Pesti Srácok

Az alvilág egykori kulcsfigurája meglepő vallomást tett, itt vannak a részletek!

Száva Lajos Vazul, a magyar alvilág egyik közismert vezetője kendőzetlen őszinteséggel beszélt a PAX TV péntek esti adásában a KÉM-nek (Keresztény Életmód Magazin) arról, hogy a '90-es években a hazai alvilág kulcsszereplőinek még a meghatározó politikai, üzleti körökre is komoly ráhatása volt. Sőt, azt is elárulta, miért gondolja azt, hogy őt "kivonták a forgalomból".

Száva Lajos 1989-től 1999-ig a magyar alvilág egyik közismert vezetője volt. 1999-ben letartóztatták fegyverkereskedés és prostitúció elősegítésének gyanúja miatt, amiért öt év börtönt kapott. De hogyan lett az egykori hírhedt maffiacsalád vezére börtönmisszionárius, és mi vezetett megtéréséhez? Erre kereste a választ a KÉM című keresztény magazin, amelynek első adásában Száva Lajost vették górcső alá.

A szervezett bűnözés kulcsfigurája kendőzetlen őszinteséggel beszélt az 1990-2000-es évek hazai maffiahálózatáról, a bűnözők módszereiről és megtéréséről. Száva Lajos a KÉM-ben úgy fogalmazott: éles lőfegyverekkel jártak üzleti tárgyalásra, a bűnözők 60-70 százaléka brutális leszámolás áldozata lett. A '90-es évek maffiavezére a KÉM-nek azt is elmondta, hogyan vált rettegetté a Száva család Magyarországon, ahol a körbetartozások miatt rengetegen kérték segítségüket pénzük visszaszerzésében.

A mára már börtönmissziós tevékenységéről ismert Száva Lajos Vazul szerint abban az időszakban bizonyos politikai körökig is elért a hazai szervezett bűnözői csoportok egy része. Szavai szerint a "rendszerváltás után rengeteg lehetőség volt", családjuk pedig az elsők között alapított őrző-védő magánnyomozó céget, de tevékenységük nem csupán legális feladatokra terjedt ki.

PestiSracok facebook image

– fogalmazott a KÉM-ben. Hozzátette:

A KÉM-ben az egykori maffiavezér arról is beszélt, hogy miként sikerült nekik – alvilági szervezetként – a Forma-1 Gold Tribune vendéglátó egységének üzemeltetését is megszerezniük. De más pikáns részletet is elárult: Száva a KÉM-nek Szlávy Bulcsú meggyilkolásáról és arról is beszélt, hogy a Balaton egykori alvilági császárának kivégzése milyen következményekkel járt nem csupán az éjszakai életre, hanem az ő személyes sorsának alakulására. Meggyőződése szerint ugyanis őt "kivonták a forgalomból" – ennek okát a műsorban részletesen kifejtette.

Száva Lajos arról is beszélt, hogy megtérése után miként változott meg az élete, hogyan lett az egykori rabból napjaink ismert börtönmisszionáriusa, aki több, mint három órán keresztül vallotta meg bűneit Istennek.

A teljes adást az alábbi linken lehet elérni:

A KÉM című műsor korábbi adásait a Pesti TV honlapján nézhetik meg azok, akik más szemüvegen keresztül szeretnék megismerni a keresztény, hívő emberek életét, a világról alkotott gondolataikat.

Ajánljuk még

Vajon minek és hogyan állított ki százegy kutyaútlevelet a határzár idején az állatorvosi praxisát szüneteltető Hadházy Ákos? - Frissítve: reagált Hadházy

Exkluzív 2021 március 23.
2020 januárja óta összesen száznál is több kutyának állított ki útlevelet Hadházy Ákos, a két pártot már elhagyó, jelenleg független országgyűlési képviselő, aki leadott vagyonnyilatkozata szerint hivatalosan szünetelteti állatorvosi praxisát – tudta meg a PestiSrácok.hu. A helyzet több szempontból is kínos: először is, az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvény szerint parlamenti képviselő kereső tevékenységet nem folytathat, még ha valamilyen szellemi tevékenységet végez is, azért pénzt nem fogadhat el. A kisállat útlevél kiállítása azonban nagyon is pénzbe kerül, az okmányt kiállító állatorvos is kötelezően fizet ezért a kamarának. Ha saját cégen keresztül jutna a tevékenysége ellentételezéséért pénzhez egy honatya, azt is be kell jelentenie az Országgyűlés elnökének. Csakhogy Hadházy Ákos – úgy tudjuk – nem ezt jelentette be, hanem az ellenkezőjét, hogy szüneteltetni a praxisát. Mellesleg ezt saját kézírással is leírta és ellenjegyezte, a vagyonnyilatkozatában. Ha mindez nem lenne elég, még egy kérdés felvetődik: mégis kinek, kiknek és miért állít ki valaki több mint száz kutyaútlevelet a koronavírus-járvány kellős közepén, amikor szinte az egész világ zár alatt van és az emberek sem utaznak. Cikkünk megjelenése után válaszolt kérdéseinkre Hadházy Ákos, aki a tőle szokásos diktatúrázás, orbánozás, fideszezés mellett elárulta: annyira szeret állatokat gyógyítani, hogy ingyen is megteszi, sőt, a jelek szerint az útlevelek kiállításakor szívesen megfizeti a kötelező illetéket is. A képviselő válaszát kérésére változtatás nélkül közöljük.

Nincs kezelhetetlen gyerek, csak meg kell tanulnunk nevelni – PS-interjú Beszédes Henrietta gyermeknevelés-specialistával

Exkluzív 2021 december 29.
Nem vagy rossz anya, és nincs olyan, hogy kezelhetetlen gyerek – vallja Beszédes Henrietta gyermeknevelési specialista. A kétgyermekes fiatal édesanya egészen új szemléletmóddal dönti le a sztereotípiákat és győz meg arról, hogy minden sokkal egyszerűbb a megoldás gyermeknevelési nehézségeinkre, mint eddig hittük. A legfőbb probléma, hogy senki sem mondja meg, tanítja meg, hogyan kell gyermeket nevelni, mi egyáltalán az, hogy nevelés – azt hisszük, ennek ösztönből kell jönnie. Találunk ugyan garmadával könyveket nevesebbnél nevesebb gyermekpszichológusok, szakemberek tollából, csak éppen a gyakorlatban valahogy nem úgy működnek a dolgok. Jön a patthelyzet, a mindennapos harcok és az önvád: nekem ez nem megy, rossz anya vagyok. Az sem túl nagy segítség, hogy oly könnyen ragasztanak bélyegeket a gyermekekre, mondják ki speciális nevelési igényűnek, nehezen kezelhetőnek, mert egyszerűen nem illik bele az átlagosba, a megszokottba, mert valamiért más. A megélt és ránk zúdított problémák özönében aztán a legfontosabbra figyelünk egyre kevésbé: hogy ki is az a gyermek, akit nevelünk, mit gondol, mit akar és miért, mi az, amitől egyedi, amitől különleges. Beszédes Henrietta szerint éppen ez lenne a lényeg és a kulcs az egyszerű neveléshez: látni, érteni és kibontakozni hagyni azt a másik emberi lényt, aki ránk bízta az életét, de attól az még az övé. Heni televíziós riporterből lett gyermeknevelési specialista. Édesanyaként és kommunikációs szakemberként jött rá, hogy a nevelés legfőbb eszköze pontosan az, amit a munkájában nap mint alkalmaz: a kommunikáció, a megértés és együttműködés.