Pesti Srácok

Kongresszust tartott Nagykanizsán a magamutogatós bácsi webshopja köré szervezett párt (Élő közvetítés)

Magyar Péter az EP pénzén hízik
Magyar Péter az EP pénzén hízik

Nagykanizsán pörgött ma a Tisza Párt, hogy egy kongresszus formájában megmutassa magát Magyar Péter a hívőknek. A tervek szerint néhány haverjával és üzlettársával a kormányzóképességét is prezentálnia kellett volna azok felé, akik hisznek még a tündérmesékben és vonzódnak a nárcisztikus pszichopatákhoz.

Véget ért a Tisza Párt kongresszusa Nagykanizsán. Magyar Péter jelölteket és kormányzóképességet nem, de mindenszarizmust, csodatételek ígéretét és szakmájukhoz nem értő, a harmadvonalban is csak a meritokrácia megcsúfolásaként értelmezhető szakértőket villantott. E sorok szerzője túl sokat nem várt az eseménytől, de a titkok tudóiként bemutatott szakértők által eregetett demagóg lufik, alapvető tévedések, kínos semmitmondások és hazugságok őt is meglepték. Ambrózy Áron élő közvetítése olvasható alább, lentről felfelé frissül a közvetítés. 

 

Végre vége

Már nem tudtam figyelni, hogy mit mond, annyira agyzsibbasztó volt az a rengeteg marhaság, amit belepréselt Bütyök messiás a nagyhatásúnak szánt beszédébe. De biztos jó volt, mert nagyon tapsolják.

Lesz leszámolás és bosszú

Bütyök messiás a legnagyobb ovációt akkor kapta, amikor arról fantáziált, hogyan fog leszámolni Orbánnal és háromezer bűntársával. Nemzeti Számonkérő Széket fog alapítani a Nyilaskeresztes Párt mintájára, csak Nemzeti Vagyonvédelmi és Visszaszerzési Hivatalnak nevezi. A lényeg, hogy gyorsított eljárásokkal veszi el a fideszesek vagyonát, bárkiét, aki a NER-ben jövedelemre tett szert, mínusz Bütyök.

Mibűl?

Szerinte évente 500-1000 milliárd forintot lehet évente az élére állítani azzal, ha visszaszerzik az állítólag ellopott pénzeket, megszüntetik a közmédiát. A többit a zsenijével kaparja össze, mert miután a világ látja, hogy ő mekkora zseni, egyből úgy lehet finanszírozni az államadósságot, hogy 300-1200 milliárdot spórolunk évente. 400 milliárdot azzal hoz össze, hogy a széjjelgazdagodó középosztály annyival többet költ majd, hogy ennyi folyik be az államkasszába. A szükséges pluszforrások fennmaradó részét a gazdagokra kivetett adókból, a megbüntetett fideszesekből és az ügyesen összeállított költségvetésből fogja kipréselni.

Látják, kedves olvasók, ilyen egyszerű a közgazdaságtan és a pénzügypolitika, csak jót kell akarni, már lehet is venni az új cirokseprűt, hogy a szerteszét folyó milliárdokat valahogy össze tudjuk seperni az utcáról. Tulajdonképpen bárki lehetne pénzügyminiszter vagy MNB elnök, aki elég jó ember és eléggé gyűlöli a fideszeseket.

Luxemburgnál is gazdagabbak leszünk

A messiás mindent, de tényleg mindent megígért. Konkrétan csodatételeket, hiszen elárulta, hogy nem attól leszünk jó ország, hogy van lift a kerekesszékeseknek, hanem ha nem kell senkit kézben cipelni. Ezentúl elintézi a devizahiteleket, leállítja a kilakoltatásokat, megrendszabályozza a bankokat, a végrehajtókat és a bírókat, a munkahelyek nemcsak munkát fognak adni, hanem gondoskodni fognak az emberekről, dőlni fog a pénz, megszűnnek a betegségek. Talán repülni is megtanít minket. De úszni mindenképpen, mert szerinte mi halak vagyunk, akik tavakban és folyókban élnek.

Most még nem gyógyít, de elmondja, hogy minden szar

Éheznek és fáznak a magyarok, főleg a gyerekek a nem működő vonatokon az otthonukban, de mivel ők hazahozzák az EU-s pénzeket, ezért leszigeteli a vályogházakat és okos rendszereket telepít a jövő otthonaiban, miközben vasúton száguldoznak a magyarok. És mindez ingyen lesz majd, mert a háztartásoknak nem lesz szüksége energiára. És nemcsak a pénzeket hozza haza, hanem az okos magyarokat is nyugatról. Az iskolákban pedig többet fognak keresni a tanárok, mint a focisták, mindezt azért, mert tudás- és digitális alapú (sic!!!) országot fog építeni minden magyarnak. Annyira digitális lesz az ország, hogy a digitális állampolgárság helyett, ahol az állam birtokába kerülnek a digitális adatok, transzparens digitális államot fog építeni, ahol az emberek birtokában lesznek a digitális adatok. 

Komoly tétem van rá, hogy ő sem tudja, mit hadovál.

 

Ezután visszatért arra, hogy hazahívják az orvosokat és kutatókat, ezt azért meri megígérni, mert mondták neki, hogy egy olyan országba, amit ő meg megváltott, oda hazajönnek az orvosok és kutatók.

Mindent megjavítanak, ami nem működik

Lesz mindenkinek lakása (neki több is van), öt százalékos ÁFA, 200 ezres Szép Kártya stb. Egyszerűen nem marad olyan terület az országban, ami nem lesz tökéletes, hiszen Bütyök nagy szakember, a Tisza Pártban pedig ott van a titkos tudás, a szakértelem. Közben a vasút is tökéletes lesz, hiszen a mindenbe az is beletartozik.

A rosszat eltörlik, a jót még jobbá teszik

Nagy vállalásokat tesz a messiás. Medgyessy Péter óta senki nem tett úgy, mintha ez lenne a politika titka, hogy a jó dolgokat folytatni kell, a rossz dolgok helyett meg jó dolgokat kell csinálni, és ettől megérkezünk az elvilági mennyországba. Bütyök ezt azzal egészítette ki, hogy több tízezer emberrel együtt menetelve fogja ezt szívvel, lélekkel csinálni. Medgyessyt ezután sem engedte el, kifejtette, hogy ők nem a hatalom miatt akarják megszerezni a hatalmat és nem azért indítanak képviselőjelölteket, hogy mandátumokat szerezzenek, hanem azért, mert ők jót akarnak szeretett hazájuknak. Ezután áldást osztott a tekintetével, láthatóan elégedetten önmagával.

Bütyök szól a néphez

Udvariasan a vendéglátóival kezd. Nagykanizsát dicséri, ami a régi Magyarország központja volt szerinte, minden út ide vezetett, ahol a vidék szíve dobogott, az élet maga. Innen indult út mindenhova is. Aztán az „országvesztés" (nem mi vesztettük el, hanem elvették – a szerk.) miatt Nagykanizsa a peremre szorult, ami Orbán Viktor hibája, aki nem építette meg az országutat. A messiás ezt is be fogja gyógyítani, újra az ország központjává teszi Nagykanizsát. Ezt a bejelentését renyhe tapssal jutalmazták.

Bütyök újraírja az eredettörténetét. Úgy emlékszik, tavaly azért ment be a Partizán stúdiójába a hamis buborékjából, hogy ledöntse a falakat. Ezért pedig az emberek hálásak voltak neki, ahol érték, ölelgették. Nők és férfiak, városiak és falusiak, eltérő megyékből szerették őt és meséltek neki a rettenetes mindennapokról, amitől ő teljesen új ember lett, már nem nézett félre többé.

Nemsokára Magyar Péter szól a hívőkhöz

A messiásra a messiásról szóló klipekkel melegít a közvetítés. 

A vízgazdálkodásról szóló kerekasztal felüdülés

Ebben a szekvenciában értelmes emberek meséltek el közhelyes megfejtéseket a közönségnek. De legalább ökörségeket nem mondtak, továbbá nem is hazudoztak, mint a korábbi szakértői kerekasztal résztvevői. Amúgy azokat a problémákat sorolták fel mindennemű hozzáadott érték nélkül, amivel itt, a PestiSrácok felületén évek óta foglalkozunk. Ezek szerint olvasnak, néznek minket, csak letagadják.

Takács Péter se győzte meg Kuljáék legújabb produkciója

Pedig reménykedett benne, hogy az ATV után összekapják magukat. Az egészségügyi államtitkár kifogásolta, hogy amellett, hogy a propagandára keresztelt pénzfa rázogatásán túl (innen szeretnének évente 500 milliárdot átcsoportosítani az egészségügybe) csupa olyan dolgot fedeztek fel mint általuk bevezetni kívánt újdonság, ami már létezik. 

Mindenki számára elérhető online várólista: a NEAK honlapján elérhető.

Iskolai egészségnevelés bevezetése: tavaly szeptemberben megtörtént.

Betegelégedettség mérése️: tavaly októbertől elérhető az Egészségablak applikációban.

Újabb meg nem értett zsenik a színpadon

Bódis Kriszta vezetésével kerekasztaloznak az oktatást megújítani akarók, akik várhatóan, az egészségügyi szakértőkhöz hasonlóan megállapítják, hogy egyrészt minden szar, másrész az oktatásnak a gyermekekről kellene szólnia, és nekik az a feladatuk, hogy partnerek legyenek szülőkkel és a tanárokkal, hogy megértsék egymást. De ez csak tipp.

Kocsis Máté is kommentálta, hogy megint elmaradt a jelöltek bemutatása

Mint írja, több tízezer álprofil várta lélegzetvisszafojtva, hogy végre megtudják, melyik Magyar Péter fotó indul az ő választókerületükben.

Jelöltek nincsenek, mert gonosz időket élünk

Noha az volt az ígéret, hogy a szakmai program mellett a képviselőjelölteket is bemutatják, kettőből nullát sikerült felmutatni. A magyarázat szerint azért, mert rettenetes világban élünk, emiatt addig kell rejtegetni a jelölteket, ameddig csak lehet, mert a propaganda levadássza őket. Persze még zajlik a kiválasztás, illetve valami alkalmazáson keresztül lehet szavazni a jelöltek közül.

Amit eddig megtudtunk

A világ legnagyobb koponyái gyűltek össze a Tisza Pártban, csak ők tudják, hogy jó dolgokat kell csinálni a rossz dolgok helyett, és akkor jobb hely lesz a világ. De ezeket a protokollokat és szakmai bravúrokat ők fedezték fel, soha senkinek nem jutott eszébe, hogy pl. feltalálja a meleg vizet (transzparens várólisták), megfejtsék, hogy az egészségügyben fontos a beteg, és felismerjék, hogy az egészségügybe pénzt kell tenni. Nem csoda, hogy felállva ünneplik őket. Inkább valami értelmes elfoglaltságot keresek Bütyök messiás úr beszédéig.

Egészségügyi kerekasztal

A mindenhez is értő Magyar Péter moderálásával egészségügyi kerekasztal következik. Az egyik Kulja András, akiről azt kell tudni, hogy nem szereti az Excel-táblázatokat, de vannak érzelmei. A messiás rendezői jobbján pedig két orvos foglal helyet, akik szakemberek az előzetes szerint. A kerekasztal témája a mindenszarizmus. És Kuljának is kényelmesebb, ha önfeledten beszélhet hülyeségeket, szemben az ATV stúdiójával. A két másik orvos is fura: az egyik felfedezte, hogy nem mindegy, hogy hol balesetezik az ember, az egyetemvárosokban jobb az ellátás, mint a zsákfalvakban. A másik Angliában tanulta meg, hogy kezet kell mosni két műtét között.

Szünet

Az értelem ment pihenni, mert közben Bujdosó Andrea fővárosi frakcióvezető ad elő a Nagykanizsán viktoriánus rémtörténeteket és tart beszámolót saját nagyszerűségükről rém unalmasan. De konkrétan nincs értelme annak, amit mond.

Korán örültem, sokat beszélnek

Bódis még mindig a szakmai munkáról beszél, rengeteg szakmai terminus technikust használva. Többek között a szubszidiaritást is feltalálta. De váltott, a meleg víz feltalálása helyett élménybeszámolót tart, hogy a városokban és falvakban hogyan jártak a csodájára a bennszülöttek. 

Bódis Kriszta az eredményekről számol be

Az eredmények abból állnak, hogy hónapokon keresztül, több száz ember részvételével, városokban és falvakban workshopokat tartottak. Ez az eredmény pedig nem jöhetett volna létre a szakemberek, a szakértők és a szakmai munkát végző munkacsoportokban háttérmunkát végző szakpolitikusok nélkül, akik szakmai munkát végeztek a szakmai szervezetek társaságában. Ezek a szakértők földalatti mozgalom keretében szakértenek, mert titokban szakértenek, mert félnek a kormánytól. De Bódis Kriszta megnyugtatott mindenkit, hogy ennek ellenére fáradhatatlanul dolgoznak és integrálnak a szakértők a szakpolitikai munkafolyamatokba, ami abból is látszik, hogy van a Tisza Pártnak szakértői társadalompolitikai stratégiája, ami szakértelmen alapul és a szakértők munkáján. A kormányzást is így képzeli el Bódis, hogy mindenki mindenbe bevonja a másik szakértelmét, nem fordítanak egymásnak hátat. Ez a szakmai program iránytű számára, a döntések ezen a szakmai alapon fognak megszületni. 

Személyes megjegyzés: végre megtanultak röviden beszélni.

Bár tartalom továbbra sincs az előadott szósalátákban. És a beszédek előtt továbbra is ragaszkodnak ahhoz, hogy hosszú titulatúrák keretében mutassák be a következő szónok nagyszerűségét és eredményeit, úgy emberileg, mint szakmailag.

Tarr Zoltán felébredt

Tarr Zoltán az ármánykodással és gonoszsággal dacolva felébredt, véget vetett a rossz álomnak, ami valószínűleg az Orbán-kormány. A felébredés utáni tervekről szólva megállapította, hogy tégláról téglára fogják visszavenni a hazát, amiből lépésről lépésre egy modern, európai Magyarországot fognak építeni. Ezen dolgoznak, ezért azt kérte a hívőktől, hogy mondogassák ezt a mondatot, mert a mondogatás segít az élhető Magyarország alapjainak lerakásában. A konkrétumokra rátérve kifejtette, hogy az emberekre fognak koncentrálni, meg a fenntartható jövőre, hogy modern, európai világot építsenek, amiben boldogan élnek az emberek.

Az ágazatokra is kitért Tarr Zoltán. Munkacsoportokat alakítottak az ágazatokra, amik fontosak, azokban pedig a szakértők szakértettek, amiket később meg fognak vitatni, hogy felkészüljenek és ráérezzenek egymásra. Ha ezzel végeztek, az ágazatok képviselőivel fognak széles társadalmi együttműködésben szakértői munkát folytatni. Mindezt tudás-, és nem ideológiai alapon fogják megtenni, ami végül a szolgáltató állam képében fog kicsúcsosodni.

A Tisza Párt egy nagy és boldog Mókus őrs

Esetleg a Gyalog Galoppból az ütődött örökös, aki folyton csak dalolna.

Rost Andrea ünnepli Magyar Pétert

Nem Magyar Péter nyitja meg a Magyar Péter tiszteletére rendezett gyűlést, hanem Rost Andrea. A művésznő annak örül, hogy mennyi jó ember találkozott a városokban és falukban, továbbá kisvárosokban, hogy jó dolgokat csináljanak Magyar Péter útmutatásával, miközben emberséges hangot ütnek meg. Az emberséges hangról bőven kifejtette, hogy annak hallatán felcsillant a remény az emberek szemében a városokban és falvakban. Rost Andrea arról is megemlékezett, hogy miközben a városokban és a falvakban az emberi pillanatokból építettek szakmai programot, kiderült számára, hogy a magyar zene él, Kodály Zoltán álma valósággá válhat, ha ők dalolnak. Ezek szerint Magyar Péter egyik pszichés zavarából, miszerint ha nehéz helyzetbe kerül, akkor dalra fakad, kormányzati célt faragott a művésznő. 

Míg a kezdésre várunk, Magyar Péter nagyszerűségéről és csodatételeiről vallanak a hívők

Míg a közvetítésre várunk, a helyszíni tudósításokból szemezgetünk. Az Index megírta, hogy tiszás tollat: 711 forintért, pólót: 3591 forintért, dobozos limonádét pedig 750 forinért árulnak. Magyar Péter meg büszkén megosztotta az oldalán, hogy milyen tapló módon válaszolgat az őt kérdésekkel provokáló hírtévés riporternek. Mivel meggyőződése, hogy a propaganda mindig eltagadja az ő nagyszerűségét, ami egyúttal ekvivalens Magyarország emberséges arcával, ezért betesszük a cikkbe beágyazva. 

A 11:20 ígért közvetítésre úgy melegítenek, hogy az utca embere vall arról, mit éreznek Magyar Péter iránt. Ez nekünk kellemetlen. Akinek bírják az idegei, itt nézhetik élőben Magyar Péter utazó cirkuszának nagykanizsai állomását.

 

 

Ajánljuk még