Olyan volt, és úgy írt, hogy fogást nem találtak rajta - Olvasói levél Lovas István emlékére

Aki az elmúlt 20 évben követte a magyar sajtót, az ismeri Lovas Istvánt. Nem emlékszem, melyik írását olvastam először, de azóta mindet, ahol a nevét megláttam. Gyógyíthatatlan jobboldalinak számított - ha valaki oldalak felett szereti megközelíteni a politikát. Politikai újságíróként példátlan tájékozottsággal bírt, s véleményét nem rejtette véka alá. Ha találkozókat szerveztek vele, mindig telt ház volt a „Lovas-napokon.” Érzékletes, sajátos humorú kifejezésekkel világított a látható valóságra, és a látszat mögé. Rábeszélésre könyvekben is kiadta cikkeit, bár eleinte szabadkozott, hogy nincs unalmasabb, mint egy napilapban megjelent tegnapi írás. Könyveit megvettem, unalmas írásokat nem találtam bennük.

Lovas István meghalt - láttam a tévében. - Nem hiszem el - jött a jól bevált kifejezés, de elszorult a szívem. 72 évet élt az újságírás és az igazságkeresés éllovasa. Fiatalnak láttam mindig, álmomban sem jutott eszembe, hogy egyszer halálhírét hallom. Sokan szerették és sok ellensége volt. Hogy miért, kitűnik egyik, simogató szavait tartalmazó idézetből. A Jobbegyenes című könyve hátlapjáról rám mosolyog, fölötte fülszöveg: „A Magyar Rádió SZDSZ-es kurátora az elnökségi ülés szünetében durván lökdöste az ellenérdekeltségű párt szelíd szavú költő- kurátorát, és ezt mondta: „…elintézem az ilyen rasszista, fasiszta figurákat, mint amilyen te vagy!” (A Magyar Demokrata Szerkesztősége). Erre ő: „Kedves Miklós! Amennyiben a hír igaz, és Te el akarod intézni az igen gyenge fizikumú Szentmihályi Szabó Pétert, kérlek, ne vedd zokon, ha ettől a perctől kezdve én őt, a becsületszó terhe mellett, védelmembe veszem, és ünnepélyesen fogadom: amennyiben egyetlen újjal hozzányúlsz Péterhez, én 195 centimet és felesleg nélküli 120 kilómat segítségül hívva Téged hülyére verlek. Szívélyes üdvözlettel: Lovas István.” Meggyőző szavak, ha szóból ért a magyar.

Egy szép nyári napon kollégái az EchoTV-ben hiába várták. Bayer Zsolt meg is jegyezte, türelme fogytán: Pistának egyetlen mentsége lehet, ha meghalt. Megvolt a mentség, felesége a számítógépre bukva találta. Bölcs élethez hűséges barátok és elszánt ellenségek szükségesek. Mindkettőből kijutott neki. Ellenségei nem alhattak nyugton miatta, most fellélegeztek, láttam már leírva: rohadjon békében.

Öt nyelven beszélt anyanyelvi szinten, tolmács nélkül olvasta a világ nagy lapjait. Beszélt még néhány nyelvet, mehetett bárhova. Be is járta a világot, Szingapur csodatevő miniszterelnökével is beszélgetett a fejlődés titkairól, hátha mi is rájövünk, hogyan kell átugrani a legfejlettebb országokat. Áh, könnyebb bemocskolni, hiszen annyi embert megsértett, a bosszú nem maradhat el, emberek vagyunk, s a káröröm az igazi öröm. Tudását, precizitását és alaposságát ellenségei sem vonhatják kétségbe. Olyan volt, és úgy írt, fogást nem találtak rajta - ha a játékszabályokat betartották. De miért tartották volna be? Nincs ember, akit nem lehet kikezdeni. Sértegette az ellenségeit, kétségtelen, seggnyalótól patkányig sokat megkeresztelt. Roppant kíváncsi vagyok, hogyan „intézik el” őt a haragosai? Agyonhallgatják, vagy nekimennek? Híreszteltek róla minden rosszat, akik féltek tőle. Óriás volt. Könyveiből is kinyúl a félelmetes ököl, vagy jók lesznek tűzgyújtónak? Kérem az Időt, ő döntse el, ha lehet, soron kívül.

Ha találkozom vele, ott túl, elmondom neki, korán ment el és pótolhatatlannak tűnik. Érdeklődéssel hallgatná beszámolómat - képzelem én. Vagy érdektelenséget mutatna, mondván, ez itt a túlvilág, semmi jelentősége, milyen volt a földi élet pillanata. Nincs napfelkelte, hogy gyönyörködj benne, az örök világosság fényeskedik. Páran várólistán vannak, ők a reinkarnációsok. Szenvedés-mániások. Megkérném, erről mondjon még valamit, érdekelne.

Isten nyugosztalja!