Giuseppe Conte olasz miniszterelnök pénteken Párizsba látogat, ahol Emmanuel Macron francia elnök is fogadja – erősítette meg...
Jogerősen tizenhét év fegyházbüntetésre ítélte csütörtökön a Pécsi Ítélőtábla Gál Antalt, aki 2013-ban megölt egy dunaföldvári vállalkozót...
Az abortuszt szabályozó törvény jelentős mértékű enyhítéséről döntött csütörtökön az argentin törvényhozás alsóháza. A képviselőház csaknem egynapos...
A migránsok folyamatos védelemre szorulnak jogi státuszuktól függetlenül – hangsúlyozta Ferenc pápa a Szentszék és Mexikó állam...
Befejeződött a dél-balatoni, valamint a Kaposvár és Fonyód vasútvonal majdnem 73 milliárd forintba kerülő felújítása, amelynek köszönhetően...
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter telefonon egyeztetett Valentin Popa román oktatási miniszterrel az ukrán oktatási törvényről csütörtökön....
Tovább húzódik Angela Merkel német kancellár, a Kereszténydemokrata Unió (CDU) elnöke és kormányának belügyminisztere, Horst Seehofer, a...
Egy 21 és egy 22 éves férfit azzal gyanúsítanak Franciaországban, hogy az Iszlám Állam dzsihadista szervezet nevében...
Rekordra emelkedett Nagy-Britanniában a terrorizmushoz köthető bűncselekmények gyanújával őrizetbe vettek száma az elmúlt pénzügyi évben. A brit...
A tanítási év hosszában, szerkezetében az előző évek gyakorlatához képest nincs változás – közölte az Emberi Erőforrások...
Az Esztergomi Járási Ügyészség indítványára csütörtökön letartóztattak Nyergesújfalun egy férfit, aki négy éven át árult kábítószert. A...
Boldog lesz-e Putyin vagy morcos? Ez is a tétje az oroszországi világbajnokság nyitómeccsének, ahol a pocsék formában...
Második korrupciós ügyében is felmentette a román legfelsőbb bíróság csütörtökön a jelenleg Szerbiában hatósági felügyelet alatt álló,...
A síita milíciák elleni katonai fellépéssel Jeruzsálem a térség biztonságát erősíti, és ezzel csökkenti a közel-keleti menekültáradatot...
A hajléktalan emberek méltóságát nem az segíti, aki amellett érvel, hogy az utcán éljenek, hanem az, ha...
A francia rendőrség őrizetbe vette annak a kislánynak a szüleit, akinek megkínzott holttestére 31 éve bukkantak az...
Az Európai Bizottság eljárásmódot dolgozott ki az unióban forgalmazott élelmiszerek minőségi összehasonlítására, a kettős élelmiszerminőség megállapítása érdekében...
Elmérgesedett csütörtökön Angela Merkel német kancellár és belügyminisztere, Horst Seehofer vitája a menekültügyi szabályozásról, az egyre súlyosabb...
Első fokon 25 év fegyházbüntetéssel sújtotta a Kecskeméti Törvényszék azt a négy embercsempészt csütörtökön, aki 71 illegális...
A Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint jók Magyarország esélyei a kötelező kvóta elleni küzdelemben. Gulyás Gergely csütörtöki budapesti sajtótájékoztatón...
A magyarországi közbeszerzések átláthatósága az EU élmezőnyében van, a tagállamok jelentős részével ellentétben teljes a nyilvánosság az...
Sophie Beau, az Aquarius mentőhajót működtető SOS Méditerranée igazgatója szerint biztos halálesetekre lehet számítani a Földközi-tengeren azzal,...
A Tokaji Vízitúra Központ egy olyan program része, amely természetes módon teszi megélhetővé a hazaszeretetet, és azokat...
Az innovációk, köztük a pénzügyi innovációk kiteljesedésének korát éljük, de válság kopogtat a világban, napjainkban azonban az...
Mégsem indul az MSZP elnöki posztjáért Kunhalmi Ágnes, csak a választmány vezetéséért jelölteti magát vasárnap – írta...
Kompromisszumot ajánlott Angela Merkel német kancellár belügyminiszterének, Horst Seehofernek a menekültügyi szabályozás körüli vitában – jelentették csütörtökön...
A társadalom lelki és erkölcsi teherbíró képességét a rendszer nagyon megpróbálta – mondta az Országgyűlés házelnöke egy...
Öt nagy nemzeti egészségprogram készül a népegészségügyi cselekvési tervhez kapcsolódva annak érdekében, hogy javuljon a lakosság egészségi...
Egy drogkereskedő-hálózat tizenkét tagját fogták el a rendőrök a fővárosban kedden és szerdán – tették közzé a...
Több mint egymillióan érkeztek Venezuelából Kolumbiába az elmúlt 16 hónapban, többségük a gazdasági és politikai válság elől...
A Magyar Liberális Párt szerint elfogadhatatlan a kormány legújabb terve, amely szerint az Alaptörvénybe emelnék a keresztény...
Történelmi pillanatnak lehetünk tanúi: közös interjút adott a Magyar Narancsnak Jakab Péter, a Jobbik, illetve Tordai Bence, a...
“Rólam, az életemről, soha nem készült még film, így nem maradna mögöttem semmi, ha meghalok. Ezért nagyon...
Addig nem enyhítik az Észak-Korea elleni büntetőintézkedéseket, amíg Phenjan teljesen le nem szereli atomfegyvereit – jelentette ki...
A Győrre és környékére szerda este lecsapó vihar fákat döntött ki, az esővíz utcákat és pincéket árasztott...
Lovas István újságíróra emlékezett az ECHO TV Napi aktuális című műsorában Bayer Zsolt és Gajdics Ottó. Egy...
Egyre több ország ismeri fel, hogy a schengeni külső határ előtt kell megállítani az illegális migránsok tömegét...
Egymilliárd euró (320 milliárd forint) bírság megfizetésére kötelezte a németországi Braunschweig ügyészsége a Volkswagen csoportot dízelüzemű motorokkal...
Mirkóczki Ádám az ATV-ben beszélt arról, hogy az ő becslései szerint eddig százan léptek ki a Jobbikból....
A lengyel jogállamiság helyzetéről tartott európai parlamenti vitában felszólalt a szocialista magyar Szanyi Tibor is. A szocialista...
Az Európai Unió folyamatosan az embercsempészek által kikényszerített helyzeteket és azok súlyos következményeit kezeli ahelyett, hogy érvényt...
Veszélyes anyag birtoklásának és terrorcselekmény előkészítésének gyanúja miatt őrizetbe vettek egy tunéziai férfit a németországi Kölnben, szerdai...
Szerdán délután, hosszú betegség után elhunyt Paudits Béla. A Jászai-díjas színművész 68 éves volt. Paudits Béla egy...
A tervek szerint az idén benyújtják a paksi atomerőmű két új blokkjának megépítéséhez szükséges létesítési engedélykérelmet –...
Jövőre az államháztartásban az ideinél több pénz jut a legtöbb fő területre, egyedül az államadóssággal kapcsolatos kiadások...
Facebook
Twitter
YouTube
RSS