzően ezek készítik elő az olyan rendelettervezeteket, mint például a költségvetésről szólót. A munkaanyagot aztán átnézi a polgármester és a jegyző, a végleges szövegváltozatot pedig a testület elé terjesztik, amely aztán vagy elfogadja azt, vagy nem. Ez a normális menete az önkormányzati jogalkotásnak. Ehhez képest Újbuda vezetése 2020-ban és 2021-ben is úgy vélte, prémium jár azért, ha valaki elvégzi a munkáját. A tavalyi költségvetés elkészítéséért a jegyző, öt igazgató és két osztályvezető kapott több mint 2,6 millió forintot. Az ideiért pedig Vargáné, egy osztályvezető, három igazgató és egy egyéb vezető kapott ugyanennyit.
Mindez azért is furcsa, mert több baloldali polgármesterrel egyetemben az újbudai DK-s László Imre is aláírta tavaly áprilisban azt a nyílt levelet, amelynek tartalma szerint – ahogy írták – a kerületek az egyre növekvő feladatokat egyre csökkenő bevételekből kénytelenek ellátni, miközben naponta szembesülünk a válság okozta megrázó élethelyzetekkel. Az állítólag egyre csökkenő bevételek ellenére a XI. kerületben tavaly csaknem ötvenmillió forintnyi jutalmat osztottak ki önkormányzati vezetőknek. A jegyző és az aljegyző a fent említetteken túl részesült a köztisztviselők napja alkalmából, valamint az év végi jutalomként kiosztott pénzekből is. 2019-ben ehhez képest még „csak” harmincegymillió forintot osztott szét Újbuda baloldali vezetése. A pénzszórás az idén is folytatódott, például egy, a megjelölés alapján szintén alapfeladatnak tűnő munkáért, az önkormányzati feladatokhoz kapcsolódó szakmai koncepció kidolgozásáért egymillió forintot kapott az egyik osztályvezető, nyugdíjba vonulása miatt pedig egy igazgató több mint 1,8 millió forintos prémiumban részesült. Érdemes megjegyezni, a koronavírus-járvány elleni védekezésben való részvételért, többletfeladatok vállalásáért ugyanakkor egyetlen dolgozó sem kapott jutalmat az önkormányzat tájékoztatása alapján.
Forrás: Adatradar; Fotó: PS
Facebook
Twitter
YouTube
RSS