maffia
Szijjártó Péter: őrültség újabb százmilliárd eurót Ukrajnába küldeni
Őrültség újabb csaknem százmilliárd eurót Ukrajnába küldeni az európai adófizetők pénzéből, így amíg nemzeti kormány van Magyarországon, addig nem fogják engedni azt, hogy a magyar emberek pénzét elküldjék egy háborús maffiának aranyból készült vécékre.Ukrán mesék a jogállamról és a demokráciáról
Három rövid hír, három kis szösszenet. Ezeket szedtük most össze önöknek, hogy bemutassuk milyen is az a rettegett ukrán korrupciós helyzet, és hogyan áll ehhez az egészhez Európa.Kicsoda Veszprémi Jimmi, aki az energolosoknak is dolgozott egy bűnbánó pentító vallomása szerint? (videó)
Elfogta a rendőrség Veszprémi Jimmit, valamint három másik olyan gyanúsítottat, akik összefüggésbe hozhatók a '90-es évek leszámolásos, valamint olajos ügyeivel. A Nemzeti Védelmi Szolgálat (NVSZ) és a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) nyomozói nem adják fel, az el nem évült ügyekben folyamatosan kutatják a bizonyítékokat. A történtek alapján kimondható: az elmúlt hónapokban újabb bizonyítékok kerültek elő a leszámolásos maffiaügyekben. Vélhetően újabb pentítók szólalhattak meg. Kicsoda Veszprémi Jimmi, akire már 2000-ben rávallott egy maffiózó?GEOrgPOLITIKA: Hogyan működik az ukrán maffia Nyugat-Európában?
Az ukrán maffia a Szovjetunió széthullása után, hónapok alatt, a szervezett bűnözés szinonimája lett Németországban. A szervezet nemcsak egyedül dolgozott, hanem bevonta a lengyel és a vietnámi bűnözői csoportokat is. A prostitúció, cigarettacsempészet, emberkereskedelem és a pénzmosás lettek a legfőbb ágazatai.Lecsaptak a Mátrixban: 241 millió forint értékű valutát foglaltak le egyetlen nap alatt az ukrán érdekeltségű kibermaffiától (videó)
Kétségtelen tény, hogy a rendőrség kiberbűnözés elleni fellépése, a Mátrix projekt rendkívül sikeres. Nincs olyan hét, hogy ne kapnánk hírt többszázmilliós károkat okozó online csalómaffia felszámolásáról. Ma éppen a Budapesti Rendőr-főkapitányság számolt be sikerről. A felszámolt bandától a rajtaütés napján 241 millió forintnyi valutát foglaltak le a nyomozók. Csalás, információs rendszer felhasználásával elkövetett csalás és pénzmosás miatt folytat nyomozást a Budapesti Rendőr-főkapitányság Gazdasági Bűnözés Elleni Főosztálya.Olaszországban elfogták a camorra egyik vezetőjét
Olaszországban a csendőrség elfogta Salvatore Marit, a camorra nápolyi bűnszervezet egyik vezetőjét, aki rajta volt a veszélyes, szökésben lévő bűnözők listáján.Pintér Sándor: nem lehet olyan kihívás, olyan bűnügy, amit a Nemzeti Nyomozó Iroda ne tudna megoldani (videó)
Csapatzászlót adományozott Pintér Sándor belügyminiszter a létrejöttének 20. év fordulóját ünneplő Nemzeti Nyomozó Irodának. Csak néhányat említünk a jelenleg a Készenléti Rendőrség igazgatóságaként működő NNI sikereiből: az ároktői gyilkos banda elfogása, romagyilkosságok megoldása, vörösiszap-katasztrófa, csepeli eperföldi gyilkosságok, Portik ügycsoport, brókerbotrányok, Dér Csaba vajdasági bérgyilkos hazahozatala, a Hableány katasztrófa áldozatazonosítása, a drógbáró Brazil Escobar elfogása, ANOM ügy, rajkai fegyverraktár felszámolása, Döcher ügy. A Pesti Srácok most felidézi azokat az időket, amikor az NNI vezetőjét akarta ellehetetleníteni a maffia.Ajánljuk még

















