Az immár LMP-s színekben politizáló Demeter Márta bebizonyította, hogy katonai és nemzetbiztonsági kockázatot jelent – mondta Németh...
A bevándorláspárti erők továbbra is “erősen nyomulnak”, de a végső szót az embereknek kell kimondaniuk a bevándorlásról...
Megduplázza és közel 3 milliárd forintra emeli a kormány a kárpátaljai magyarság támogatását célzó szociális csomag jövő...
A Nézőpont Intézet szakértője szerint Angela Merkel német kancellárnak politikai pálfordulást kellene végrehajtania, hiszen az általa 2015...
Nagyon úgy fest, hogy Soros György uralma alá hajtotta az ukrán kormányt: saját embereit ültette politikai és gazdasági...
A kormány álláspontja világos, az egészségügy nem üzlet – mondta a Magyar Hírlapnak az emberi erőforrások minisztere,...
Miniszterek és államtitkárok részvételével fórumsorozatot indít a kormány Európa jövőjéről – közölte a Kormányzati Tájékoztatási Központ pénteken...
Szabó Balázs felidézte, a régiós vezetője egy nejlonzacskóban átadott neki 350 ezer forintot, hogy a postán fizesse...
Kábítószer birtoklása és a hatóságokkal való együttműködés megtagadása miatt börtönbe zárták azt a fiatalembert, aki szerepel a...
Modellváltás ’89 – „Tetszettünk volna…?” – címmel október 25-én és 26-án történelmi fesztivált rendez a PestiSrácok.hu csapata...
Az Egyesült Államok és Mexikó közös tervben állapodott meg a migránsprobléma kezelését illetően – adta hírül csütörtökön...
A külgazdasági és külügyminiszter szerint Magyarország számára egyértelmű, hogy megállapodást kell elérni a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit)...
Az európai identitás és létforma megvédéséhez az egész kontinensen érvényre kell jutnia a magyarok évszázadok óta folytatott...
Lassan halad a Görögországban elutasított menedékkérőknek az EU-török menekültügyi egyezmény keretében történő kitoloncolása Törökországba – mondta Markosz...
Lemondta részvételét csütörtökön az amerikai, a francia és a holland pénzügyminiszter, illetve a brit külkereskedelmi miniszter is...
Szlovákia a büntetőintézkedések helyett a párbeszédet részesíti előnyben – jelentette ki Peter Pellegrini szlovák miniszterelnök csütörtökön, Brüsszelben...
A Facebook is készül az amerikai félidős választásokra: újságírók egy korlátozott csoportja csütörtökön betekintést nyert a közösségi...
Haláli hüllők? Ezt mondani bárkire? – kérte ki magának a 24.hu újságírója, Nagy József a Szabadfogásban, miután...
Oroszország abban az esetben kész nukleáris fegyvert bevetni, ha a potenciális agresszor elsőként mér rá csapást –...
Egy olyan új migrációs megközelítés, amely elveti a menekültek uniós tagországok közötti, kötelező kvóták szerinti elosztásának rendszerét,...
Beérkezett, és ezzel hivatalosan is az Európai Unió Bírósága elé került Magyarország keresete, amelyben az uniós szerződés...
A magyarországi, hajléktalanok számára kialakított férőhelyek csaknem fele vidéki városokban van, ahol helyhiány miatt általában nem utasítanak...
Demeter Márta szerint nemcsak indokolt, hanem törvényes is volt az a kérdésfeltevés, amit a belügyminiszterhez és a...
Elindult a Sajtóklub 2.0, az Echo TV új műsora. Az első adásban Dezse Balázs, a PestiSrácok.hu újságírója...
Az Európai Uniónak a kötelező szolidaritás koncepcióját kellene alkalmaznia, mindegyik tagállamnak hozzá kellene járulnia a migrációs helyzet...
Összeütközött két busz Budapest XI. kerületében, a Jagelló út és a Hegyalja út kereszteződésében csütörtök délután –...
Szilágyi György, a Jobbik országgyűlési képviselője szerint koncnak dobták oda Simonka György fideszes politikust, hozzátéve, feltehetőleg nem...
Nem volt hatékony a lakás-takarékpénztári megtakarítás, mint állami támogatási forma a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 2011-es tanulmánya szerint,...
Sürgősen el kell mozdítani a holtpontról az európai uniós menekültpolitika megrekedt reformját, mégpedig egyhangú döntés helyett többségi...
Donald Trump amerikai elnök kilátásba helyezte csütörtöki Twitter-bejegyzésében, hogy lezárja az Egyesült Államok déli határát, és a...
A Demokratikus Koalíció (DK) választ vár a Jobbiktól arra: „ha már a DK-t másolva maga is ellenállást...
A német szövetségi politikára is hatással van a vasárnap tartott bajor választás – mondta a Századvég Alapítvány...
Fekete pénzekkel tömte ki saját médiumát a Jobbik – közölte az Echo TV Híradója a párthoz közelálló...
Interjút adott a 168 Órának Guy Verhofstadt. A Magyarországot rendszeresen gyalázó politikus most is hozta a kötelezőt,...
A dohányzás teljes tiltását vezetné be Lázár János! A kormánybiztos felmenő rendszerben a 2020 után születettek számára...
A Fidesz és Orbán Viktor miniszterelnök nem Alexander Stubb, hanem Manfred Weber jelölését támogatja az Európai Néppárt...
Magyarországon működik az egyik legkomolyabb család- és lakástámogatási rendszer, ám a lakás-takarékpénztárak állami támogatása nem volt hatékony,...
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2017-ben is sikeresen és eredményesen működött, ahogy 2013 után minden évben –...
Háromoldalas elemzést publikált a HVG-ben Bajnai Gordon arról, hogyan látja az ország jövőjét. Bajnai kifejtette, az ország...
Az Eötvös Loránd Tudományegyetem egyik tanára szerint át fog alakulni a migráció összetétele, de csökkenni nem fog. Dezső...
Nem lehet véletlen a magyar kisebbség elleni folyamatos támadás Ukrajnában: elképzelhető, hogy az egyre agresszívabb megfélemlítő akciók...
Az Origo szerint Jean-Claude Juncker megint részegnek tűnt az uniós állam- és kormányfők most zajló csúcstalálkozóján. A lap...
Szavakban már fellép az illegális migráció ellen az EU, de a valóságban inkább csak átcímkézi és legalizálja...
Nem a lakástakarék-szektort szántja be az állam, hanem az állami támogatást szünteti meg a jövőben megkötendő szerződések...
Bencsik András, a Demokrata főszerkesztője az ECHO TV Jó reggelt! című műsorában úgy fogalmazott: kapitális melléfogás volt...
Facebook
Twitter
YouTube
RSS