Ha egy zenész buta, akkor nagyon buta, avagy Azahriah és a politika
Van egy csávó, aki egy hatalmas nagy sztár, “zenész”. Ha jól emlékszem Azahriah korábban influenszer volt, ami azért szinte mindig súlyosító körülmény “szok” lenni. Na, a csávó megkapta a köremailt, hogy itt az ideje egy “mocskosfideszezésnek”, ami ugyebár a sztárság feltétele ezekben a művész szakmában.
A fenti képen megtekinthető Azahriah posztja.
Fotó: Vasvári Tamás
Idemásolom, mert imádom, amikor valaki ennyire őszinte helyesírással rendelkezik:
Gyonyoruen sut a nap, mert ő is
tudja hogy már csak az igazán
szektás, értelmileg és mentálisan
is visszamaradott véglények
maradtak, mint fidesz szavazók
Azahriah nagy költő is nyilván
Most majd a legnagyobb is lesz. Nem akarok nagy szavakat használni, de mifelénk az ilyen cselekményekre azt mondták (nagyon) régen:
“az elvtársnak láthatólag még nem állt össze, hogy szex közben tanácsos a szexre gondolni.”
Magyarán Azahriah elvtárs kifáradt a szabad levegőre, konstatálta, hogy milyen szép is az idő, majd elöntötte az agyát a Fidesz, a felettes énje meg kiposztolta a gyűlöletet.
Hát gratula, a nap feleslegesen törte magát, ebből is látszik, hiába rohadt gazdag valaki, attól még pont olyan szarul érzi magát, mint bármelyik átlag Tisza szavazó. A Tisza szavazókkal kapcsolatban azonban optimistább vagyok, mint Azahriah esetében, mert róluk nem gondolom, hogy érzelmileg és mentálisan visszamaradott véglények lennének, míg Azariah esetében kétségtelenül ez a szomorú diagnózisom.
Ez az Azahriah oldala, mert ő akkora ember, hogy 33 féle neve van, mint Ságvári Endrének.
De ez még nem serkentett volna írásra, végül is minden gyűlölködő véglény posztja mellé nem lehet mentálhigiénés szakembert állítani. De a múlt héten voltam Fishing on Orfűn, ami ugyan egy libsi fesztivál, de eddig, a korábbi években legalábbis, 2015-öt leszámítva, beérték eseti politizálással. A migránsözön idején persze sokan belemondták a mikrofonba, hogy lelkesen támogatják a szír és afgán fiatal férfiak beengedését, minden egyéb feltétel nélkül. Hát, aki hülye, az hülye ugye.
De ez az idei gyakorlatilag a fellépők tekintetében maga volt a fizetős Pride.
Lemérgezték az egészet woke és LMBTQ propagandával és rendszeresek voltak a “mocskosfideszező” szavalókórusok is. Nyilván minden spontán történt. Eleve az egy címeres pofátlanság, hogy a fizető nézőket primitív politikai propagandával traktálod, mert az szerintem még akkor is rombolja a hangulatot, ha valaki egyszerűen semleges és csak szórakozni jött. Egészen félelmetes az, ahogy a “művészek” bepuccsítottak a Pride-nak.
Két, jobb sorsra érdemes zenekart emelnék ki az arctalan tömegből, a Pál Utcai Fiúkat és a Csaknekedkislányt.
A PUF 40 éve nyom olyan szövegeket, amelyek végső tanulsága az, hogy minden ideológia bekorlátoz. Az is, amellyel esetleg szimpatizálsz. Erre vaze úgy belesimulnak a woke-ba, hogy az ember nem is érti, mi a fene bajuk volt 1985-ben a kommunizmussal? Akkor is koncertezhettek, most is koncertezhetnek, tehát nyilván diktatúra mind a kettő. Nem kell ahhoz semmi ész meg realitásérzék, hogy valaki jó dalszövegeket írjon. Sajnos.
A Csaknekedkislány frontembere a Falábú nő című számuk után érezte úgy, hogy ideológiai nyilatkozatot kell tennie. Ezután egy olyan számuk következett, amelynek a szövegében benne volt a “fasiszta” szó. KISZ-tábor 1973.
Mondjuk a szavalókórusokkal már a hatvanas években felhagytak a kommunisták, sőt, már az ötvenes évek végén sem kellett hűségnyilatkozatot tennie annak a színpadon, aki oda felléphetett. Fogadni mernék, hogy a fellépők fele nagy ívben tesz a Pride-ra, mert nem szeret saját akaratukból undorító embereket nézegetni és a felesleges provokáció sem jön be nekik. Dehát ugye woke-nak lenni kötelező, meg hát akkor van pénz. Meg hát ki annyira bátor és önazonos, hogy szembe mer menni a fizetőképes kereslettel?
Az érzékenyített közönség többsége persze vevő volt erre az egészre, sok százmillió eurója van abban brüsszeli elitnek, hogy a fiatalok tömegeinek fogalma sincs arról hová is keveredett.
Aristo barátom a hetvenes évek elején ügyelő volt egy vidéki színházban. Nemzeti színjátszásunk nagyjaival volt kénytelen foglalkozni, és nem szerette meg őket attól, hogy látta őket azelőtt, mielőtt fellépnek a színpadra. Érzékletes leírása szerint a nagy művész, ha rákérdezel, hosszasan és átéléssel beszél neked a művészi integritásról, a szabadságról, a becsületről, az etikai iránytűről, amely az életét irányítja, a részvétről, amely miatt adakozik a rászorulóknak és persze arról, hogy milyen remek hely az a színház, amelytől éppen a fizetését húzza (ja és a kiváló kollégákról, akiket nagyon szeret). Aztán miután megrendülve és lelkileg feltöltődve kitántorogtál a színházi büféből, azt veszed észre, hogy nincs meg a tárcád. Aztán miután visszaérsz a műintézménybe, azt tapasztalod, hogy a nagy művész már el is itta az össze pénzedet és persze meg sem ismer téged. Attól tartok sok egyéb előadóművészre is igaz ez.
Akinek nincs saját véleménye, annak általában ideológiája van.
Félreértések elkerülése végett nem a kormánypártiságot várom el tőlük, még a semlegességet sem, hanem azt, hogy ne üldözzenek a hülyeségeikkel és ne tegyenek úgy, mintha értelmiségiek lennének. És az a legszomorúbb tanulság, hogy ezek közül egyik sem azonos és nem is azonosul a saját jó számainak a mondanivalójával. Szóval hazug. De persze a köremail a lényeg, mert azt naponta küldik nekik, mert ugye nincs hálózat.