Szentendrei delegációt fogadott Ferenc pápa, akik a vörösterror áldozatát, Kucsera Ferenc mártír boldoggá avatását szeretnék kezdeményezni. Az...
Vasárnap öccse, Lőrincz Viktor jutott be a kvalifikációs birkózó-világbajnokság döntőjébe; hétfőn Lőrincz Tamás is megcselekedte ugyanezt! Lőrincz...
Gumicsónakkal próbált magyar területre jutni a Tiszán át tizenegy migráns Röszke közelében hétfőn – tájékoztatta a Csongrád...
Ismeretlen tettesek virágföldből horogkeresztet rajzoltak a járdára a litvániai zsidó közösség vilniusi székháza közelében – számolt be...
Egy friss közvélemény-kutatás szerint a belgiumi Flandriában a radikális jobboldali irányultságú Flamand Érdek (Vlaams Belang, VB) már...
Azért jöttünk, hogy megvédjük Magyarországot – jelentette ki Varga Judit igazságügyi miniszter Brüsszelben az uniós miniszterek tanácskozására...
Extra pénzt fizettetne Magyarországgal a Momentum, amennyiben nem fogad be migránsokat – írta a Hír TV. A...
A magyar élelmiszergazdaság az idén az első hét hónapban 10 százalékkal növelte termelési értékét, meghaladva ezzel a...
A Fidesz ifjúsági szervezete felháborítónak tartja, hogy a Demokratikus Koalíció és szövetségesei „egy erdőégetőt szabadítanának Pécs városára...
Az olasz rendőrség letartóztatta a Juventus szurkolótáborának 12 vezetőjét, mivel illegális eszközökkel próbáltak a rendelkezésre állónál több...
Két vereség után végre sikerült legyőzni Ukrajnát, így győzelmével az elitben, azaz a világcsoportban maradt a magyar...
A szicíliai rendőrség elfogott három migránst, akiket líbiai táborokban elkövetett bűncselekményekkel, köztük embercsempészettel, kínzással, gyilkossággal és nemi...
Vádat emeltek az ellen a biztonsági őr ellen, aki egy külföldi férfit bántalmazott még 2016-ban. Az eset...
Puzsér Róbert főpolgármester-jelölt a Facebookon folytatja gőzerővel kampányát a másik három jelölt ellen. Ma Berki Krisztiánt nem...
Ahogyan Gyuszi is mindig az volt, én is őszinte leszek: sokadszor ülök az üres lap felett. Mit...
Kelemen Hunor szerint nem bírálni kell Orbán Viktor miniszterelnököt, hanem lemásolni, amit tesz; Romániának változtatnia kellene a...
Korábban leégett irodájukban állítólag megsemmisült könyvelésükre hivatkozva támadja a DK az ÁSZ-t, mert a szervezet a törvényben...
Haszan Róháni iráni elnök nem fog találkozni amerikai hivatali partnerével az ENSZ-közgyűlés szeptember 17-én kezdődő ülésszakán, New...
Tarlós István egyedül is begyűjtené a szavazatok felét (50 százalék), így továbbra is jelentősen vezet a főpolgármesteri...
Hiába új az olasz kormány, a régi nótát vették elő. Ahogy megalakult az új, baloldali, már Matteo...
Finn kezdeményezésre, a hetes cikkely szerinti eljárásban ma hallgatja meg az Európai Unió Általános Ügyek Tanácsa Varga...
Észak-Korea vezetője phenjani látogatásra hívta meg Donald Trump amerikai elnököt – jelentette hétfőn a dél-koreai sajtó pontosan...
Kínában az ipari termelés növekedésének üteme 17 éves mélypontra esett vissza, a kiskereskedelmi forgalom bővülése pedig tovább...
Jelentősen megemelkedtek az olajárak a hétfői piaci nyitáskor a szaúdi Aramco cég létesítményei ellen a hét végén...
Hongkongban a tiltás ellenére ismét tízezrek tüntettek a kormány ellen vasárnap; a napközben békésen zajló felvonulás estére...
A magyar államnak minden gyermek számít, mert ők jelentik a nemzet jövőjét – jelentette ki Szili Katalin...
Politikai témává teszi a klímaváltozást a baloldal, holott ez tudományos kérdés – mondta Ferencz Orsolya tudományos főmunkatárs...
Szélsőjobboldali radikálisok rátámadtak a melegfelvonulás résztvevőire vasárnap a kelet-ukrajnai Harkivban; az összetűzésben többen megsebesültek. A radikálisok előbb...
Békés, demokratikus és forradalmi ellenállásra szólította fel az olaszokat az “Olaszországot eláruló és rabszolgává tevő” új római kormánnyal...
Hétfőn napközben még melegebb lesz, kedden viszont egy hidegfront hoz lehűlést, a hét második felében azonban többfelé...
Esélye sem volt Korpási Bálint ellenfelének a birkózó-világbajnokság vasárnapi bronzmeccsén: a magyar klasszis simán, technikai tussal győzött....
Kövér László színtiszta hazaárulásnak nevezte, hogy Gyurcsányné Dobrev Klára azon ügyködik, hogy Trócsányi László ne lehessen biztosjelölt....
Futamot nyert, és átvette a vezetést a túraautó-világkupában (WTCR) Michelisz Norbert. A magyar versenyző tizenhat ponttal vezet...
Megvan a magyar birkózó-válogatott első olimpiai kvótája a kvalifikációs világbajnokságon: Lőrincz Viktor klasszisteljesítménnyel menetelt be a döntőbe....
David Cameron volt konzervatív párti brit miniszterelnök szerint Boris Johnson jelenlegi kormányfő nem hitt a Brexitben, és...
Magyarország 2010 óta elvégzett munkájával visszaszerezte jövőjét, és ennek nyilvánvaló jele, hogy “mi, magyarok nem bezárjuk a...
Vasárnap délre sikerült hatástalanítaniuk a Magyar Honvédség tűzszerészeinek a Szent Margit Gimnáziumnál előkerült világháborús bombát – jelentette...
A magyar kormány sajnálatosnak és veszélyesnek tartja a lampedusai kikötő megnyitását – nyilatkozta a külgazdasági és külügyminiszter...
Irán visszautasította és “óriási hazugságnak” nevezte vasárnap az Egyesült Államoknak azt a vádját, amely szerint Teherán áll...
A bevándorláspárti bosszúállók mindent megtesznek Magyarország ellen az új Európai Parlamentben, és erről szól a hétfői brüsszeli...
Európában nem várhatók nagyobb, terrorszervezetek által előkészített merényletek – mondta Kis-Benedek József nemzetbiztonsági szakértő az M1 aktuális...
A jelöltek és listák nyilvántartásba vételéről szóló határozatok jogorvoslatainak lezárása után, csütörtökig döntenek a választási bizottságok az...
Megkezdődött az újbudai Móricz Zsigmond körtér és környékének kiürítése, ahol egy világháborús bombát hatástalanítanak a honvédség tűzszerészei...
Tavaly mintegy négyszer annyi első házas vette igénybe a havi ötezer forintos adókedvezményt, mint 2015-ben. Az szja-bevallások...
Vasárnap kezdődik a fűtési időszak a fővárosban. Mára a szolgáltatói berendezéseket fűtésre alkalmas állapotba helyezik a mintegy...
Facebook
Twitter
YouTube
RSS