lovas istván
A Lovas István-sajtódíj átadása elé – Volt egy olyan ember, mint a kőszikla (PS-videó)
November 21-én adják át először a Lovas István Társaság által megalapított Lovas István Sajtódíjat a budai Szent Margit Gimnázium dísztermében, a Villányi úton. A tavaly júniusban tragikus hirtelenséggel, 72 évesen elhunyt jobboldali publicista, a Sajtóklub egykori állandó tagja, fordító és politológus életműve előtt is tisztelegve kerül átadásra a nevével fémjelzett elismerés. A Lovas István Társaság elsődleges célja az újságíró szellemi örökségét ápolni, gondozni, és bemutatni, milyen szakmai és erkölcsi mércét képviselt ő. Szeretnék előmozdítani a nemzet sorskérdéseivel, politikai életével kapcsolatos, nemzeti értékeket védő, tisztességes sajtómunka nagyobb megbecsülését is, valamint az ezt a szellemet képviselő alkotók együttműködését és érdekeinek védelmét. Céljuk az is, hogy a határon túli magyar nemzeti közösségek megmaradását segítsék. A társaság Kondor Katalin újságírót választotta meg elnöknek; elnökségi tag Lóránt Károly, az ismert közgazdász és újságíró. Gaudi-Nagy Tamás ügyvéd készítette el az egyesületi formában működő Lovas István Társaság alapszabályát. Videónkban ők hárman nyilatkoznak. Ajánljuk még
Ha már csak tényleg mi importálunk az oroszoktól, azonnal lépünk!
Szijjártó Péternek megint oda kellett lépni az ukrán külügyminiszter provokációja után
Kijev hisztirohamot kapott, mert nem terjeszthetik nálunk a hazugságaikat
Az ukránok úgy döntöttek, hogy csak az beszélhet róluk, aki azt mondja, amit ők. Ennek fényében be is tiltották a magyar sajtó értelmesebb részének elérését, azátn, amikor a cenzúrára megérkezett a mi válaszunk is, akkor Kijev egy hangos hisztirohammal összeomlott. Vályi dührohama: az újságírók már mocskot és szart dobálnak
Noha, Vályi már patkány módon próbált elmenekülni a felelősség elől, azonban a tényeket minden kísérlete ellenére sem tudta elferdíteni.