
A nemzethalál víziója elég nagy karriert futott be itthon, „mi imádtuk eltemetni magunkat”, azonban „a dolog ma valóban egyre félelmetesebb”. Nyugat-Európában ugyanis „őrültek járják a haláltáncot”, nem fogják fel, mi történik – mondta Bayer Zsolt publicista, az Echo TV műsorvezetője a Polgárok Házában azon a fórumon, ahol Stefka István, a PestiSrácok.hu lapigazgatója vele és Huth Gergellyel, portálunk főszerkesztőjével beszélgetett Soros György nemzetközi hálózatáról és Andreas von Rétyi: George Soros – A multimilliárdos globális hálózata és az általunk ismert világ vége című oknyomozó portrékötetéről.
„Ez egy dokumentumértékű könyv, érdemes elolvasni” – jelentette ki Stefka István Andreas von Rétyi, a PestiSrácok.hu webáruházában is megvásárolható művéről. A Polgárok Háza nagytermét megtöltő nézők először rövid riportot láthattak az egy héttel ezelőtti fórumon az elmúlt évszázad végéről, melyből kiderült, hogy Csurka István és Antall József már akkor élesen bírálták Sorost.
„Termeszek rágják a nemzetet avagy gondolatok a Soros-kurzusról és a Soros-birodalomról”
címmel közölte a Magyar Fórum 1992-ben Zacsek Gyula MDF-es képviselő írását. „Már akkor mindent tudtak Sorosról” – jegyezte meg Stefka István, a PestiSrácok.hu lapigazgatója a „Sorosról – kendőzetlenül” címmel fémjelezett beszélgetésen.
„Engem legkevésbé Csurka lepett meg, ő mindig mindent tudott előre” – mondta el Bayer Zsolt. Elmesélte, hogy egyszer lehetősége nyílt kibékülni Csurka Istvánnal, bocsánatot kért tőle, ő pedig megbocsájtott, és érezhetően kijelölte, hogy továbbvigye az életművét, melyet Bayer a mai napig örömmel tesz. Kifejtette, hogy 1994-ben nagyon nem szerették Horn Gyulát, és akkor minden ok meg is volt rá, de ennyi év távlatából azonban be kell vallani, hogy a Horn-féle baloldalban legalább volt nemzeti elköteleződés: Horn Gyula nem adta az OTP-t Soros Györgynek, hanem elhajtotta. „Adjuk meg Horn Gyulának, amit meg kell neki adni.” – tette hozzá, megjegyezve: „az az izgalmas kérdés”, hogy kik azok, akik odaadták volna a legnagyobb magyar bankot Sorosnak, majd Horn helyébe léptek a következő években.

Soros György könyvbemutató Polgárok HÁza Huth Gergely Stefka István Bayer Zsolt 2017.06.13. Fotó: Horváth Péter Gyula
Huth Gergely arról beszélt, hogy Andreas von Rétyi potrékötete nem csak Soros Györgyről szól, hanem nagyobb képet rajzol arról, hogyan tör magának utat a pénz a világban. – A régi időkben az ilyen kiskirályok véres háborúkat pénzeltek, uralkodókat buktattak meg, vagy emeltek a trónra. Még hálásak is lehetünk, hogy ma “csak” manipulálnak és álcivileket támogatnak az érdekeik védelmében és a ködös, világmegváltó terveik megvalósítására.
Ha Soros az örök dollármezőkre távozik, lesz, aki a helyébe lép, hiszen a hálózata, a felhalmozott tőkéje megmarad. Csak remélhetjük, hogy az utód nem magyar gyökerű lesz, s talán ez a világboldogító egylet leszáll majd Magyarországról
– fejtette ki Huth Gergely, megjegyezve, hogy hasonló babérokra tör Mark Zuckerberg, a Facebook-alapítója is, aki hatalmas, adóelkerüléssel felhalmozott vagyonát szintén világmegváltásra költi, a férfi-női szerepek eltörlésére, hiszen kimondta, hogy több mint 50 különböző “nemet” különböztet már meg. – Túl régóta van már béke a világban, és az unatkozó dollármilliárdosok mindenféle őrült ötletekbe ölik a vagyonukat, amelyekben csak egy a közös: senki sem kérte és senki sem hatalmazta fel őket a világpolitika alakítására. – Ezek az emberek a demokrácia valódi és legnagyobb ellenségei – tette hozzá.
1998-ban Csurka István azt írta a Magyar Fórumban: „a végső cél a magyarság kipusztítása”, ami Stefka István szerint nagyon szépen rímel Sorosra, hiszen a pusztítás nem fegyverrel, hanem pénzzel történik. „Nyelvünk helyén vartyogást hallhatunk” – vetítette előre a nemzet halálát Csurka.

Fotó: PS/Horváth Péter Gyula
Bayer Zsolt pedig arról értekezett:
Hosszú évszázadokon keresztül mi, kelet-közép-európai, kelet-európai népek voltunk mindig a Nyugat által lenézett, lesajnált, kimondva-kimondatlanul, de mindig megvetett, mindig a második sorba, a terem hátsó részére meg a cselédlépcsőre száműzött népek és nemzetek, akik hol ezért, hol azért, de nem érdemlik meg, hogy odaülhessenek – idézzük meg itt akkor Petőfi szellemét – a jognak asztalához. Soha nem érdemeltük meg, hogy a bőség kosarából mind egyaránt vehessünk, mert mi elmaradottak vagyunk, évszázados lemaradásokkal küszködünk, mi foglyai vagyunk a saját rögeszméinknek, képtelenek vagyunk a haladásra, nekünk nem is való a demokrácia… Hányszor hallottuk ezt évszázadokon keresztül? Most azonban a nyugaton káosz uralkodik, itt Kelet-Közép-Európában viszont valami működik. A világháború utáni mérhetetlen jólét tönkretette a nyugati országokat, a szabadság önmaga paródiájává vált.
Heidegger egész könyvet szentelt a témának – folytatta Bayer – hozzátéve, hogy a nagymamája viszont egy mondatban megfogalmazta: „nem tudjátok jó dolgotokban, hogy mit csináltok.”
Atttika
2021-02-17 at 16:09
Én akkor olvastam. A Magyar Fórum 1992. szeptemberének (talán 7-i szám) első számában volt dupla oldalon. Már akkor csönd volt róla. Nagy csönd. Minden szava igaz volt. Agyonhallgatták. Szeretném már én is olvasni Zacsek Gyula cikkét. Kérjük, hogy adják elő.
Szoboszlai Ármin
2019-04-22 at 10:52
Korrekt lenne, ha Bayerék az egész Zacsek-cikket közölnék, és azt is, milyen közleményt adtak ki hozzá!
Szőcsényi Zoltán
2019-04-17 at 08:45
Nem fogsz címet találni, mert az ominózus írásban ez is olvasható:
„Nézzék meg Orbán Viktor szerepét. A Soros Alapítvány évek óta öli bele a pénzt. A választások után főszerepet osztottak rá. (…) Ordenáré módon folyt az Orbán műsor a parlamenttől a TV-ig mindenhol. Egy fiatal gyereknek egy ekkora karrier nagyon tetszhet. Látszik, hogy élvezettel csinálja. Csak egy dolgot felejtett el: ebből a mókuskerékből tisztán, gerincsérülés nélkül kiszállni már nem lehet. Most már késő van ahhoz, hogy nemzeti értékeket és értékrendet támogató személyként jelenjen meg a Fidesszel, pártjával együtt.”
lajos kiss
2019-03-14 at 13:38
jó ,lenne egy cím. 🙂 valaki?
Szőcsényi Zoltán
2019-04-17 at 08:47
Nem fogsz címet találni, mert az ominózus írásban ez is olvasható:
„Nézzék meg Orbán Viktor szerepét. A Soros Alapítvány évek óta öli bele a pénzt. A választások után főszerepet osztottak rá. (…) Ordenáré módon folyt az Orbán műsor a parlamenttől a TV-ig mindenhol. Egy fiatal gyereknek egy ekkora karrier nagyon tetszhet. Látszik, hogy élvezettel csinálja. Csak egy dolgot felejtett el: ebből a mókuskerékből tisztán, gerincsérülés nélkül kiszállni már nem lehet. Most már késő van ahhoz, hogy nemzeti értékeket és értékrendet támogató személyként jelenjen meg a Fidesszel, pártjával együtt.”
NAGY LAJOS
2018-06-13 at 09:13
” ZACSEK Gyula: Termeszek rágják a nemzetet, avagy gondolatok a Soros-kurzusról és a Soros-birodalomról ”
HOL LEHETNE ELOLVASNI?
Szőcsényi Zoltán
2019-04-16 at 19:10
Zacsek Gyula: Termeszek rágják a nemzetet, avagy gondolatok a Soros-kurzusról és a Soros-birodalomról, 1992. szeptember 3., Magyar Fórum: „Nézzék meg Orbán Viktor szerepét. A Soros Alapítvány évek óta öli bele a pénzt. A választások után főszerepet osztottak rá. (…) Ordenáré módon folyt az Orbán műsor a parlamenttől a TV-ig mindenhol. Egy fiatal gyereknek egy ekkora karrier nagyon tetszhet. Látszik, hogy élvezettel csinálja. Csak egy dolgot felejtett el: ebből a mókuskerékből tisztán, gerincsérülés nélkül kiszállni már nem lehet. Most már késő van ahhoz, hogy nemzeti értékeket és értékrendet támogató személyként jelenjen meg a Fidesszel, pártjával együtt.”
toronto
2018-01-28 at 11:48
Segítség! Beszélünk róla de már fél órája hiába keresem az eredeti cikket.
” ZACSEK Gyula: Termeszek rágják a nemzetet, avagy gondolatok a Soros-kurzusról és a Soros-birodalomról ”
A “Magyar fórum” archivuma sem megy addig vissza. Kaphatok hozzá egy linket?
PS, tegyétek már fel a teljes cikket!
Névtelen
2018-01-05 at 09:43
A Fiatal Demokraták Szövetségének nyilatkozata – Soros Alapítvány
1992. szeptember 28., hétfő – Megdöbbenéssel figyeljük mind a Soros Alapítványt, mind pedig Soros György személyét az utóbbi időben ért nemtelen támadásokat. A fiatal nemzedék és a szakkollégiumi mozgalom támogatásával aktívan járult hozzá egy szabadabb és nyitottabb szellemi légkör kialakulásához Magyarországon.
Látva a felsőoktatás szorult helyzetét, úgy gondoljuk, hogy az újabb nemzedékeknek is szükségük lesz arra az önzetlen támogatásra, amelyet a Soros Alapítvány remélhetőleg a jövőben is nyújtani fog.
Tiltakozunk az Alapítvány politikai csatározásokba történő bevonása ellen:
Magyar Oxfordi Társaság
Bibó István Szakkollégium
Bibó István Szakkollégisták Egyesülete
Széchenyi Szakkollégium
Rajk László Szakkollégium Diákbizottsága
Századvég Szerkesztősége
Századvég Politikai Iskola.
Man Man
2018-05-04 at 16:43
Választások óta hőzöng egy csomó ” fiatal demokrata”, remélem egyszer nekik is be nő a fejük lágya.
nagy boldizsár
2017-12-11 at 16:18
nem lehet megtalálni sehol, vajon miért nem???
Toronto
2017-12-01 at 23:15
Segítség! Beszélünk róla de már fél órája hiába keresem az eredeti cikket.
” ZACSEK Gyula: Termeszek rágják a nemzetet, avagy gondolatok a Soros-kurzusról és a Soros-birodalomról ”
A “Magyar fórum” archivuma sem megy addig vissza. Kaphatok hozzá egy linket?
olszal
2017-06-22 at 06:45
Gáspár Anettnél a pont!
Gáspár Anett
2017-06-21 at 22:28
Csurka soha nem volt ordenáré, nem volt trágár a publikációiban. Ez csak az egyik nüansznyi különbség. A többit már leírtam.
Bayertől több szerénységet. Persze majd akkor, ha lesz mire.
Gáspár Anett
2017-06-21 at 22:27
Csurka kiváló novellista, esszéista, kiváló drámaíró, remek elemző, politikai publicista.
De Bayer a lába nyomába nem érhet.
Azért az orcátlanság lenne, ha komolyan elhinné és el akarná hitetni magáról, hogy ő Csurka örököse, utóda lenne.
Gáspár Anett
2017-06-21 at 22:24
” és érezhetően kijelölte, hogy továbbvigye az életművét”
Ezt azért kétlem.
Bayer jó tollú újságíró. Ügyes Petőfi és Krúdy epigon, önálló stílusa leginkéább a vehemens trágárság, de Csurkából csak egy volt és van.
Anna
2017-06-21 at 19:01
Abban egyetértek, hogy “őrültek járják a haláltáncot”, remélem a sajátjukét, ám hogy nem tudják mi történik?! De tudják, nagyon is, tudják!
Csurka István persze, hogy mindent előre látott, azért ütötték-verték, állították (volna) félre az ügynökváddal, amikor térben és időben elhelyezve az eseményeket nem csinált semmit,ám titkon elismerték tehetségét, tudását. Kérdem én, hány igazi ügynök szaladgál ma büntetlenül és tölt be felelős poziciókat?!
Gáspár Anett
2017-06-21 at 22:29
Antall beszállt az ügynöközésbe.
Matyko-X
2017-06-21 at 17:19
Nem szabad abban hinni, hogy ez egyedül egy “magyar vonatkozású” játszma.
Sorosz és bandája globális célokat követ – mint ’56-ban, most is kellemetlen tüske lett Magyarország.
Az egy kis bónusz ezeknek, ha itt letörhetnék a magyar renitens ellanállást a “világ megboldogításában”.
Az angolszász törekvések több mint 100 éve ebbe az irányba terelgetik a világ európai civilizációval jelzett részét. Ami pár évtizedig a világ technikai-ideológiai vezetését jellemezte. De a 70-es évek óta egyre jobban jönnek föl az ázsiai, kultúrájukhoz ragaszkodó hatalmak: Japán, Korea, Kína.
Most viszont ez az “elit” kitalálta, hogy Európát ócsítani kell – igénytelen, buta népességet idehozni, hogy belülről törjék meg az európai bér- és élet.színvonalat.
A magát “bal”-nak, “liberális”-nak csúfoló, rövidlátó hülye banda nemcsak hogy elárulja a klasszikus baloldali politikát és egykori választóit, de ráadásul a saját sírját is megássa. Ugyanúgy, ahogy a múlt század 20-as éveitől kezdődően a “társutas értelmiség” tette.
Jutalmuk azonban most nem a hatalom, sem a siker nem lesz.