Egy virtuális irodába bejelentett angol társaságként működik a Migration Aid International – olvasható a Magyar Idők hétfői számában.
Mint írják, a szervezetet, amely 2015-ben egy ideig a Soros György által alapított Közép-európai Egyetemet használta főhadiszállásaként, sem a hazai, sem az angol karitatív szervezetek jegyzékében nem találták meg.
A Migration Aid honlapján 2015-ben egyebek között az állt: a csoport “koordinátorai úgy döntöttek, hogy a nemzetközi tevékenységek hatékonyabb szervezésére a tervezett magyar Migration Aid Egyesület mellett egy új segélyszervezetet hoznak létre, amely a Migration Aid International (MAI) elnevezést kapta. A Migration Aid International bejegyzése a napokban Nagy-Britanniában ún. charityként (nonprofit jogi személyiségként) megtörtént.”
A lap szerint viszont a hazai civil nyilvántartásban Migration Aid Egyesület nevű szervezet nem szerepel. De egyelőre Migration Aid Menedékkérőket Segítő Alapítvány sem, amelynek bejegyzése állítólag folyamatban van. Az angol cégjegyzékben ugyanakkor megtalálható a MAI Ltd. (a kft. angol rövidítése), amelyet 2015. október 29-ével jegyeztek be, mint máshova nem sorolt egyéb szakmai, tudományos és műszaki tevékenységet folytató társaságot egy bristoli címre, amely azonos a Duport Associates Ltd.-ével, amely a cégalapítástól kezdve az adóbevallások elkészítésén át egy virtuális brit székhely fenntartásáig mindent vállal, ha az ember a lehető legszemélytelenebbül és legkevésbé nyilvánosan szeretné működtetni vállalkozását.
Az alapító okiratban valóban szerepel, hogy karitatív tevékenységet kívánnak folytatni, az Egyesült Királyság úgynevezett Charity Registerében viszont a Magyar idők hiába próbált nyomára akadni a Migration Aid Internationalnek.
A MAI weblapján nem található utalás arra, hogy pontosan kihez tartoznak az ott megadott magyarországi bankszámlaszámok, és arra sem, hogy hol, illetve hogyan számolnak el az adományokkal – olvasható a Magyar Időkben.
Magyar Idők, MTI; Fotó: Origo
Facebook
Twitter
YouTube
RSS