Nemzeti ikon volt
Az volt az ő terepe. Az óriási, leküzdhetetlennek látszó túlerő. Mikor tízen jöttek egyre, és remény sem volt a győzelemre. Az a tizenkét év, mikor a nemzeti oldalt ellenzékbe szorították, jobboldali sajtó csak mutatóba maradt, az is kivéreztetve, a mindennapi túléléséért küzdve. Akkor volt a leginkább elemében. Nemcsak állta az ütéseket, de úgy tűnt, még élvezi is, ahogy próbálják elhallgattatni, tönkretenni, övön aluli ütésekkel térdre kényszeríteni. Hiszen azt próbálhatták! A cédrust nem rendíthetik meg a vaddisznók.
Lovas István nem vezette a nemzeti oldal hadait. Ő egymaga egy önálló sereg volt, aki a sajátjait jócskán megelőzve, senki segítségét nem kérve és nem várva, félelmet hírből sem ismerve harcolt – Dobó Istvánként a hazája romlására törő túlerő ellen. Felfoghatatlan munkabírása, utolérhetetlen olvasottsága és tárgyi tudása miatt féltek tőle a hazánkban állomásozó balliberális csapatok. Mikor a legtöbb belpesti firkász még csak ébredezett, ő addigra már rég leadta a külföldi lapszemléit több újságba. Fél tucat nyelven beszélt, és kétszer annyin olvasott gördülékenyen. Nem létezik olyan külföldi lap, amelynek eldugott mínuszos híre elkerülhette volna a figyelmét. Mindent (is) olvasott. Érvei súlyát, harctéri vértezetét az így szerzett tudás, ez az irgalmatlan tényanyag adta. A ballib skriblerek sem annyira hülyék, hogy ezzel ne lettek volna tisztában, így ha nagy ritkán kiálltak vele vitázni, a számukra biztos bukást jelentő tények helyett a szimbolikus térbe, az érzelmek felé terelték a beszélgetést.
2006-ban Such György rádióelnök a legelső munkanapján rúgta őt ki a Magyar Rádió Vasárnapi Újságjából, és szüntette meg a rádiós jegyzet műfaját, amellyel Lovas hallatlan népszerűséget szerzett. 2014-ben – a Magyar Nemzet brüsszeli tudósítójaként – kitiltották az Európai Parlamentből. Ellenérvek nem lévén legtöbbször elhallgatni, elhallgattatni próbálták őt. Vagy megbélyegezni. Lovas Pistánál többet talán csak Bayer Zsoltot nácizták le szép hazánkban. Azt hitték, a billogozás segíthet. Hogy Lovas István a magyar jobboldal ikonja lett (és marad most már örökre), azt leginkább bátorságának, szorgalmának, igazságszeretetének köszönheti, ráadásul az ellene irányuló támadások is őt erősítették. Tabukat nem ismerő szókimondása legendás volt, amitől ellenfelei – miként a Véralgebra-ügy is bizonyította – szinte dührohamot kaptak. Ám az igazsággal nemcsak őket, hanem barátait is szembesítette. Értünk haragudott, nem ellenünk.
Írnám, hogy mi, itt a nemzeti oldalon jórészt az ő köpönyegéből bújtunk elő. De ez nem lenne igaz. Ugyanis nem beszélünk fél tucat nyelvet, és nem olvassuk naponta a teljes világsajtót. Más 72 évesen bent fekszik egy nyugdíjas otthonban, és a hamut is mamunak mondja. Lovas Pista viszont az utolsó pillanatig dolgozott, nagyjából kétszer annyit, mint a fele olyan idősek. Ha szorgalomban nem is, legalább bátorságban próbáljuk követni őt!
