kongresszus
Égi jelek, a fény és a sötétség összecsapása, leszámolások ígérete – Magyar Péterből egyszerre áradt a költészet és a haragvó düh
A lamantinok egyre kevésbé szórakoztató beszédeket hordanak össze Magyar Péternek. Ma is mindenről is próbált beszélni, mindent, két bekezdés közötti szerelemnyálat pedig maga a szónok jelentette, ezek jutottak az eszébe. A bőbeszédűség elég rossz szokás egy politikusnál, Magyarnak ebből bőven kijutott. Az újságíró sokkal boldogabb, ha rövidebb, rendezettebb, követhetőbb szónoklatról kell beszámolni, de a Tisza Párt elnökét láthatóan hidegen hagyja e sorok szerzőjének jóléte, ezért kínzóan hosszú, terjengős és rendkívül rosszul felépített beszédet mondott az egy éves tündöklését ünneplő kongresszuson. Csak egy példa: különböző pontokat legalább hatszor kezdett el sorolni. Hasbarúgó komcsitalpaló parti gyurcsányista módra
Amikor épp nem a múltat akarják eltörölni a bolsevikok, akkor egymással számolnak le unalmukban. Gyurcsányéknál ilyen a módi, közben pedig hatalomba vágynak a 4 százalékos pártjukkal. A DK egyik összejövetelén egymásnak estek a munkásőrök, az egyikük elmondása szerint azért rúgta hasba a másikat, mert azt hitte, hogy meg fogja őt ütni. Ilyen ez a popszakma. De a kommunisták régen is saját magukat szalámizták le, ha épp nem volt dolguk reakciós-klerikális elemekkel, ezen nem is csodálkozunk. A Karanténban többek között erről is beszéltünk, de nem felejtettük ki Manfred Weber üzenetét, mely szerint elég volt Orbán Viktor miniszterelnökségéből, mennie kell. A nyugat-európai potentátoknál láthatóan ezt jelenti a demokrácia, ha valami nem úgy alakul, ahogyan ők szeretnék, akkor jöhet az armageddon. Mondjuk azt, hogy csodálkozunk? Ajánljuk még
Magyar B. Tamás válasza a Telex cikkére, avagy egy „orosz propagandista” unortodox gondolatai
"Hazudik, rágalmaz, de a bíróság előtt felel majd" - nem engedte el a baloldal a Szőlő utcát
„Kiabálni tud, alaptalanul vádaskodni tud, a szemembe nézni nem tud" - mondta a párbeszédes politikusnak Rétvári Bence. A buta kisfiú nem érti, hogy a nem buták miért sikeresek
A buta kisfiú szerint a magyarok rendszerváltásra készülnek jövőre, de mi eláruljuk, hogy NEM. Párkapcsolati tanácsok hülye horvátoknak
Diszklémer: nem állítjuk, hogy minden horvát hülye. Kizárólag a politikusaik, és a következő sorokban nekik adunk párkapcsolati tanácsokat, hogy ne járjanak úgy, mint Borat Pamela Andersonnal.