A csepeli önkormányzat támogatja az atlétikai stadion felépítését és a 2023-as atlétikai világbajnokság budapesti megrendezését – erről...
Már több, mint 50 ezer álláskereső és közfoglalkoztatott helyezkedett el a versenyszférában a Munkaerőpiaci reformprogrammal tavaly augusztus...
Baloldali fiatalokból szerveződött csoport kíséri kampánykörútján Matteo Salvini volt belügyminisztert, hogy demostráljanak a Liga elnöke ellen, aki...
Emberölés előkészületének minősül és akár öt évig terjedő szabadságvesztéssel is büntethető a jövőben, ha valaki halálos fenyegetést...
Bohár Dániel próbálta meg szembesíteni a Gyurcsány és Gyurcsányné Párt apostolát, Gréczy Zsoltot, ugyan hogyan fordulhatott elő,...
Az adat az “új olaj”, nyersanyag a gazdaság számára új termékek előállításához, az adatok felhasználására épülő digitalizáció...
Végre bemutatkozott Ferencváros honlapján Baranyi Krisztina, az összellenzéki szörnykoalíció polgármestere. Olvasónk meg is osztotta velünk a nagyszerű...
Benutatkoztak a Magyar Honvédség új beszerzésű Airbus H145M helikopterei a budaörsi repülőtéren. Forrás/fotó: MTI
Várhelyi Olivér láthatóan jól megtanulta Orbán pávatáncát és kettős beszédét, most a kérdés az, hogy képes lesz-e...
December 5-én kezdődik a vörösiszap-per megismételt másodfokú tárgyalása a Győri Ítélőtáblán – tájékoztatta a táblabíróság szóvivője hétfőn...
Tíz év börtönbüntetésre ítélte a holland bíróság hétfőn azt a pakisztáni férfit, aki terrortámadást akart elkövetni Geert...
Hiába ostorozza színleg a vásárhelyiek polgármestere, Márki-Zay Péter a fővárosi ellenzéki kerületek vezetőit, hogy aláássák az összefogás...
A magyar ellenzék áskálódása megbukott, mindent megtettek azért, hogy Magyarországnak ne legyen uniós biztosa, de nem jártak...
Átfogó megállapodást kötött a kormány az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközséggel (EMIH). A dokumentumot Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes és...
Megkapta Várhelyi Olivér hétfőn az Európai Parlament (EP) illetékes szakbizottságának jóváhagyását, miután a frakciók koordinátorai kielégítőnek találták...
Vörös Marty utca felirattal helyeztek ki utcatáblát a baloldali vezetésű Pesterzsébeten – derült ki egy fotóról, amelyet...
Szombaton déltájban rabolt ki egy tizenkét éves ráckevei fiú egy férfit – írja közleményében a police.hu. Az...
Gyermekpornográfia bűntette miatt jogerősen három év kilenc hónapos börtönbüntetésre ítélt egy férfit a Komlói Járásbíróság – közölte...
A New York Times több, mint 400 oldalnyi, kiszivárgott kínai kormányzati dokumentumról közölt cikket, amely a Hszincsiangban...
Bűnszervezetben, üzletszerűen elkövetett kerítés és kitartottság miatt őrizetbe vették, majd letartóztatták a Marian Cozma meggyilkolása miatt elítélt...
Nagy sebességgel áthajtott az észak-afrikai spanyol exklávé, Ceuta egyik határátkelő állomásán furgonjával egy embercsempész hétfőn hajnalban –...
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) szerint a magyar iparban a legnagyobb, 70 százalékos a high-tech aránya, Németországgal és...
A brit konzervatív párt sürgős vizsgálatot rendelt el a milliárdos Soros György ellen, mivel azt feltételezik, hogy...
A kormány intézkedéscsomaggal segíti az 1-es típusú cukorbetegséggel élő mintegy 4000 gyermeket; szüleik – indokolt esetben –...
A kormánypárti többség azért tervezi feloszlatni a képviselőtestületet, mert Szekó József (Fidesz–KDNP) váratlan halála miatt, egyedüli jelöltként,...
Az 1974-ben lemondott Richard Nixon amerikai elnök ellen folytatott alkotmányos felmentési eljáráshoz hasonlította Nancy Pelosi házelnök az...
A hongkongi rendőrség hétfőn bejelentette, hogy éles lőszer bevetését fontolgatja, miután a kormányellenes tüntetők is “halálos fegyvert”...
Az európai uniós (EU-) menekültügyi rendszer teljes átalakítását szorgalmazza a német kormány, és arra törekszik, hogy az...
Törvényben kellene előírni a politikusok számára a nemzeti minimumot, amelyhez magyar állampolgárok által megválasztott magyar politikusokként alkalmazkodniuk...
A magyarok együtt emlékeznek a csehekkel és a szlovákokkal a bársonyos forradalomra, amely egyik fényes történelmi bizonyítéka...
“Nehéz próbatétel előtt állunk, mert az előrejelzések szerint a nyugat-európai gazdaságokra hidegebb, borúsabb idők jönnek” – jelentette...
Koszorúzással és főhajtással emlékeztek a 30 évvel ezelőtti csehszlovák rendszerváltoztatás, a bársonyos forradalom kezdetére Magyarország, Szlovákia és...
A magyar állam támogatásával épült bölcsődét és óvodát adtak át vasárnap a Székelyföld keleti peremén fekvő Balánbányán...
Újraválasztották John Bel Edwards demokrata párti kormányzót Louisiana államban. Edwards, aki katolikus és ellenzi az abortuszt, 51:49...
Az első magyar műhold, a Masat–1 fejlesztője kapta meg idén Az Év Üzletembere fődíjat. Horváth Gyula az...
Intézkedés közben meglőttek a horvát rendőrök egy illegális bevándorlót a szlovén-horvát határ közelében még szombaton; a férfi...
Újabb ellenzéki irgumburgum-közlemény érkezett az MTI-hez, amelyben a Jobbik felszólítja a kormányt, hogy már a hétfői parlamenti...
A Kárpát-medencében élő nemzetek megmaradását csak az összefogás szolgálhatja – jelentette ki Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi...
Rendkívüli kormányzati segítségnyújtásban bízik Dombóvár Fidesz-KDNP-s polgármestere. A várost 17 évig irányító, és regnálása alatt gazdasági bűncselekmény...
Ismét lezárták a víz alatt álló Szent Márk teret Velencében vasárnap, amikor 150 centiméter fölött tetőzött a...
Hátrányos helyzetű olaszokkal és külföldiekkel, magányos idősekkel és betegekkel, hajléktalanokkal telt meg a Vatikán a szegények világnapján,...
Az 1989. novemberi bársonyos forradalom, a harminc évvel ezelőtt történt csehszlovákiai rendszerváltás az újkori cseh történelem legfontosabb...
Kellő szerénységgel, de 30 év teljesítményének önbizalmával és az európai helyzet ismeretében mondhatni, hogy 30 éve még...
Virágot vitt Horthy Miklós sírjára Lázár János, Hódmezővásárhely országgyűlési képviselője. A volt miniszter erről egy videót is...
A kormányzó brit Konzervatív Párt vasárnap ismertetett tervei szerint a brit EU-tagság megszűnése (Brexit) utáni átmeneti időszak...
Facebook
Twitter
YouTube
RSS