A Fidesz szeretné, ha Janiczak Dávid, Ózd jobbikos polgármestere tisztázná magát a sajtóban megjelent korrupciógyanús ügyben –...
Betiltják a kóser és a halal módszerek alkalmazását Belgium déli felén, Vallónia régióban a helyi parlament szavazásának...
Egy Kosztolányi Dezső-novellát, egy József Attila- és egy Radnóti Miklós-költeményt kaptak a középszintű magyarérettségi második részében a...
Soros György évente egymillió migránst akar beengedni Európába. Ennek viszont útjában áll a magyar kerítés és vele...
Veréssel fenyegetőzött Szilágyi György jobbikos parlamenti képviselő hétfőn a Parlamentben. A fizikai erőszakkal fenyegetést Szilágyi Dömötör Csaba...
Már a kommunizmus sem a régi: Kubában megtartották az első – transznemű pap által vezetett – “transzmisét...
Egy Petőfi-kötettel kapcsolatos interjút kell értelmezniük a magyarból középszinten érettségizőknek, majd egy humorról szóló érvelés és egy...
Meghalt az Iszlám Állam nevű dzsihadista szervezet afganisztáni parancsnoka az afgán és az amerikai különleges erők egy...
Hétfőn kezdődik a Magyar Tudományos Akadémia 188. ülése, amelyen tisztségviselőket is választanak. A háromnapos rendezvényen átadják a...
A Gazprom megkezdte a Török Áramlat földgázvezeték lefektetését a Fekete-tenger fenekén, az orosz partok közelében – közölte...
Emmanuel Macron megválasztott francia elnök telefonon beszélt vasárnap este Angela Merkel német kancellárral, megígérve neki, hogy hamarosan...
Türk László, a Fidesz-KDNP jelöltje a szavazatok több mint 58 százalékát megszerezve győzött a debreceni időközi önkormányzatiképviselő-választáson...
Elismerte a Német Szociáldemokrata Pártnak (SPD) a Schleswig-Holstein tartományban tartott vasárnapi helyi törvényhozási (Landtag-) választáson elszenvedett vereségét...
A centrista Emmanuel Macron nyerte meg vasárnap a francia elnökválasztás második fordulóját a szavazatok 65,5-66,1 százalékával, míg...
Soros Györgyöt 10 milliárd dollárra pereli egy izraeli cég. A BSG Resources szerint Soros – befolyása révén –...
Újrakezdést hirdetett Matteo Renzi a balközép Demokrata Párt (PD) régi-új vezetője, akit a párt országos küldöttei is...
Tablóképeket vitt ajándékba a Fidelitas vasárnap a Simicska Lajos által bekebelezett Index újságíróinak. A Fidesz ifjúsági szervezete...
A balliberális ellenzéki pártok Emmanuel Macron győzelmének örülnének – derül ki a Hetek körkérdéséből, amelyet a francia...
Orosz hekkertámadás érheti a magyar választást – írja vasárnapi közleményében a Demokratikus Koalíció szóvivője. Gréczy Zsolt mindezt...
Napok óta folyik a találgatás arról, részeg volt-e Jean-Claude Juncker egy korábbi ENSZ-tanácskozáson. Az egyik brit bulvárlap...
Megkezdődött vasárnap reggel Franciaországban az elnökválasztás második fordulója, amelynek során mintegy 47,5 millió választópolgár dönthet arról, hogy...
A Soros György által százmilliókkal támogatott Magyar Helsinki Bizottság az elmúlt években csak az illegális migránsok segítésével...
Szerencsés nemzet vagyunk, mert bárhol élnek a magyarok, megvan köztük az összetartozás – hangsúlyozta a nemzetgazdasági miniszter szombaton...
Az Index.hu hírportálnak nyilatkozó migráns minden szava hazugság – reagált a Belügyminisztérium a portál riportjára, amely szerint...
A Macron kampánycsapatát ért hackertámadás “nem marad válasz nélkül” – közölte Francois Hollande szocialista államfő, miután péntek este...
Tüntetők vonultak a Fidesz Budafoki úton található irodája elé szombat délután. Több százan voltak a 11. kerületben...
Élő adásban támadták meg a Matrix nevű olasz televíziós talkshow egyik riporterét. A nőre és operatőrére több...
A DK hisz az Európai Egyesült Államok eszméjében, több együttműködést, több és erősebb Európát akar, érjük utol...
Legalább 10 métert zuhant, majd egy sziklafalnak csapódott egy sziklamászó szombaton a III. kerületben, a Róka-hegynél –...
Orbán Viktor magyar miniszterelnök vezető szerepet tölt be az uniós külső határok védelmének ügyében – jelentette ki...
A Jobbik és a jobbikos városvezetés, tiszta, átlátható, becsületes munkát végez, nem kívánunk az Fidesz korrupciótól bűzlő...
Törökországban letartóztatási parancsot adtak ki 23 bíró és ügyész ellen, akiket azzal vádolnak, hogy “fegyveres terrorszervezet tagjai”...
Tisztázza magát Janiczak Dávid, Ózd jobbikos polgármestere a sajtóban megjelent korrupciós ügyben – erre szólította föl szombati...
A helyszínen életét vesztette az a férfi, aki szombaton a főváros XVI. kerületében kiesett a buszból –...
A menekültpolitika egyik legnagyobb problémájának nevezte a kitoloncolás gyakorlatát Trócsányi László igazságügyi miniszter a Die Presse című...
A Fidesz újbudai szervezeténél ez már nem az első alkalom, hogy bántalmaznak valakit. Azonban amíg Kerékgyártó Gábor...
Újabb nyugdíjemelés jöhet az idén – mondta a miniszterelnök Nagygécen, ahol meglátogatott egy helyi lakost csütörtökön. A...
Több száz oldalnyi megfigyelési dokumentumot tettek közzé Nagy Feróról (71) és Müller Péter Sziámiról (65) – írja...
Számítógépes támadás érte Emmanuel Macron francia elnökjelölt kampánycsapatát, amelynek eredményeként a belső levelezésből több ezer e-mail vált...
Az LMP korábbi társelnöke az ATV Egyenes beszéd című műsorában az elmúlt hetek folyamatait elemezve kijelentette: a...
Az elmúlt hónapokban vizsgálódott az ombudsman a gödi fogyatékosokat ellátó otthonban, ám jelentése még nem készült...
A Soros-birodalom koronagyémántjáról, a tőzsdecápa mellényzsebéből kikandikálók által rettenetesen féltett CEU-ról rántotta le a leplet az Echo...
Nem bántalmazta senki a 444.hu nevű blogoldal munkatársát, csupán kivezették egy pénteki, sajtó számára zártkörű rendezvényről a XI....
A kormánypártok szerint Botka László szocialista miniszterelnök-jelölt átverte az embereket a vagyonának eltitkolásával, ezért a Fidesz-KDNP arra...
Frans Timmermans, az Európai Bizottság (EB) első alelnöke provokációként értelmezte Orbán Viktor miniszterelnöknek azokat a megjegyzéseit, amelyeket...
Facebook
Twitter
YouTube
RSS