Öngyilkos merénylők támadtak kedden a líbiai külügyminisztériumra Tripoliban, tüzet nyitottak, majd az épületbe behatolva felrobbantották magukat –...
A karácsony történetében Isten választás elé állítja az embereket – mondta a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi...
A mentők kedden megpróbáltak segítséget nyújtani a hét végi indonéziai szökőár túlélőinek, de az ivóvíz és a...
Az utóbbi évben Európa nem szembesült nagyobb terrortámadással, de csak a terroristák eredményessége mérséklődött, nem a fenyegetettség...
Franciaországban folytatódott a politikai átrendeződés, amely másfél éve indult el Emmanuel Macron államfővé választásával. Az általa ígért...
Isten párbeszédre hív és boldoggá akar tenni minden embert – mondta Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek...
A szövetséges országok többé “nem húzhatnak hasznot” az Egyesült Államokból által biztosított katonai védelemből – fogalmazott hétfői...
Puritán körülmények között folytatja 2019 januárjától Orbán Viktor miniszterelnök a munkáját az egykori karmelita kolostor épületében a...
Kövér László házelnök részvétét fejezte ki az indonéziai cunami pusztítása miatt az indonéz népnek a két házelnöknek...
Ha Isten el mer jönni közénk karácsonykor három kiló húsz dekával, testőrök és kerubok nélkül, az azt...
Belőttek egy Brüsszel központjában található étterem ablakán, a támadó elmenekült. A lövésektől senki sem sérült meg, írta meg...
A koalíciós pártok vezetőinek hétfői tanácskozásán elhatározták az izraeli parlament, a kneszet feloszlatását és új választások kiírását...
A lakásban hallani és remegnek az ablakok, írja az Index egy Szicíliában élő olvasója. A kitörést élőben...
Főként a magány, a kapcsolatok hiánya miatt hívják az adventi időszakban az éjjel-nappal elérhető telefonos lelkisegély-szolgálatot a...
A válságövezetekből érkezett üldözött keresztény ösztöndíjasokat 2017 óta fogadják be magyar egyetemek és főiskolák a Fiatal Keresztények...
A hírhamisítással vádolt újságírójuk pénzt gyűjtött az olvasóktól. A Der Spiegel szerdán hozta nyilvánosságra, hogy 33 éves,...
Az ünnep lehetőség, hogy megtaláljuk a csendet, amikor végre nem mi kiabálunk, hanem az angyalok beszélnek hozzánk...
Istennek terve van velünk, és minden egyes embernek helye van a gondolataiban és végtelen szeretetében – mondta...
Magyarország a huszadik századot elvesztette, de a huszonegyediket meg akarja nyerni – nyilatkozta Orbán Viktor miniszterelnök a...
Becslések szerint 1200 milliárd forintot költöttek idén decemberben a magyarok az üzletekben, ez 6 százalékkal több a...
Megtörtént, amire senki nem számított. Péntek délelőtt megtörtént az első bankrablás az Északi-sarkvidéken, a Norvégiához tartozó Spitzbergákon. A...
Elindította első nemzetbiztonsági űrmisszióját az Egyesült Államok számára a SpaceX amerikai magán űrkutatási vállalat, amely vasárnap egy...
Szíriában megvalósítandó magyar-lengyel közös humanitárius projekt pénzügyi forrásának biztosításáról döntött a kormány. A tervek szerint a migrációs...
Karácsonykor szép és fontos együtt lenni a családdal – mondta Ferenc pápa advent negyedik vasárnapján a római Szent...
Vállalhatatlan stílus, deviáns viselkedés, sértett hisztéria. Íme, öt rövid példa, miért kerülheti el a konzervatív média vagy...
A bíróság nem jogerősen elrendelte a bűnügyi felügyeletét annak a férfinak, aki füstgyertyát dobott a Sándor-palotára –...
Jézus Krisztus születésére emlékezik karácsonykor a keresztény világ. A karácsonyt, melynek latin neve Nativitatis Domini, Natalis Domini...
A csádi látogatáson tartózkodó Emmanuel Macron francia elnök nyugalomra és a megosztottság enyhítésére intette vasárnap a francia...
Kövér László házelnök részvétét nyilvánította cseh és lengyel kollégáinak a csehországi bányaszerencsétlenség miatt – tájékoztatta Szilágyi Zoltán,...
Európa csak akkor stabil és sikeres, ha Európa európai marad – hangsúlyozta Orbán Viktor miniszterelnök egy osztrák...
Varga Mihály pénzügyminiszter szerint az ellenzék be akarja csapni az embereket, szándékosan félremagyarázza az önkéntes túlmunkaidő bővítéséről...
Minden második ember adakozott az idén, közülük a legtöbben pénzt és ruhaneműt adtak a rászorulóknak. A UPC...
Megtalálták a Permi területen fekvő Szolikamszkban található káliumbányában rekedt kilenc építőmunkás holttestét, a bányában tűz volt, s...
Szökőár pusztított Indonézia nyugati részén, legalább 222 ember meghalt, mintegy 843-an megsérültek, legalább 20-an eltűntek, és sok...
Levélben köszönte meg Mario Zenari szíriai apostoli nuncius Orbán Viktor miniszterelnöknek, hogy a magyar kormány pénzügyi támogatást...
Nem túlzás a világ egyik legértéktelenebb trófeájának nevezni azt, amely az aktuális klubvilágbajnoknak jár. A Real Madrid...
Ökumenikus imádságot tartottak Budapesten a terrorizmus vádjával Romániában elítélt Beke István és Szőcs Zoltán, a Hatvannégy Vármegye...
Az Iszlám Állam terrorszervezett elkötelezett híve volt a december 11-ei strasbourgi lövöldözés elkövetője egy videofelvétel tanúsága szerint...
Jól zárta az évet Gulácsi Péter és Orbán Willi a Bundesligában: csapatuk, a Leipzig az utolsó pillanatokban...
Az ellenzék továbbra is hazudik a munka törvénykönyve módosításáról – mondta Hollik István kormányszóvivő újságíróknak szombaton Budapesten. A...
December 20-án, a Családok éve ünnepélyes zárókoncertjén több ezer gyermek és felnőtt töltötte meg a Papp László...
Nemcsak magyar, hanem európai viszonylatban is példátlan sikert aratott 2018-ban a Fidesz-KDNP pártszövetség – mondta el Lánczi...
Olaszország nem szándékozik fogadni a spanyol Proactiva Open Arms nem kormányzati szervezet (NGO) hajója által a tengeren...
Ha az ellenzéken múlna, nem növekedhetnének a gyermekes családok támogatásai – jelentette ki a KDNP szóvivője szombaton,...
Egy neobolsevista társaság randalírozott a Kossuth téren, akik éppen olyanok, mint történelmi elődjeik. Ez a csőcselék pontosan...
Facebook
Twitter
YouTube
RSS