Visszatérítendő anyagi segítséget nyújt a kormány a vegyszerszennyezés miatt lakhatatlanná vált Grassalkovich úti ház lakástulajdonosainak – derül ki a Magyar Közlöny hétfői számából.
A kormányhatározat szerint a XXIII. kerületi Grassalkovich út 3. szám alatti hatlakásos társasházi ingatlan tulajdonosai a Soroksári Önkormányzaton keresztül kapják meg az összeget. Az anyagi segítség lakásonként 15 millió 700 ezer forint, amely a tulajdonosokat terhelő pénzintézeti hitel törlesztésére, illetve a tulajdonosok lakhatását biztosító fizetési kötelezettségre használható fel. Az összeg kifizetésére a költségvetésben 94 millió 200 ezer forintot csoportosítanak át. A tulajdonosok a pénzt a társasházi ingatlanban 2010 júniusában bekövetkezett robbanás miatt keletkezett károk megtérítése iránt indított per jogerős befejezését követően kapják meg, s azt – különböző feltételekkel – a per jogerős lezárását követő egy éven belül kötelesek visszafizetni. A kormányhatározat rögzíti: “az anyagi segítségnyújtás a magyar állam részéről nem jelenti a robbanáshoz vezető okok bekövetkezéséért a felelősség elismerését”. A területen vélhetően az 1960-as évektől szakszerűtlenül tároltak vegyszereket, a talaj a felszín közelében ólommal, nikkellel, rézzel, cinkkel szennyeződött. A Greenpeace környezetvédelmi szervezet szerint a területet annak idején úgy adták el, hogy a talajt mentesíteni kell. A 2000-es években két társasházat építettek fel az ingatlanon. 2010-ben több robbanás is történt: ezek következtében a felszínre került egy régi pince, amelyben lyukas hordókat, vegyszeres üvegeket találtak. A lakóingatlanokat ezután életveszélyessé nyilvánították. A tulajdonosok pereket indítottak.
Forrás:MTI, Fotó:MTI
Facebook
Twitter
YouTube
RSS