Az Európai Cselgáncsszövetség szerint Sergio Ramos tiltott dzsúdófogást alkalmazott a Bajnokok Ligája-döntőn, ebbe sérült bele a Liverpool...
Soros György továbbra is Európa jövőjéért aggódik, amelyet nem más veszélyeztet, mint azok a populista politikusok, akik...
Az igazságügyi miniszter tájékoztatása szerint a kormány kedden benyújtja az Országgyűlésnek az alaptörvény hetedik módosítását, amely tíz...
Elkészült a Moszkva-közeli Mityistyiben az utolsó, a budapesti 3-as metró vonalára készült szerelvény, amely már úton van...
Nincs tervben további nagy szerkezeti változtatás, és marad az önkormányzatok feladatfinanszírozási rendszere, amelyben ugyanakkor “finomhangolások” szükségesek –...
A magyarok ma már újra elhiszik, hogy többre képesek, mintsem hogy ügyesen lavírozzanak és alkalmazkodjanak; Magyarország ma...
Két rendőr és egy civil meghalt, miután egy férfi lövöldözni kezdett a belgiumi Liège-ben kedd délelőtt –...
Jelenleg nincs tennivalójuk, az ellenzéknél pattog a labda – mondta el az atv.hu-nak Gyetvai Viktor, a „Mi...
Szeptember végétől nem folytatja vízilabda-elnökként Kemény Dénes. Ezt elég furcsán, egy interjú legvégén jelentette be. Döntését nem...
Vádat emelt az ügyészség egy román férfival szemben, aki 28 migránst próbált kisteherautója rakterében Magyarországon keresztül Nyugat-Európába...
Fontos, hogy minél több gyermek szülessen Magyarországon és a határon túl, ahogyan az is, hogy a vegyesházasságokban születő...
Nem mehetnek így tovább a dolgok – mondta a zoom.hu-nak Kunhalmi Ágnes azzal kapcsolatban, hogy miért szeretne...
A „Stop Soros” törvénycsomag olyan jogszabály, amely segítséget nyújt abban, hogy Magyarország ne lehessen bevándorlóország – mondta...
Megdöbbentő hangfelvétel került a PestiSrácok.hu birtokába. Ezen a budai Lisznyai Utcai Általános Iskola igazgatója, Mózessy Egon hallható,...
Szerdán Washingtonban tanácskozik Szijjártó Péter külügyi és külgazdasági miniszter Mike Pompeo amerikai külügyminiszterrel – közölte Menczer Tamás,...
Egy titokzatos tanú azt állítja, a fiatal lány holttestét egy Veszprém közeli erdőbe vitték, hogy azt a...
Kilencvenhárom éves korában hétfőn elhunyt Serge Dassault francia milliárdos, volt jobboldali szenátor, a Dassault fegyvergyár és a...
Várhatóan ma dönt a Kúria az úgynevezett kémperben, amelyben egy évtizeddel ezelőtti események miatt emelt vádat az...
Az osztrák kormány új terveket jelentett be hétfőn, amelyek szerint csökkenti a szociális alapjuttatásokat azon külföldiek –...
A dán kormány hivatalos közlése szerint demokráciáról, az egyenlőségről és a fontos dániai ünnepekről, így a karácsonyról...
Huszonheten megsérültek, nyolcan súlyosan, amikor egy emeletes autóbusz magasságkorlátozó kapuba rohant éjjel a Ferihegyi repülőtérre vezető úton....
Sergio Mattarella olasz államfő Carlo Cottarellit bízta meg hétfő délelőtt azzal, hogy állítson fel szakértői kormányt. A...
A Balkánon, továbbra is a kötelező kvótákat erőlteti Bulgária, mint az unió soros elnöke. A magyar kormány...
Kétszázötven embert kellett kimenekíteni két budaörsi bevásárlóközpontból, mert egy munkagép átvágott egy 160 milliméter átmérőjű gázvezetéket hétfőn...
Ismét elrendelte a Nyíregyházi Törvényszék annak az emberölés kísérletével vádolt férfinak az előzetes letartóztatását, aki az Összefogás...
Életének 90. évében elhunyt Lukács Mária egészségügyi szakújságíró, olvasószerkesztő – tájékoztatta a család az MTI-t. Az Aranytollas...
Gondatlan emberölés miatt emelt vádat a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség egy 50 éves férfival szemben, aki játékpisztolynak nézte...
Orbán Viktor szigorúan zárt körben értékeli a választásokat és politikai helyzetértékelést ad, több évtizedre szóló víziókat is...
Riadóztatták a Magyar Honvédség Gripenjeit hétfőn, mert 14 ultrakönnyű merevszárnyú és 14 ultrakönnyű Giro helikopter lépett be...
A magyar emberek elsöprő többsége által elutasított és világszerte is bukóban levő liberalizmus magyarországi képviselői közül Alföldi...
Összeverekedett két migránscsoport hétfőn a Szarajevótól mintegy 120 kilométerre délnyugatra fekvő, Mostarhoz közeli Salakovacban kialakított befogadóközpontban, a...
Mamoudou Gassama, aki miután egy bérház homlokzatán több emelet magasságig felmászva mentette meg egy, a korlátba kapaszkodva lógó kisgyerek...
Függetlenként indul Rokker Zsolti a miskolci időközin. Július 15-én időközi önkormányzati választást tartanak Miskolc 12. számú körzetében,...
A Párbeszéd szerint az Orbán-kormányt azért nem érdekli a forint gyengülése, mert nyer rajta. Burány Sándor, az...
Hamis úti okmányokkal rendelkező migránsokat vett őrizetbe a görög rendőrség a krétai Iráklio repülőterén hétfőn. A 41,...
A plenáris ülést megnyitó beszédében Kuchcinski kijelentette, hogy a NATO keleti szárnyát új fenyegetések érik keleti irányból,...
Megkezdődött az Állami Számvevőszék (ÁSZ) megrongált budapesti székházának helyreállítása, a műemléki védettségű épület homlokzatát január 17-én öntötték...
A Demokratikus Koalíció (DK) hétfői közleménye szerint “aggasztó”, hogy a miniszterelnök még nem árulta el, hova és...
Skócia nem akarja elhagyni az Európai Unió egységes belső piacát és a vámuniót az Egyesült Királyság tervezett...
A Magyar Turisztikai Ügynökség és a Virágos Magyarország Környezetszépítő verseny Szervező Bizottsága immár 25. alkalommal indította útjára...
Bemutatta új államtitkárait Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere hétfőn Budapesten, a tárcavezető a szakterületükön felkészült szakemberekként...
A bírók függetlenségéhez az is hozzátartozik, hogy mindenfajta ideológiától mentesen hozzák meg a döntéseiket – hangsúlyozta az...
Az új kormány számára is a gyerekek és a családok az elsők – mondta Rétvári Bence, az...
A Budapesti Rendőr-főkapitányság IX. kerületi Rendőrkapitányság csoportosan elkövetett rablás bűntett miatt indított nyomozást ismeretlen tettesek ellen. Vasárnap...
A honvédelmi költségvetés 2024-re megduplázódik, de már jövőre is jelentősen több forrás juthat erre a célra –...
Facebook
Twitter
YouTube
RSS