Hónapokon keresztül zsarolta kiskorú tanulótársát egy 17 éves gyöngyösi középiskolás, aki jelenleg letartóztatásban várja a bíróság döntését...
Magyarország elkötelezett a nukleáris energia békés használata mellett – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter New...
A kormány 90 milliárd forintot fordít a kéthetes külföldi nyelvi tanfolyamokra, amelyeken a 9. és a 11....
Tárgyalóasztalhoz hívják az áruházláncokat a hazai tojástermelők, az elmúlt időszakban ugyanis több olyan probléma is napirendre került,...
Az Agrárminisztérium és a Nemzeti Földügyi Központ nyilvános pályázatot hirdetett települési önkormányzatok számára, melynek keretében állami földek...
A New York-i klímacsúcs teljesítette célját: lendületet adott az egyes országoknak az újabb cselekvésre a globális felmelegedés...
A Gazdaságvédelmi Akcióterv újabb pontja lépett életbe a kormány döntésének értelmében: az önkormányzatok és gazdasági társaságaik mellett...
Sikeres fenntarthatósági fordulat a vízzel való felelős bánásmód nélkül elképzelhetetlen – mondta Áder János szerdán, New York-ban,...
Mága Zoltánnak, illetve Mészáros Lőrincnek és családjának mondott köszönetet név szerint Facebook-posztjában az izomsorvadásos betegségben szenvedő Zente...
A legfontosabb, hogy alkalmas jelölteket válasszanak a magyar emberek a települések élére – jelentette ki az igazságügyi...
Donald Trump és Volodimir Zelenszkij ukrán államfő július 25-i telefonbeszélgetésének szerdán közzétett leirata igazolja az alkotmányos felelősségrevonási-eljáráshoz...
A Facebook közösségi oldal nyilvánosságra hozta, hogy eltávolított több olyan oldalt platformjáról, amelyek amerikai szempontból kedvező véleményeket...
Csak betartható, reálisan végrehajtható ígéreteket tesz főpolgármester-jelölti kampányában Tarlós István – a harmadik ciklusára készülő főpolgármester erről...
Jogilag anyának kell tekintetni azt a transznemű férfit, aki nőnek született, de később férfivé vált, majd gyermeknek...
Vlagyimir Putyin orosz elnök október 30-i budapesti látogatásáról egyeztetett Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter New Yorkban szerdán...
Tarlós István főpolgármester programja részének tekinti a főváros hosszú távú romaügyi stratégiáját – közölte a romaügyekért felelős...
A Bors birtokába jutott nyomozati iratok alapján elismerte Jurij C., hogy nem vette észre a Hableánnyal történt...
Szabó Tünde sportért felelős államtitkár kijelentette: Magyarország továbbra is szeretne nagyszabású világversenyeket rendezni. Az Emberi Erőforrások Minisztériumának...
Négy év letöltendő börtönbüntetésre ítélték szerdán a Fővárosi Ítélőtáblán Mengyi Roland volt fideszes országgyűlési képviselőt különösen nagy...
Terézváros önkormányzata visszautasítja, hogy az idősek világnapjára folyósított, öt éve létező, a szépkorúak iránti tiszteletét kifejező támogatását...
Leadta a bejegyzéséhez szükséges támogató aláírásokat az Összefogás nevű új felvidéki magyar politikai mozgalom a pozsonyi belügyminisztériumban...
Elképesztő, soha nem látott összefogás keretében összegyűlt a 700 millió forintos összeg, ami az SMA-betegséggel küzdő Zente...
Szexuális szolgáltatást nyújtó nők közvetítésével foglalkozó családot fogtak el a Békés megyei rendőrök – közölte a rendőrség...
Mintegy ötezermilliárd forintot fordít a kormány 2024-ig közúti és vasúti fejlesztésekre 2024-ig hazai és uniós forrásokból –...
Karácsony Gergely nyúljelmezbe öltözött öltözött aktivistái inzultálták szerdán Tarlós Istvánt, miután a főpolgármester a Századvég Alapítvány rendezvényén...
Szigorítja a civil szervezetek hajóinak működését a Földközi-tengeren a menedékkérők európai szétosztásáról született máltai egyezmény – közölte...
2010 óta minden választáson a nemzetről szavazunk, a nemzeti oldalnak ezért a mostani sorsdöntő választáson is össze...
Arról szeretek beszélni, mit sikerült megoldani, és mik a reális tervek – mondta Tarlós István főpolgármester a...
Ha Gyurcsány Ferenc meg akarja tiltani, hogy valaki imádkozhasson a hazáért, másokért, a nemzetért és az ország...
Vizsgálatot kezdeményezett az Állami Számvevőszéknél a Miniszterelnökség Szeged önkormányzatával szemben a fedett uszoda építése kapcsán – tudta...
A nemzetközi diplomáciában törekedni kell arra, hogy a vízellátás miatti konfliktusok ne jelenthessenek újabb biztonsági fenyegetést a...
Az önkormányzati választási kampány kellős közepén tette közzé legfrissebb, a települések gazdálkodásával kapcsolatos anyagát a Soros Györgyhöz...
Három elmarasztaló határozatot is hozott a nyíregyházi ellenzékhez kötődő törvénysértések és hazugságaik miatt a helyi választási bizottság;...
Négyezerrel kevesebb jelölt indul az október 13-i önkormányzati választáson, mint öt évvel ezelőtt – derül ki a...
Nagyon nehezen viselik a demokraták Donald Trump elnökségét, ezért ismét megindították az amerikai elnök elmozdítására irányuló úgynevezett...
A külgazdasági és külügyminiszter szerint az amerikai beruházókkal folytatott tárgyalásai alapján egyértelműen beigazolódott, hogy a magyar gazdaság...
Nem lehet „álcivilek mögé bújni” Molnár Zsolt szerint. A budapesti szocialista elnök Bús Balázst, Óbuda kormánypárti polgármester-jelöltjét...
Már több, mint 60 ezer család igényelte a családvédelmi akcióterv valamelyik elemét. A Hír TV Magyarország élőben...
Bármiféle találkozónak Donald Trumppal az lenne az előfeltétele, hogy az amerikai elnök “visszaállítsa a bizalmat” Washington és...
A terrorcselekménnyel elkövetett emberölés és emberiesség elleni bűntettel megvádolt Hasszán Farhud még idén a Fővárosi Törvényszék elé...
Az önkormányzati választáson 28 olyan jelölt indul, akinek sem állandó lakcíme, sem tartózkodási helye nincs, mindössze települési...
Senki nem állíthatja, hogy a Balkán teljesen biztonságos, hiszen nem lehet tudni, merre gyűrűzik tovább a szélsőséges...
Angela Merkel német kancellár kedden elutasította Irán követelését az amerikai szankciók eltörlésével kapcsolatban, amit a teheráni vezetés...
VI. Fülöp spanyol király aláírta a parlament feloszlatásáról, valamint a november 10-i választások megrendezéséről szóló rendeletet kedden....
A szlovák kormány különgépével indult haza Kazahsztánból Kövér László, a magyar Országgyűlés elnöke, amikor váratlanul rosszul lett...
Facebook
Twitter
YouTube
RSS