Pesti Srácok

Erkölcstanóra igazgató bácsival: „Fogd be a lepcses pofád!”, „annyira sötét vagy!”, „baromarcú”, „kuss legyen!” (Hangfelvétel!)

Megdöbbentő hangfelvétel került a PestiSrácok.hu birtokába. Ezen a budai Lisznyai Utcai Általános Iskola igazgatója, Mózessy Egon hallható, amint erkölcstant tanít kisgyermekeknek – nagyjából olyan stílusban, mint ahogy a részeg kocsis üvölt a lovaival. A felvételen a kicsiket durván sértegeti, megengedhetetlen módon alázza: sötétnek, hülyének, taplónak vagy éppen baromarcúnak nevezi őket, máskor pedig fizikai erőszakkal fenyeget némelyeket. Úgy tudjuk, a szülők is panaszkodnak az agresszív, fenyegetőző igazgatóra.

– mondja Mózessy Egon igazgató a PestiSrácok.hu birtokába került hangfelvételen, amely a főváros I. kerületében lévő Lisznyai Utcai Általános Iskola egyik erkölcstanóráján készült. De a fizikai erőszakkal fenyegetés csak a jéghegy csúcsa. Az idén januárban összesen öt tanóra hanganyagából készített összeállítás tanúsága szerint az igazgató kemény lelki terrorral, a tanulók sértegetésével, becsmérlésével, megalázásával próbálja fenntartani a rendet, nem túl sikeresen. Íme, a hangfelvétel legkeményebb részei:

  • Ha nem vagytok képesek együttműködni, tényleg, alkalomról-alkalomra tesztet hozok, amivel jól meg tudlak szivatni.
  • Patrik, annyira sötét vagy, hogy az hihetetlen!
  • Nagy része ennek a közösségnek tapló módon viselkedik. Folyamatosan közbepofázni az tapló dolog.
  • Balázs! A büdös francba, fogd már be a lepcses pofád, amíg elmondom a feladatot!
  • Van-e még valaki, aki szereti a kihívásokat, nem szeret hülye gyerek mellé ülni?
  • Azt is pontozzuk, hogy ki volt baromarcú a csapatban!
  • Valami nagy sötétség van a fejetekben!
  • A következő annak a fejére megy, aki nem képes befogni a büdös pofáját! Tami, kuss legyen már!

PestiSracok facebook image

A PestiSrácok.hu információi szerint az igazgatóra több szülő panaszkodott már. Úgy tudjuk, sokan a negyedik osztály után inkább el is viszik gyermekeiket az iskolából, jórészt az agresszívan fellépő, minősíthetetlen stílusban oktató igazgató miatt. Forrásaink szerint a valóságban a hangfelvételnél sokkalta durvább sértések is elhangzottak már tanórákon, amelyekről a gyermekek félve számoltak be odahaza.

Bár ez a fajta viselkedés egy tanártól semmilyen órán nem elfogadható, az még felháborítóbbá teszi az egészet, hogy éppen erkölcstanórákon gurult el ennyire a gyógyszere az igazgatónak, aki 2014-ben mesterpedagógus minősítést szerzett. Ráadásul Mózessy Egon a Budapest-krisztinavárosi plébánia egyházközségi testületének is a tagja, ezen minőségében még inkább meghökkentő ez a mentalitás. Az 58 éves Mózessy egyébként ismert ötvösművész.

Az ügyben kerestük az igazgatót, ám egyelőre nem értük utol.

Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.