Apáti Bence: Jobbikos disznótoron Victort vágni vagány dolog

Disznóvágáson járt egy jobbikos képviselő, és ha már ott volt, el is sütött egy roppant eredeti tréfát. Muszáj olvasóimat beavatnom a legapróbb részletekbe is, mert ellentétben a pár hónappal ezelőtti Pócs János által megosztott népművészeti alkotással, a Jobbik néppártosodva cukisodó képviselőjének hasonlóan színvonalas produktuma nem futott be akkora karriert, mint fideszes kollégájáé. (PolgárPortál-publicisztika)

• Apáti Bence, a PolgárPortál állandó szerzője

Hogy ennek pontosan mi az oka, tehát, hogy miért nem készített el és tett fel a Facebookra a méltán híres művészházaspár, Schilling Árpád és Sárosdi Lilla egy olyan képet, amelyen a rendező úr meztelenül fekszik, mintegy kéretlenül mutogatva vágásérett seggét; és, hogy Sárosdi művésznő, miért nem pózolt Hitlernek maszkírozva hites urán pihentetett lábbal; illetve az a magyar liberális értelmiség, amely bevételeinek egy jelentősnek tekinthető részét rettegésből, és nyílt levelek megfogalmazásából vagy aláírásából fedezi, miért nem fenyegetőzik az ország elhagyásával, nos, erre is mindjárt rátérek, de előtte következzen egy kis képelemzés.

Tehát a fénykép a következőképpen néz ki: a halott és egyben megpörzsölt disznó az oldalára fordítva fekszik. Az állat bőrére pedig „Victor” – felhívnám mindenki figyelmét az indokolatlan „c” betűre – feliratot kanyarított az ismeretlen költő. A haszonállatot jókedvű urak állják körül összekapaszkodva. Az egyikük, egy módfelett ízléses és divatos piros kezeslábasban, a 90-es évekbeli nevén, „anorákban” ölelgeti laposakat pislogó és nyilvánvalóan absztinens barátját.

A facebookos megosztáson – tehát nem a röfin – pedig ez a felirat hirdeti a „hellerágnesi-értelemben” vett néppártosodást: „Levágtuk a felcsúti csüngőhasút! Egyszer mindenkire sor kerül. Üzenjük erdélyi testvéreinknek Ceglédről, hogy ma Ő volt a Soros!”

Semmi különös, tulajdonképpen szót sem érdemel. Egy közepesen rossz poént másolt le, majd reprodukált egy önálló tréfákra és gondolatokra képtelen, a piros anorákokért és a disznóhúsért rajongó jobbikos jó(?)ember.

Meg sem emelkedett a pulzusom. Abban a magyar valóságban, ahol a szélsőségesen békés liberálisok naponta emlegetik a lámpavasakat, minden harmadik cimborájuk forradalommal, akasztással és IFA-platókkal fenyegetőzik, ahol egy valamirevaló ellenzéki műsorba csak úgy lehet bekerülni, ha haknira készülő értelmiségi már jó előre, írásban biztosítja a szerkesztőket, hogy legkésőbb a negyedik percben kitér a romániai forradalomra, Nicolae Ceausescura és kedves nejére, nos, abban a valóságban én tényleg simán továbblépek egy halott malacra karcolt Victoron.

Ugyan kérem! Mit nekünk egy kis disznóvágás? Egészségükre! Tudnak ennél jobbat is.

Azt azonban képtelen vagyok kiverni a fejemből, hogy amikor Pócs János elhíresült megosztása miatt – ellentétben Jobbikos hősünkkel, Pócs úr csak megosztotta a képet, nem ő szerepelt rajta – a legtöbb liberális ismerősömhöz haladéktalanul rohammentőt kellett hívni, mert vagy anafilaxiás sokkot vagy egy enyhe lefolyású idegösszeomlást kapott, akit pedig nem volt muszáj azonnali orvosi ellátásban részesíteni, az épp a repülőtérre indult, hogy az első nyugatra tartó géppel elhagyja ezt a gyűlölködő, fasiszta és középkori diktatúrát.

A Facebook-falamat közben ellepték az elhatárolódások, a petíciók és olyan megosztások, amelyek azokat a nagy múltú nyugati lapokat idézték, melyek terjedelmes írásokban számoltak be Pócs János, a legsötétebb időket idéző ízléstelen dehumanizációs kísérletéről.

„A Soros plakátok megtették hatását.”

„Ide vezet a gyűlölet.”

„A fideszesek zsidózva biztatnak gyilkosságra.”

A nagykörút biztonságot nyújtó forgatagát soha el nem hagyó vegán/hipszter ismerőseim pedig már magát a disznóvágást is be akarták tiltani, nem csak Orbán Viktort.

Tulajdonképpen napestig tudnám sorolni milyen reakciók születtek, ahogyan arra is kristálytisztán emlékszem, hogy Kálmán Olga hány napig hozta szóba elborzadva minden egyes vendégénél az ominózus röfit.

És most, mi történik? Csak a szokásos… a papírforma szerinti néma csend és hullaszag.

Mondanám, hogy meg sem lepődöm, és hogy lassan kezdem megszokni liberális barátaim, a liberális értelmiség és Kálmán Olga két gellérthegynyi kettős mércéjét, de nem. Nem tudom.

Minden egyes ilyen alkalommal ugyanolyan gyermeki izgalommal várom a petíciókat, a habzó szájakat, az ország elhagyásával való fenyegetőzéseket, az elhatárolódásokat az erőszaktól, a dehumanizációtól, a barbárságtól. Hátha.

Mindhiába.

Sokszor írtam már, de újra megteszem most. Álszent, Orbán-fóbiás álliberálisok vagytok! Sajnállak titeket.

Forrás: PolgárPortál