Tanórán robbant fel egy gránát a román Műszaki Katonai Akadémián Bukarestben, öt diák megsebesült – közölte pénteken...
A Nemzeti Nyomozó Irodát bízta meg a 4-es metró beruházásával kapcsolatos szerződések nyomozásával a Fővárosi Főügyészség, a...
Bírálat helyett köszönet jár Magyarországnak az uniós külső határ védelméért, mert azzal Németországot is védi – mondta...
A korábban civil tüntetéseket szervező, népszavazásokat kezdeményező Lattmann Tamás nemzetközi jogász megelégelte, hogy mindenki csak beszélt a...
A január 2-i ebédre elfogyasztott párolt rizs és a tavaszi felvágott miatt betegedett meg a hónap elején...
Nem kellett elszámolnia az MSZP vezetése felé szocialista Kunhalmi Ágnes országgyűlési képviselőnek azért, mert nevetőrohamot kapott a...
„Népességét, természeti forrásait és emberi erőforrásait tekintve az Európai Unió a világ vezető hatalma kellene legyen. Stagnálása...
A Főpolgármesteri Hivatal pénteken hajnalban megszüntette a magas légszennyezettség miatt Budapesten korábban elrendelt gépjárműforgalom korlátozását. A fővárosi...
Befektetőt keres az országszerte ötvenhat Alexandra-könyvesboltot üzemeltető Rainbow Üzletlánc Kft. és mintegy 350 munkavállalójának megmentése érdekében a...
A december végén hatályba lépett szíriai általános tűzszünet sikere jelentheti a békéhez vezető utat – jelentette ki...
Theresa May brit miniszterelnök pénteken hivatalos látogatást tesz Donald Trump amerikai elnöknél a Fehér Házban. Ő lesz...
Donald Trump amerikai elnök azt üzente Enrique Pena Nieto mexikói államfőnek, hogy amennyiben Mexikó nem fizeti meg...
A Hargita és Kovászna megyei etnikai alapú politizálás visszatérő rögeszméjének nevezte Titus Corlatean volt román külügyminiszter azt...
Brüsszelben rosszul mennek a dolgok, még az irány is hibás, mindezek ellenére van lehetőség megreformálni és “újra...
Idén lesz negyed évszázada, hogy Győrben kezdte meg az Audi motorok gyártását a Volkswagen konszern. Ez idő...
Benyújtotta csütörtökön a brit kormány azt a parlamenti határozattervezetet, amelynek elfogadása a legfelsőbb bíróság minapi döntése alapján...
Székelyföldi iskolák és templomok felújításának a támogatását jelentette be Soltész Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának egyházi, nemzetiségi...
Nemzeti Bilincs Egyesület néven jogvédő szervezet alakult azzal a céllal, hogy megvédje azokat a „politikai üldözötteket”, megvádolt...
“Úton Brüsszelbe. Váratlan találkozó a Terminátorral.” – írja Orbán Viktor a Facebook oldalán. A bejegyzéshez egy fotót...
Botka László a teljes felnőtt népesség és a baloldali szimpatizánsok körében is népszerűbb a kormányfő-jelöltek versenyében, mint...
Megerősítette csütörtökön Thomas de Maiziere német belügyminiszter Vallettában, hogy a migrációs válság kezelése érdekében azt szeretné, ha...
A lehetőség szerint a jövő héten jelentősebb összegű kárelőleget fizet a veronai buszbaleset károsultjainak a Groupama Biztosító....
Terrorellenes razziát tartott az osztrák rendőrség és az alkotmányvédelmi hivatal csütörtök reggel Bécsben és Grazban – jelentette...
Kuba kész folytatni a tárgyalásokat a Donald Trump vezette új amerikai kormánnyal – jelentette ki Raúl Castro...
New York, Seattle és más, illegális bevándorlóknak menedéket nyújtó városok vezetői szerdán jelezték, hogy nem fognak engedni...
Új befogadóközpontokat építhet Szerbia, emellett a meglévő objektumokat is bővítheti azért, hogy az országban tartózkodó összes illegális...
Összetörte autóját Simicska Lajos – tudta meg a Blikk. A baleset két héttel ezelőtt történt, amikor az...
Miután Donald Trump szerdán az amerikai belügyminisztériumban aláírta azt az elnöki rendeletet, amelyben elrendeli, hogy megépíti a kampány...
Benoit Hamon volt oktatási minisztert találta a nézők 60 százaléka meggyőzőbbnek a francia baloldal államfőjelölt-állító választásának második...
A házigazda franciákat is megelőzve 24 ország közül a negyedik helyen végzett Széll Tamás és csapata a 30....
Csiszár Jenő, az ismert rádiós és tévés műsorvezető állhat a milánói főkonzulátus élére – írta szerdán a Magyar Nemzet. A...
Közérdekű bejelentést tett a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóságnál szerdán Tényi István a DK olimpiaellenes aláírásgyűjtése kapcsán...
Lebontják Lukács György filozófus, kommunista politikus szobrát a XIII. kerületi Szent István parkban, ahol helyet kap majd...
Intenzíven terjed az influenzajárvány az országban. A figyelőszolgálat adatai alapján a múlt héten 68 900 beteg fordult...
A vélemények és tapasztalatok összegzését, megismertetését szolgálja a Hungarikumok Klubja, amelynek első rendezvényét pénteken tartották az Országházban....
Portugáliában nem felejtenek. Korábbi két kiváló játékosáról, Fehér Miklósról és Eusébióról emlékezett meg a Benfica a közösségi...
Házkutatásokat tartottak szerdán Németországban egy feltételezett szélsőjobboldali csoport tagjainál, akik a gyanú szerint fegyveres támadásra készültek rendőrök,...
Bienerth Gusztáv, a MÚSZ új elnöke gyökeres változást hozott a szervezet életébe már az első elnökségi ülésen....
A Ferencváros szerződést kötött a nigeri válogatott labdarúgóval, Amadou Moutarival – jelentette be a Fradi.hu. A 23...
Több ezer tervtári dokumentum ázott el a megszüntetett műemlékvédelmi csúcsszerv, a Forster Központ egykori székházában egy csőtörés...
A Fővárosi Közgyűlés tudomásul vette az Alstom metrókocsik 2006-os közbeszerzését vizsgáló ideiglenes bizottság jelentését, amelyet a testület...
A miniszterelnök Pölöskei Gábornét nevezte ki a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) helyettes államtitkárává a szakképzésért és felnőttképzésért felelős...
Szerda délután négy órától ingyen használhatják a budapesti tömegközlekedést azok az autósok, akiknek autóját „kitiltották” a közlekedésből...
A főváros temetkezési cége, a Budapesti Temetkezési Intézet Zrt. átvállalja a veronai buszbalesetben elhunytak temetéseinek költségeit – döntött...
Legkevesebb 18 ember meghalt, mert robbanószerrel megrakott autóval felrobbantotta magát szerdán egy öngyilkos merénylő a szomáliai főváros,...
Facebook
Twitter
YouTube
RSS