Támogatná a Fidesz-KDNP kerületi polgármestereinek többsége Tarlós Istvánt, ha 2019-ben újrázna a főpolgármesteri címért. A Magyar Idők...
Nem térhet vissza lakhelyére 200 ezer ember az egyesült államokbeli Kalifornia állam északi részén addig, amíg nem...
A német szociáldemokrata párt (SPD) szerint a jobbközép CDU/CSU pártszövetség lejárató kampányt indított kancellárjelöltjük és jövendő elnökük,...
Sajtóértesülések szerint hazaengedték a terrorcselekmények miatt első fokon tizenhárom év fegyházra ítélt Budaházy Györgyöt. A Magyar Nemzet...
A belügyminiszter a szolgálat halottjává nyilvánította és előléptette törzsőrmesterré Menus Anikó őrmestert, a Készenléti Rendőrség járőrét, aki...
Egy hónap alatt több mint harminc embert vettek őrizetbe terrorizmus gyanújával Brüsszel repülőterén – tudatta a helyi...
Az amerikai szenátus igazságügyi bizottsága szerint legkevesebb 72 terrorista érkezett abból a hét országból, amely Donald Trump...
Elmarasztalta a mallorcai bíróság hétfőn az Acciona repülőtéri szolgáltató céget, amiért az fejkendő viselése miatt megbüntette egyik...
Kiderült, hogy nem kell a zöldeknek a balos összefogás, amikor a szegedi kormányfőjelölt az LMP-nél kopogtatott –...
A kormány azt szeretné, hogy a magyarok saját maguk dönthessenek a jövőjüket meghatározó kérdésekben és Brüsszel –...
A CIA Mohammed bin Nayef szaúdi hercegnek adta a terrorizmus elleni harcért járó medált. A CIA volt...
Az ankarai orosz nagykövet decemberi meggyilkolásáról készített kép, az AP amerikai hírügynökség fotósának, Burhan Özbilicinek a felvétele...
Falus Ferenc a Magyar Kétfarkú Kutya Párthoz csatlakozott – írja HVG. A lap beszámolt róla, hogy a...
Kilenc embert elsodort egy lavina hétfő délelőtt a francia Alpokban, Tignes település közelében, legalább négyen meghaltak –...
Orbán Viktor miniszterelnök évértékelő beszéde kapcsán a Nyugat-Európában üldözött keresztényekről közölt kommentárt hétfőn a wpolityce.pl című lengyel...
Néhány napja hivatalossá vált, hogy Kádár Tamás a Dinamo Kijevhez igazolt. A magyar válogatott labdarúgó szakmailag erős...
Egy rendőr vesztette életét az M5-ös autópályán, intézkedés közben hétfő délelőtt – értesült a 24.hu. A lap...
Mára Japán lett az első számú ázsiai befektető Magyarországon: 151 vállalattal van jelen, és 31 ezer embert...
Magyarország a fiatalokkal együtt, a fiatalok által erősödik – hangoztatta az emberi erőforrások minisztere a Magyar Ifjúság...
Az orosz szövetségi Nyomozó Bizottságnak bizonyítékai vannak arra, hogy az ukrán hadsereg harcászati rakétákat vetett be polgári...
Pénzügyi szabálytalanságokat követhetett el Martin Schulz, a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) kancellárjelöltje az Európai Parlament elnökeként –...
Budapest felfüggeszti a 4-es metró beruházására 2010 előtt kötött szerződéseik alapján minden gyanúba keveredett cég felé az...
A korábbi napok csupán néhány ezer fős megmozdulásihoz képest vasárnap ismét nagyobb számban vonultak tüntetők a bukaresti...
A Fehér Ház egyik tanácsadója, Stephen Miller szerint bizonyítékok vannak arra, hogy a tavaly őszi elnökválasztásokon csaltak...
A világ bizonyos részein megnyilvánuló iszlámellenesség szítja a terrorizmust – hangsúlyozta vasárnap az ENSZ főtitkára Szaúd-Arábia fővárosában,...
Csaknem háromnegyedes többséggel megválasztotta Frank-Walter Steinmeiert Németország szövetségi elnökének vasárnap Berlinben a német szövetségi közgyűlés. A szociáldemokrata...
Vasárnap Svájcban népszavazáson úgy döntöttek, hogy könnyebb legyen a bevándorlók harmadik nemzedékének honosítása az alpesi országban. A...
A csehszlovák légió katonái által, 1919-ben békés tüntetőkre leadott sortűz áldozataira emlékeztek felvidéki magyarok vasárnap, a tragédia...
Az úszóedző Széles Sándor szívesen lenne Bernek Péter trénere. Gyurta Dániel egykori edzője a Borsnak nyilatkozott. Az...
A pénzügyi visszaéléseket vizsgáló párizsi ügyészség napokon belül eljárás indít a tavaszi francia elnökválasztás konzervatív jelöltje, Francois...
A Montenegró elleni szombati súlyos vereség után hamar talpra állt a magyar férfi vízilabda-válogatott. Märcz Tamás együttese...
Ki kell szorítani az iszlámot Hollandiából, le kell zárni a határokat a muzulmán országokból érkező migránsok előtt...
Komoly politikai küzdelmek, nagy viták várhatóak az Országgyűlés tavaszi ülésszakán, miközben felerősödik a politikai vita Magyarország és...
Oroszország már megkezdte a párbeszédet az új amerikai elnök, Donald Trump kormányzatával, és a dialógus intenzitása erősödni...
Nem a mostani vádlottak felelősek a vörös-iszap katasztrófáért – állította az ATV Egyenes beszéd című műsorában a...
A német nyelvű sajtó szokásához híven ismét támadja a migrációval kapcsolatos magyar intézkedéseket, az olvasók nagy többséges...
Amit 2010 óta Magyarország nyújt, az számos vonatkozásban meghökkentő, lebilincselő, figyelmet keltő, szokatlan, kivételes – jelentette ki...
Lázár János, a Miniszterelnökség vezetője a csalás tankönyvi példájának nevezte a 4-es metró beruházásánál történteket az Európai...
Tavaly ismét rekordokat döntött a magyarországi turizmus, különösen a külföldi vendégek körében ugrott meg hazánk iránt a...
Észak-Korea ballisztikus rakétát indított vasárnap a Japán(Keleti)-tenger irányában – jelentette a Yonhap dél-koreai hírügynökség katonai forrásra hivatkozva....
Donald Trump amerikai elnök szombaton azt ígérte, hogy jelentősen csökkenti a mexikói határfal megépítésének több tízmilliárd dollárra...
A veronai buszbaleset okozta trauma feldolgozásának megkönnyítése érdekében beszélgetést tartottak az utazásra autóbuszt biztosító Pizolit Személyszállító Kft....
Semjén Zsolt szerint Magyarország keze ki van nyújtva Románia felé, és a magyar-szlovák, valamint a magyar-szerb kapcsolatok...
Németországban a Der Spiegel című hírmagazin foglalkozott Magyarországgal, a hetilap a budapesti 4-es metró megépítéséről az Európai...
Vona Gábor a Jobbik elnöke korábbi ígéretével ellentétben mégsem zárták ki a párt vecsési szervezetét a tavaly decemberi...
Facebook
Twitter
YouTube
RSS