Konferenciát rendezett a Terror Háza “trumpizmus” témában csütörtök este. A kerekasztal beszélgetésen részt vett Schmidt Mária, a...
Minden nagy politikai párt „beépülés célpontja” volt a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) számára a 2012-es választások előtt...
Nyílt levélben fordult az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ) az ELTE rektorához. Teljes megdöbbenéssel fogadták az intézmény gender...
Összesen 266.151 aláírást adott le a 2024-es budapesti olimpia megrendezését ellenző Momentum Mozgalom, valamint a szervezetet támogató több...
„Valakik nem akarják, hogy a Fradi bajnok legyen” – valami hasonlót nyilatkozott nemrégiben Kubatov Gábor. A Ferencváros...
A Fidesz-frakció várhatóan márciusban nyújtja be a parlamentnek azt a törvényjavaslatot, amelynek célja, hogy biztosítsa a külföldi...
A vád szerint legalább két embert megölt az a nő, aki bugyival, gatyával és ágyneművel házalt Érden és...
Másfél évvel ezelőtt az országos politika maximális mellszélességgel kiállt az olimpia mellett, most valamiért az ellenzéki politikusok...
Most már bizonyos, hogy a Momentum Mozgalom aláírásgyűjtése révén megvalósul a budapesti olimpiarendezésről szóló népszavazás. Egyelőre sem...
Riválisát, Angela Merkel kancellárt maga mögött hagyva az élre tört a német politikusok népszerűségi listáján Martin Schulz,...
Szijjártó Péter hivatalosan megnyitotta pénteken Magyarország wellingtoni nagykövetségét, amelynek révén a külgazdasági és külügyminiszter szerint lehetővé válik...
Nagyjából 160 ezer aláírást gyűjtött össze a Momentum Mozgalom (MoMo) a budapesti olimpiáról szóló népszavazási kezdeményezéshez. Ehhez...
Hiába jelentette be Molnár Gyula, az MSZP elnöke januárban, hogy pártja február 18-tól árnyékkormányszerű működésbe kezd, a...
A levegő minőségének javulása ellenére érvényben marad a szmogriadó tájékoztatási fokozata – közölte a Főpolgármesteri Hivatal péntekre...
Az olasz jog alapján perelve akár százezer eurós kártérítést is kaphatnak a január közepi veronai buszbaleset halálos...
Roman Polanski ügyvédei újabb kísérletet tesznek arra, hogy megoldják az Oscar-díjas filmrendező 1977-es bírósági ügyét, el akarják...
Jogerősen elítélte a Gyulai Törvényszék azt az orosházi nőt, akinek – gondatlansága miatt – egy tűzben meghalt...
Túl van a Momentum Mozgalom a 139 ezer aláíráson – írta meg a 444.hu. Csütörtökön a Párbeszéd és...
A Szentszék megbízottat küld Medjugorjéba, hogy ellenőrizze az állítólagos jelenéseket. A pápa szerint Mária nem postás, hogy...
Hosszú portrét közölt Botka Lászlóról a Magyar Narancs. Az MSZP miniszterelnök-jelöltjének pályafutását onnantól végigköveti a cikk, hogy...
A határőrizeti területen lefolytatott eljárások szigorítására vonatkozó, a parlamentnek kedden benyújtott javaslat bezárná a jogi kiskapukat, ezzel...
Legalább 50-en életüket vesztették és 200-an megsebesültek csütörtökön a dél-pakisztáni Szindh tartomány Szevan városának egyik mecsetjében, ahol...
A legfrissebb értesülések szerint legalább 55 ember életét követelte egy pokolgépes merénylet csütörtökön, amelyet Bagdad déli részében...
A Majtényi László államfőjelölése körüli LMP-n belüli civakodás és hisztéria is jól jelzi, hogy milyen brutális feszültségek...
Egy “médiaszínjáték” volt a gazdasági bizottság ülése, nincs olyan hatásköre a testületnek, hogy az OLAF-jelentéssel kapcsolatban vizsgálódjon...
Hetek óta folyik a találgatás a Magyar Ökölvívó-szakszövetség környékén, hogy lemond-e Csötönyi Sándor, a Gyárfás Tamás bukásával...
Egyhangúlag támogatta a Fidesz-KDNP-frakciószövetség, hogy a jelenlegi köztársasági elnök, Áder János legyen ismét a kormánypárti képviselőcsoportok jelöltje...
Megbírságolta a román országos audiovizuális tanács csütörtökön a Román Televíziót (TVR), mert a pártatlan tájékoztatás szabályát megsértve...
Ha igazán szervezett egy politikai erő, a táradalom is tud kérdéseket feltenni és erőt mutatni ennek a...
Arra kell készülni, hogy nem lesz idén változás a líbiai partokról Európába érkező bevándorlók számában. Ugyan tavaly...
A miniszterelnök évértékelő beszédében legfontosabb nemzeti ügyekként azonosított témákról fog szólni a következő nemzeti konzultáció – közölte...
Interjút készített a Magyar Narancs Szalay-Berzeviczy Attilával, a Budapesti Olimpiáért Mozgalom (BOM) alapítójával. Szalay-Berzeviczy nyitott lenne a...
Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő szerint rengeteg pénzbe kerül a migránsok integrációja Németországban, ami eddig ráadásul sikertelen is....
Jövőre megkezdi működését a visegrádi csoport közös angol nyelvű hírtelevíziója – közölte az országcsoport fennállásának 26. évfordulója...
A Legfőbb Ügyészség hivatalból vizsgálta az MTVA-s lehallgatási ügyben a Fővárosi Főügyészség által hozott részmegszüntető határozatot és...
Egy moszkvai bíróság elrendelte az egyik helyi cég kereskedelmi igazgatójának előzetes letartóztatását az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista...
A Móricz Zsigmond körtéri aluljáróban megtámadták az LMP egyik, a budapesti olimpiarendezés ellen aláírást gyűjtő aktivistáját –...
Az arányokat tekintve az elmúlt tizennégy évben tavaly kaptak a legtöbben kegyelmet a köztársasági elnöktől, 2002 óta...
Lelkésznek tanul, és ha egy év múlva végez, a börtönben is szeretné gyakorolni új hivatását Weiszdorn Róbert...
Az egykori észak-koreai kommunista diktátor, Kim Dzsongil elsőszülött fiát 2008 táján Magyarországon is támadás érte – írta...
Ha a volt főpolgármesternek nem lenne takargatnivalója, a bizottság elé járulna. Ne gondoljuk komolyan, hogy állítása szerint...
Hazai hatósági vizsgálatok igazolják, a multinacionális élelmiszergyártók eltérő minőségű termékekkel látják el a nyugat-európai és a kelet-közép-európai...
Vadkender-ültetvényt találtak a rendőrök a Pest megyei Vecsésen; a police.hu csütörtök hajnali beszámolója szerint egy 50 éves...
Pityinger László, azaz Dopeman az ATV Start című műsorában beszélt arról a tervéről, hogy indul a 8....
A Krím félsziget Oroszország része, és Oroszország saját területeit nem adja vissza – szögezte le szerdán Marija...
Facebook
Twitter
YouTube
RSS