lovas istván
Az első és egyben utolsó, be nem fejezett portréfilm Lovas Istvánról (videó!)
“Rólam, az életemről, soha nem készült még film, így nem maradna mögöttem semmi, ha meghalok. Ezért nagyon örülnék annak, ha sikerülne ezt megcsinálnunk." Ezt mondta Lovas István újságíró Fogel Frigyes rendezőnek, aki elkezdte forgatni azt a bizonyos filmet. Ám István kérése csak részben teljesülhetett, tragikusan váratlanul bekövetkezett halála ugyanis félbeszakította a forgatást is. Itt megnézhető a töredékfilm, az a félóra, amit a rendezőnek sikerült rögzítenie. Lovas István a felvételen többek között arra biztatja az újságírókat, írjanak bátorsággal, ne féljenek a retorzióktól."Pista egy nagy maci volt" - Lovas Istvánra emlékeztek az ECHO TV-ben
Lovas István újságíróra emlékezett az ECHO TV Napi aktuális című műsorában Bayer Zsolt és Gajdics Ottó."A cédrust nem rendíthetik meg a vaddisznók" - Lovas Istvánra emlékezünk a Polbeatben (élő 19 órától!)
A hétfőn tragikus hirtelenséggel elhunyt Lovas Istvánra emlékezünk a mai Polbetben, az ő legfontosabb küzdelmeinek, szabadságharcainak, igazságkereséseinek felelevenítésével Bándy Péterrel, a Demokrata vezető szerkesztőjével, egyben Lovas állandó szerkesztőjével, Stefka Istvánnal, volt kollégájával és barátjával és a Lovas István által most letett lándzsa egyik fiatal továbbvivőjével, Bódi Ábellel, a Defend Europe mozgalom magyar szóvivőjével, az Identitás Generáció egyik alapítójával. A műsorvezető Huth Gergely lesz. A közvetítést szokás szerint este hét órakor kezdjük a Revolution 56 Szabadságharcos Sörözőből.Nagy Ervin: Ami Lovas Istvánról eszembe jutott
Emlékszem, mikor először találkoztunk személyesen. Én 22, te 54 voltál. Én egyetemre jártam, te pedig már legendás újságíróként dolgoztál itthon. Olvastalak, ittam szavaidat. Hallgattalak téged, mikor csak tehettem, mert ugye voltak nehéz idők a mi politikai közösségünkre nézve... Pironkodva megvallom, kicsit próbáltalak utánozni is, mikor először írogattam, de talán ez így volt természetes. Példakép voltál egy egész nemzeti érzelmű generáció szemében. És ami igazán meglepett akkor, hogy először te kérdeztél. A kérdésed pedig az volt, hogy milyenek a húszévesek, mi van az egyetemeken. Mert aggódó és persze kíváncsi voltál, mert érdekelt az utánad jövő generáció gondolkodása.Nemzeti ikon volt
Az volt az ő terepe. Az óriási, leküzdhetetlennek látszó túlerő. Mikor tízen jöttek egyre, és remény sem volt a győzelemre. Az a tizenkét év, mikor a nemzeti oldalt ellenzékbe szorították, jobboldali sajtó csak mutatóba maradt, az is kivéreztetve, a mindennapi túléléséért küzdve. Akkor volt a leginkább elemében. Nemcsak állta az ütéseket, de úgy tűnt, még élvezi is, ahogy próbálják elhallgattatni, tönkretenni, övön aluli ütésekkel térdre kényszeríteni. Hiszen azt próbálhatták! A cédrust nem rendíthetik meg a vaddisznók.A Mérce és az Index olvasói Lovas István halálán viccelődnek
Alig pár órája tudatta Bayer Zsolt a hírt, miszerint Lovas István újságíró, publicista tragikus hirtelenséggel elhunyt, az Index és a Mérce.hu toleráns haladó olvasói emberi méltóságukról tanúbizonyságot téve, azonnal Lovas meggyalázásába kezdtek.Elhunyt Lovas István
Hétfőn tragikus hirtelenséggel elhunyt Lovas István újságíró, a Magyar Idők publicistája, az Echo TV Sajtóklub című műsorának állandó tagja. A gyászhírt Bayer Zsolt, Lovas István barátja jelentette be blogján, a Bádogon a következő címmel: Elment Lovas Pista.Lefejeztetné a magyarokat a Der Spiegel budapesti tudósítója
Keno Verseck, Németország legolvasottabb hírportálján, a Spiegel Online-on tette közzé újra személyes fájdalmát. Nevezetesen azt, hogy április 18-án e helyütt megemlítődött neve Gregor Mayer, Ernst Gelegs, Bernhard Odehnal és Florence La Bruyere budapesti tudósítókollégáival együtt, akik mindenfajta tényellenőrzés nélkül szolgálnak globális visszhangcsatornát a helyi ellenzéknek. Említésük annak kapcsán történt, hogy a holland közszolgálatban Orbán Viktor arcul köpésére buzdítottak – írja Lovas István újságíró, publicista a Magyar Idők cikkében.Lovas a Sajtóklubban beszélt a Fenyő-ügyhöz fűződő döbbenetes élményéről
Másfél évtizedes emlékét osztotta meg a Fenyő-gyilkossággal kapcsolatban Lovas István újságíró, a Sajtóklub rendszeres vendége. A publicista a műsorban felidézte, hogy valamikor a 2000-es évek elején-közepén találkozott a rendőrségen Marjai Judittal, Tasnádi Péter egykori feleségével, aki elárulta neki, hogy súlyos titkot őriz Fenyő János kivégzéséről.Ajánljuk még
















