A januári vereséghalmaz megpecsételte a sorsát a DVTK Jegesmedvék jégkorongcsapata edzőjének, a kanadai Dave Allisonnak, akinek a vezetőség megköszönte a munkáját. Helyére a szapporói „aranygeneráció” egyik legendáját, az egykori kiváló hátvédet, Tokaji Viktort szerződtette a miskolci csapat. A játékosként A-csoportos hokis múlttal is rendelkező Tokaji első vezetőedzői megbízását kapta ezzel, ráadásul mindjárt egy olyan csapatnál, amely a rendkívül magasan jegyzett szlovák élvonal, vagyis a Tipsport Extraliga tagja. Munkavállalása hátteréről, a kilábalás tervezett forgatókönyvéről, valamint a játékosmúltjából fakadó előnyökről kérdeztük az újdonsült miskolci vezetőedzőt.
Azt hiszem, kijelenthető, hogy ez egy rendkívüli lehetőség az Ön számára, hiszen a szlovák Extraliga egyik csapatának vezetőedzőjévé kérték fel. Ennek ellenére érdekelne: volt-e kérdőjel önben, hogy elvállalja-e a felkérést, vagy egyértelmű volt, hogy igent mond?
Érdekes helyzet adódott a miskolciak megkeresésével. Szakmailag valóban rendkívüli lehetőség adódott előttem, ám mégis mérlegelnem kellett néhány dolgot. Egyrészt ott volt a korábbi munkám a MAC-nál, ahol már egy ideje dolgoztam a srácokkal és nyilvánvaló volt, hogy velük nem tudom folytatni, ha Miskolcra szerződöm. Aztán ugyanennek a másik oldala az, hogy a bajnokság közepén vagyunk, és ilyenkor már bizonyos értelemben kényszerpályán mozog egy olyan tréner, aki átvesz egy csapatot. Voltak tehát bizonytalansági tényezők, nem véletlen, hogy első körben nem is találtunk megoldást a helyettesítésemre, így vissza kellett adnom az ajánlatot, és csak egy héttel később, amikor Egri Istvánék újból megkerestek, sikerült egymás kezébe csapni. Ekkorra ugyanis hosszas szervezés és szinte minden eszköz bevetésével elhárult az akadály, azaz megoldódott az előző utánpótlás-csapatom edzői kérdése.
Mi volt a legfőbb ok, ami miatt végül mégis vállalta felkérést?
Leginkább a lehetőség maga, ami nem mindennap adódik. Emellett a családom is áldását adta arra, hogy belevágjak, és persze a fontos a hit. Úgy a csapatba, mint a saját illetve a játékosok munkájába, elkötelezettségébe vetett hitem.
Hiszek ugyanis abban, hogy kölcsönösen tudunk egymásnak segíteni abban, hogy a csapat visszataláljon a helyes útra.
Milyen általános légkörrel, mentális állapottal szembesült, amikor először belépett a miskolci öltözőbe? A sikertelenség milyen mélyen hagyott nyomokat a csapaton?
A játékosokon az érdeklődést és a nyitottságot érzékeltem, és nekem ez volt elsősorban fontos, hiszen nem mindegy, hogy miként fogadnak egy új szakembert: tamáskodva-e, vagy abban a hitben, hogy igen, vele elindulhatunk felfelé. A múltam miatt persze előnyben vagyok. Mivel én magam is voltam egykor játékos, és annak idején én is átéltem mélypontokat, szezon közben lezajlott edzőváltásokat, bele tudtam érezni magam a srácok helyzetébe. Benne van az emlékeimben az is, hogy senkinek nem könnyű egy olyan sorozat, mint ami most a DVTK mögött van.
Egyelőre a bajnokság végéig szól a szerződés
És miként emlékszik? Mi az, ami segít ilyenkor?
Az biztos, hogy ha rossz spirálba kerül egy csapat, akkor valami radikális változás kell a vezetőség irányából.
Játékoskoromból is tudom, hogy az edzőváltás általában mindig pozitívumokat hozott. Óhatatlanul megváltozott a légkör, és nyilvánvaló az is, hogy a játékosokban feltámad a bizonyítási vágy, megjelenik újra az a szikra, amely nélkülözhetetlen a kilábaláshoz. Ennek a szikrának a megjelenésében segíthet az én személyem is.
Fontos, hogy higgyenek bennünk stábként, higgyenek a munkában, de legfőképpen saját magukban, abban, ami feladatot majd elvégzünk, és hogy érzelmileg is új szintre lépjenek. Ennek elérése is lesz a feladatom többek között a következő időszakban. Választ kell adnom a kérdéseikre, a miértjeikre, és ki kell alakítanom azt az elkötelezettséget, amely nélkülözhetetlen a sikerhez. Nem egyszerű tehát a feladat, ami rám vár, de éppen ettől szép!
A DVTK Jegesmedvék jégkorong-csapata nyert már Magyar Kupát, és magyar bajnoki címet is. A cél idén a rájátszás elérése. Fotó: MTI
Milyen közvetlen célokat fogalmaztak meg a vezetőséggel, amikor elvállalta a munkát? A rájátszásba kerülés például elvárás-e?
Szerződésem egyelőre az idei bajnokság végéig tart, így hosszabb távú terveket nem fogalmaztunk meg. Ha nagyon le akarom egyszerűsíteni, akkor az életben maradás a célunk, ami esetünkben a playoffért vívott harcba kerülést jelentik. Vagyis igen, azt lehet mondani, elvárás, hogy kiharcoljuk a rájátszásba való kerülést. Mivel van a csapatban potenciál, lehetőség, ezért, ha jó irányba indulnak el a folyamatok, akkor el is lehet érni ezt a célt.
Új játékosok érkezése is várható
A közelmúltban a játékoskeret összetételében komoly változások történtek, a légiós-kontingens szinte teljes egészében távozott Miskolcról. Könnyen át tudják majd hidalni ezt a helyzetet? Másként fogalmazva: várható-e új játékosok érkezése a bajnokság további szakaszára?
Muszáj lesz igazolni, azon vagyunk, hogy megerősítsük a keretet, mert bár kiváló erőkből állunk, nagyszerű játékosaink vannak, de hosszú távon ez a keret szűkös lenne. Ha szűk a keret, nincs variálási lehetőség és kellő merítés, de emellett jelentősen növeli a sérülésveszélyt is. Ha pedig ebből a jelenlegi keretből kiesik egy-két ember, akkor a már most is kényes egyensúly felbomlik. Így minden körülmények között igazolnunk kell; más kérdés, hogy miután a bajnokságok mindenütt most érnek a playoff-időszak közelébe, ez nem lesz egyszerű folyamat.
Már túl van a bemutatkozáson, amelynek pikáns ízt adott, hogy éppen Majoross Gergely csapata, az Érsekújvár ellen mérkőzött és nyert 3–2-re a DVTK. Túl azon, hogy a sikeres bemutatkozás fontos, jelentett-e különlegességet, hogy éppen egykori csapattársa csapata ellen mutatkozott be?
Több szempontból is különleges volt. Mogyi – ahogyan hokis berkekben mindenki hívja Majorosst – néhány héttel előttem kapta meg az érsekújvári edzői posztot, amelynek nagyon örültem, mert hitem szerint kiváló edző és nagyon megérdemelte ezt a megbízatást. Mivel a vírushelyzet miatt nem lehet külföldre utazni, éppen kinéztem magamnak ezt a DVTK–Érsekújvár meccset, mondván, leutazom majd Miskolcra, hogy a meccs után szót válthassunk egymással Mogyival. Az élet azonban nagy rendező: időközben úgy alakult, hogy tényleg találkoztunk Miskolcon, ám mint ellenfelek. Emellett azért is különleges volt ez, mert én sokat köszönhetek Mogyinak az edzői munkámban, ugyanis nagyon sokat segített nekem az első perctől kezdve. Persze ettől függetlenül arra a 60 percre nem volt barátság, mindketten győzni akartunk és nagyon boldog voltam, hogy ez most az én csapatomnak sikerült. Remélem, ez a győzelem lendületet, egyfajta kezdőlökést ad majd számunkra, mert azt már beszéltük a srácokkal, hogy nekünk azonnal rájátszás-üzemmódba kell kapcsolnunk, és nemcsak a játékban, a meccseken, de az edzéseken és a jégen kívüli időszak tekintetében is. Csak így érhetjük el a célunkat.
A magyar jégkorongsport egyik legnagyobb pillanata volt Vas Márton (jobbra) gólja Szapporóban, amellyel biztossá vált, hogy Magyarország 70 év után ismét az A-csoportba jutott. Az „aranygeneráció” tagjai közül Tokaji Viktor (balra) a DVTK edzője, Vas Márton pedig a Magyar Jégkorongszövetség szakmai igazgatója. Fotó: MTI/EPA/Franck Robinchon
Az aranygeneráció tagjai megkapják a bizonyítási lehetőséget
Egyre többen kapnak meghatározó szerepet az egykori szapporói „aranygenerációból”. Hogy látja: a magyar hoki számára milyen előnyökkel járhat ez a jövőre nézve?
Azt hiszem, ebben a tekintetben is sokat köszönhetünk Majoross Gergelynek, hiszen sok-sok évvel ezelőtt ő volt az „első fecske” közülünk, aki edzői feladatot kapott, és munkájával bizonyította, hogy a magyar edzőkben is lehet bízni, érdemes számításba venni bennünket is.
Úgy gondolom, hogy a mi generációnk példaértékű karrierívet tudhat magáénak. Ahonnan indultunk és ahová elértünk, önmagában is sikertörténet, de ennél is fontosabb, hogy a megtett út tapasztalataiból rengeteget tudunk minden élethelyzetben meríteni. Általában is jellemző ránk, hogy nyitottak vagyunk az újra, és nagyon állhatatosan, elkötelezetten, alázattal állunk hozzá a magyar hokihoz.
Ha mindezekből akár csak egy-egy szeletkét is át tudunk adni a ránk bízott játékosoknak, akár a fiataloknak, akár a már felnőtt hokisoknak, akkor az biztosan hozzátesz valamit a magyar jégkorongsport értékeihez. Az egy külön öröm, hogy miután valóban sokan tevékenykedünk ma is a sportágban ebből a bizonyos aranygenerációból, így nem szakad meg a folytonosság, megvan az átmenet. Ezt szakmai értelemben is fontos dolognak tartom.
A zrikálás már a múlté
Beszélgetésünk végén evezzünk kissé könnyedebb vizekre. Emlékszem, amikor első edzői feladatát vállalta, azt mesélte nekem, hogy elképesztő mennyiségű zrikát kapott egykori csapattársaitól. Miskolcon is akadnak korábbi játszótársak a keretben, akikkel most edzői minőségében találkozott újra. Ismét megkapta az ilyenkor elmaradhatatlan pikírt humorú megjegyzéseket?
Emlékszem arra, amit mesél, a legfinomabb, amit a fejemhez vágtak, az volt, hogy szomorúak miattam, mert átálltam a sötét oldalra. Közismert ugyanis, hogy játékosberkeken belül így hívják az edzői oldalt… A lényeg azonban az, hogy minden egyes zrikában ott volt a szeretet és a tisztelet, így soha nem volt ezzel semmi baj. A helyzet az, hogy mint az életben mindenhol, itt is igaz a mondás: minden csoda három napig tart.
Mostanra már megszokta mindenki, hogy edzőként dolgozom, így különösebb zrikákat nem kaptam. Azt is kiemelném, hogy rendkívül intelligens sportemberekről beszélünk, akik el tudják választani egymástól a munkát és a barátságot. Mert nyilvánvaló, hogy azért, mert edző lettem, még ugyanúgy baráti maradt a viszonyunk a korábbi játékostársaimmal.
Ha pedig mindehez még azt is hozzáveszem, hogy a régi ismeretség okán félszavakból is megértjük egymást, akkor összességében hátránya talán nincs is ennek a helyzetnek, előnye viszont annál több. Remélem, hogy mindez a jégen elért eredményekből is visszatükröződik majd.
Vezető kép: Tokaji Viktor, a DVTK Jegesmedvék új vezetőedzője. Fotó: MTI
Facebook
Twitter
YouTube
RSS