Folytatja a homoszexuális provokációt a Momentum, szivárványos zászlót tűztek az ásotthalmi önkormányzati hivatal épületére a párt aktivistái aktivistái. Úgy tűnik, hogy már nem csak saját választóikat terrorizálják tehát a balliberálisok meleg jelképekkel, hanem azokat a közösségeket is, akik ezt az értékrendet határozottan elutasító vezetőt választottak.
Az eset előzménye, hogy Toroczkai László, a Mi Hazánk elnöke, augusztus 20-án megtapsoltatta párttársát, Novák Elődöt, amiért több budapesti önkormányzati épületről eltávolította a szivárványos zászlót, ami miatt a rendőrséggel is összetűzésbe került. Akkor Toroczkai azt mondta, Ásotthalmon nincs szükség szükség ilyen akciókra, hiszen azon a környéken nem kerülnek ki ilyen zászlók.
A Momentum tagjai egy olyan helynek szeretnék látni Magyarországot és városait, ahol nem a gyűlölet kovácsol közösségeket, hanem a másik ember segítése és elfogadása – ezért a szivárványos zászló el kell hogy férjen a magyar, az EU-s és a székely zászló mellett is. Mi nem elvisszük, hanem inkább kitesszük ezeket a jelképeket
– írja a Momentum közleménye.
Facebook hozzászólás
Facebook
Twitter
YouTube
RSS