Pesti Srácok

Az első és egyben utolsó, be nem fejezett portréfilm Lovas Istvánról (videó!)

“Rólam, az életemről, soha nem készült még film, így nem maradna mögöttem semmi, ha meghalok. Ezért nagyon örülnék annak, ha sikerülne ezt megcsinálnunk." Ezt mondta Lovas István újságíró Fogel Frigyes rendezőnek, aki elkezdte forgatni azt a bizonyos filmet. Ám István kérése csak részben teljesülhetett, tragikusan váratlanul bekövetkezett halála ugyanis félbeszakította a forgatást is. Itt megnézhető a töredékfilm, az a félóra, amit a rendezőnek sikerült rögzítenie. Lovas István a felvételen többek között arra biztatja az újságírókat, írjanak bátorsággal, ne féljenek a retorzióktól.

Fogel Frigyes rendező készítette volna el a kérlelhetetlenségéről és csillapíthatatlan igazságkereséséről ismert Lovas Istvánról szóló portréfilmet, ám a publicista tragikus hirtelenséggel bekövetkezett halála miatt félbeszakadt a forgatás, így a legszemélyesebb kérdések feltevésére sem kerülhetett sor.

– írta a rendező a PestiSrácok.hu-nak. Az félkész film nyersanyagában azonban Lovas megrendítő őszinteséggel beszél arról, hogyan próbálták meg ellehetetleníteni pályafutása során, milyen lejárató hadjáratok indultak ellene nap mint nap az ellenzék részéről, s mindezek ellenére a családjának köszönhetően hogyan tudott kimászni a gödörből, és újult erővel folytatni azt a küzdelmet, amiben élete végéig rendíthetetlenül harcolt. A harminc perces nyersanyagban Lovas a nyugati média kaotikus állapotát is elemzi, párhuzamba állítva a Magyarországot jellemző sajtószabadsággal. Azt mondta többek között:

PestiSracok facebook image

Lovas Istvánnal a PestiSrácok.hu szerkesztősége kiváló emberi és szakmai kapcsolatot is ápolt. A népszerű publicista többször is nyilatkozott portálunknak, cikkeit, sajtószemléjét rendszeresen szemléztük és közreadtuk, írásai ugyanis hiánypótlóak voltak, még akkor is, ha nem értettünk egyet vele mindenben. Lovas István olyan ügyeket és sztorikat tálalt és tárt a magyar nyilvánosság elé, amelyeket súlyuknál és témájuknál fogva a nyugati mainstream médiumok is elhallgattak. Lovas István 2017 áprilisában a PestiSrácok Polbeat című élő műsorának is vendége volt, amelyben Stefka Istvánnak és Szarvas Szilveszternek arról is beszélt, hogy az ellenzéki pártok szerepét átvették az erőszakra uszító balliberális médiumok.

A vezető kép Fogel Frigyes filmjének kockája.

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.