A veszélyjelzés szerint Budapestre, Pest, Csongrád, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom és Veszprém megyére másodfokú, az ország többi területére elsőfokú...
Változatlanul bujkálnak a rendőrök elől Oregon republikánus szenátorai, akik a klímaváltozást érintő egyik szavazás megakadályozása céljából távoztak...
Van Budapestnek egy titkos rózsakertje, ahol több mint ezer különböző féle rózsa várja, hogy különleges színeikben, mintázatukban...
Hajrá, Momentum! – mondta Gyurcsány Ferenc Kispesten, majd rengeteget szelfizett, csókokat dobált, de a PestiSrácok.hu-nak nem akart...
Stephanie Grisham, az amerikai first lady, Melania Trump eddigi szóvivője lesz a Fehér Ház következő szóvivője Sarah...
Az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése (PACE) keddre virradóra határozatot fogadott el arról, hogy Oroszország visszakapja öt éve...
Nyolctól tízezer euróig terjedő összeget kellett fizetniük azoknak az afgán állampolgároknak, akik igénybe vették a nyugat-európai országokba...
Magyarország 122 sportolóval, 14 sportágban képviselteti magát a II. Európa Játékokon, Minszkben – nyilatkozta az MTI-nek Menczer...
A török kormánypárt “nem hagyhatja figyelmen kívül a nép üzenetét” a vasárnapi isztambuli főpolgármester-választáson elért ellenzéki győzelem...
A Hír TV munkatársai Gyurcsánynét a Demokratikus Koalíció (DK) által bejelentett (elő)választási csalásról, Kálmán Olgát pedig realitásokat...
Pakson nem fordulhat elő a csernobilihez hasonló baleset, mert a két blokktípus tervezése teljesen más – mondta...
A mezőgazdaság számára nélkülözhetetlen méhészeti tevékenység versenyképesebbé tétele, valamint a méhállomány egészségügyi kondíciójának megőrzése érdekében az agrártárca...
Az V. kerület önkormányzata az országban először hozott olyan intézkedést, amely biztonságosabbá tette az olyan közlekedési eszközök...
Nem elég, hogy először a fideszes szavazók lakásait akarták elkobozni, most – véletlenül – az MSZP frakcióvezetőjét...
Életének 78. évében elhunyt Gergátz Elemér, az Antall-kormány földművelésügyi minisztere. A szaporodásbiológus szakállatorvost az Agrárminisztérium saját halottjának...
Elrendelte a Budapest Környéki Törvényszék kedden annak a férfinak a kényszergyógykezelését, aki tavaly széklábbal megölt egy embert...
A nanotechnológia és a fotokatalitikus eljárások ötvözésével olyan víztisztító berendezésen dolgoznak a Szegedi Egyetemen, mely milliók életére...
Tíz Sziget-napijegyet, tíz Bánkitó Fesztivál hetijegyet, vagy akár elektromos rollert nyerhet az a szerencsés, aki részt vesz...
A magyar gazdaság fejlődése kulcsának nevezte a külgazdasági és külügyminiszter a modern autóipari beruházásokat. Szijjártó Péter kedden,...
Gondatlanságból elkövetett emberölés vétségének gyanúja miatt nyomozást indítottak ismeretlen tettes ellen a MOM Sportközpont tetején történt hétfő esti...
Tagadták bűnösségüket a Human Operator Zrt. kedden meghallgatott vezető munkatársai a cég ügyében indult per előkészítő ülésén...
Soros György célja semmit sem változott: továbbra is Magyarországra akarja kényszeríteni a bevándorlást – mondta Halász János,...
Szerdán tartják Bukarestben a román fél által kezdeményezett kétoldalú megbeszélést az illetékes magyar hatóságok képviselőivel a katonai...
Magyarországnak az a fontos, hogy alkalmas embert találjanak az Európai Bizottság élére – mondta Gulyás Gergely miniszterelnökséget...
Jelenleg is tart az állam által támogatott panelprogram, amely a panelos épületek energiatakarékosságra törekvő felújítását – szigetelés,...
Nagyon megörült Ekrem Imamoglu isztambuli főpolgármesterré választásának Karácsony Gergely, aki szerint a vátlozás (sic!) mindig a nagyvárosokban...
Az országos szúnyoginvázió miatt folyamatosan dolgoznak a szakemberek: április óta ötszázhetven település belterületén, több, mint negyedmillió hektáron...
A vasárnapi rendkívüli EU-csúcson érvényesülhetnek a visegrádi országok érdekei – vélekedett a Századvég Alapítvány nemzetközi elemzője kedd...
Új jövedelempótló támogatást igényelhetnek a méhészek. A mezőgazdaság számára nélkülözhetetlen méhészeti tevékenység versenyképesebbé tétele, valamint a méhállomány...
Csalással vádolta meg a DK Karácsony Gergelyt, mert szerintük hazug automata telefonhívásokkal akarja manipulálni az ellenzéki előválasztás...
Az Országgyűlés kedden tárgyalja az alapvető jogok biztosának és helyetteseinek 2017-es és 2018-as tevékenységéről szóló beszámolókat, és...
Már több százmillió forintos kárbejelentést kaptak a vezető biztosítók a múlt hét végi viharok és az elmúlt...
“Viszonylag határozott szülő voltam, a fegyelmet elvártam a gyerekektől, azzal együtt, hogy hét gyermek esetében ezt nem...
Egy gyerek meghalt, miután kigyulladt egy fabódé a Csörsz utcában, a MOM Kulturális Központ tetején hétfő este...
Kigyulladt egy fabódé Budapesten, egy XII. kerületi sportközpont tetején hétfő este; egy gyereket a tűzoltók mentettek ki...
Ki szúrja ki az iróniát? Soros György fia, @alexandersoros azt mondja, hogy a magyar kormány kitlitotta a...
A bolgár hatóságok felszámoltak egy embercsempész bandát, amelynek tagjai főleg afgán menekülteket segítettek továbbutazni illegálisan Nyugat-Európába. Tizenhét...
A világ népessége 2100-ra eléri a 10,9 milliárd főt, míg Afrika népessége megközelíti majd Ázsiáét – számol...
Magas nézettséget hozott vasárnap a Hír TV két műsora is. A 17 órás Híradó 3,2 százalékos közönségaránnyal...
Összetört tojáshéjak felhasználásával készült energiatároló cellát készített az ulmi Helmholtz Intézet – írja az ÉlőBolygónk.hu. Mint írják,...
Soros György nyílt levélben javasolja több más milliárdos üzletemberrel együtt, hogy vessenek ki vagyonadót a legtehetősebb amerikaiakra...
Nem zárta ki Sebastian Kurz volt osztrák kancellár, az Osztrák Néppárt (ÖVP) elnöke, hogy a választásokat követően...
Mint arról korábbi cikkünkben beszámoltunk, a levegő szennyezettségének csökkentése érdekében tett európai uniós vizsgálatok is rámutatnak arra,...
Egész Európa érdeke, hogy Észak-Macedónia és a térség többi országa mihamarabb az Európai Unió tagjává váljon –...
A néhány belvárosi sátortól eltekintve lézengenek az érdeklődök az ellenzéki előválasztás sátrainál, ahol a roncsderbiben részt vevő...
Facebook
Twitter
YouTube
RSS