Pesti Srácok

Három hónapra levették a képernyőről az M1 részeg riporterét

Szombaton tudósított a bajai halászléfőző versenyről Bencze Péter, az M1 munkatársa, ám nem volt éppen a helyzet magaslatán, így másfél perc után lekeverték a bejelentkezését. A Balatoni nyár című műsorban hétfőn bejelentették: Benczét három hónapra leveszik a képernyőről. Bencze a műsorban azt mondta, hogy vírusos megbetegedés miatt gyógyszert szedett, és elfogadott egy pálinkát. Úgy véli, a nagy meleg is közrejátszhatott a történtekben. Minden nézőtől és a kollégáitól is elnézést kért.

Hétfőn a Balatoni nyár című műsorban kiderült, lesz-e következménye annak, amit Bencze Péter az M1 Híradójának szombati esti kiadásában produkált. A riporter utólag annyit mondott, hogy vírusos megfázásra vett be gyógyszert, amire aztán megivott egy pálinkát, amivel a helyiek kínálták, nem akarta ugyanis visszautasítani a vendégszeretetüket. Hogy olyan állapotba került, amit szombat este az M1 Híradójában láthattunk, arról a kánikula is tehetett. Bencze Péter utólag elnézést kért a nézőktől és a kollégáitól is. Hozzátette: miután lekeverték, neki is elsötétedett a világ. Bencze Péter előbb csak akadozva beszélt, igyekezett nem elrontani a „bemutathassa” szót, a végére pedig már nemcsak a formával, de a tartalommal is meggyűlt a baja.

„Ez a fesztivál itt körülbelül már tíz éve helyi népszopássá, akarom mondani népszokássá vált”– mondta. A stúdióba kapcsoláskor jól látszik még, hogy Meszes Boglárka idegesen próbálja visszakapni a szót, ami némi spéttel végül sikerült is neki, így nem tudhattuk meg, hogy a „horvátokkal, szerbekkel, sőt” sorban ki következett Bence Péter tudósításában. A csatorna vezetősége végül úgy döntött, három hónapig biztosan nem szerepelteti Bencze Pétert a köztévé műsoraiban. A riporter nagyon reméli, hogy később még visszatérhet a képernyőre.

PestiSracok facebook image

Forrás: M1, fotó: youtube.com

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.