kongresszus
Mi baja van Amerikának a TikTokkal? - Libz of TikTok Hungary
Amerika már a TikTokra is teljesen rátenné a kezét? Mire számíthatunk, ha az USA meg akarná szerezni magának ezt a platformot is?Százakat tartóztattak le Brazíliában a vasárnapi erőszakos tüntetések után
A letartóztatások mellett, felfüggesztették hivatalából 90 napra a fővárosi térség, Brasília kormányzóját, valamint elrendelték a közösségi média tüntetéseket támogató tartalmainak törlését, miután vasárnap Jair Bolsonaro korábbi elnök híveinek százai dúlták fel a kongresszus, az elnöki hivatal és a legfelsőbb bíróság épületét.A kongresszusban szinte biztos a republikánus többség, éles verseny a szenátusi helyekért (cikkünk folyamatosan FRISSÜL)
November 8-án tartják az amerikai félidős választásokat. Az eredménytől függetlenül Joe Biden marad az Amerikai Egyesült Államok elnöke, viszont az elnöki mandátum felénél az amerikai törvényhozás alsóházának teljes, illetve a szenátus egyharmadának összetételéről döntnek az amerikaiak. A képviselőházi választás során mind a 435 mandátum sorsa kérdéses; a szenátus, azaz a felsőház nem cserélődik ki teljesen, itt a százból csak 35 helyről kell szavazniuk az arra jogosultaknak. Nekünk, magyaroknak azért fontos ez az esemény, mert az amerikai választások nemcsak az USA életét befolyásolják, hanem az egész világét is. Európai szemszögből persze az ukrajnai háború a legfontosabb kihívás. Persze Kijev sem lehet teljesen nyugodt a választás lehetséges kimenetelével kapcsolatban, hiszen ahogy azt megírtuk: ha a republikánusok többséget kapnak a törvényhozásban, akkor kemény küzdelem várható a két tábor között Ukrajna további támogatását illetően, ugyanis, ahogy szokták mondani, a képviselőháznál van a pénztárca, vagyis a képviselők terjesztik elő a költségvetési tervezeteket, pénzügyi kérdésekben nekik van a legjelentősebb szerepük. A jelen állás szerint úgy tűnik, hogy nem buknak akkorát a demokraták, mint amekkorát az elemzők jósoltak, de az már biztos, hogy a republikánusok megszorongatják a kormányzó pártot. Georgia és Arizona lehet a döntő.Legyen minden jó – jutott eszébe Dobrev Klárának, aztán elmesélte, mi lenne, ha ők lennének kormányon
Megtartotta saját és Molnár Csaba beszédét is Dobrev Klára a DK XII. kongresszusán szombaton délután. A két felszólaló ugyanis végül ugyanoda futtatta ki önálló gondolatait: ha nincs Orbán, minden jó lesz. Aztán Klára asszony elmesélte, mi lett volna, ha baloldali kormányok lettek volna az elmúlt 12 évben. Ízelítőként csak annyit árulunk el, hogy a kulcsötlet az energetikai válságra az volt, hogy ne fizessünk áfát, valamint rendszerhasználati díjat, helyette adjuk a pénzünket a DK-nak.Túl az alufólia sapkán: Varga Zoltán kényszerzubbonyba, a többiek némaságba burkolóztak a DK kongresszusán (Videó)
Varga Zoltán meghaladta az alufólia sapkát, már kényszerzubbonyról hadovál – ez a legfontosabb tanulsága a DK XII. kongresszusának, amit stílszerűen a XII. kerületi Kongresszusi Központban tartottak szombaton. A helyszínre érkező DK-s politikusok nem voltak túl bőbeszédűek; lehetséges, hogy tanultak Arató Gergely hibájából és többen inkább nem szólaltak meg. Szaniszló Sándor sem akart "üzenni a jobboldali médián keresztül" Horváth Csabának, végül azonban mégis megtette ezt, a frissen "dékásított" Déri Tibortól pedig azt tudtuk meg, hogy "mindenre van válasz", csak ezeket mi ma nem kaptuk meg.Jakab Pétert választották újra a Jobbik elnökének, háborús uszító lett a helyettese - A disznóölés folytatódik (frissítve)
Erőszak-botrány ide vagy oda, nem számít a csúfos választási kudarc és a történelmi vereség sem, a Jobbik romjain tovább pöffeszkedhet a párt tisztújító kongresszusának döntése értelmében Jakab Péter. Az elnökhelyettes a választáson egyéniben elbukó Potocskáné Kőrösi Anita lett, aki a kampányban háborús uszítóként híresült el.Bujkál a Jobbik: a kongresszusuk helyszínét sem árulják el
A Telex írta meg, hogy a morális mélypontjára jutott, erőszak-botrányban fuldokló Jobbik még a kongresszusa helyszínét sem árulja el a nyilvánosságnak. Ilyen példátlan lapítás közepette igyekszik Jakab Péter újra megválasztatni magát a szebb napokat megélt párt elnökévé.Tisztújítást tart a Jobbik: ma valószínűleg a pártot erőszakolják meg Jakabék!
Jakab Péter elnöki ciklusának végén tisztújító kongresszust tart ma a Jobbik. A szebb napokat látott párt jelenleg vitán felül történetének morális mélypontján van, miután kiderült, hogy egy szexuális erőszak-botrány eltussolására tehettek kísérletet a pártvezetésben. Minden esetre bizakodhatunk, hogy ma zárt ajtók mögött legfeljebb az egykori radikális nemzeti párt maradékát erőszakolják majd meg csupán és az esetlegesen jelenlévő hölgyeknek nem esik bántódása.A Fidesz három évtizede
Magyarországon egyetlenegy olyan politikai párt van, amely nem csak a rendszerváltási folyamat kezdete óta létezik, hanem azóta is megkerülhetetlen tényezője a magyar közéletnek. Ez a párt értelemszerűen a Fidesz. Azokban a választási ciklusokban is jelentős szerepet játszott az ország sorsának alakulásában, amikor nem volt kormányon, amikor 1994-ben és 2002-ben választást vesztett, mindkétszer a várakozások ellenére, akkor is igazodási pontja volt a győzteseknek, akik mindig, sokszor túlzóan is hozzá képest határozták meg magukat. Habár a jövő igazolta ezt a döntést, mégis érdekes kérdés, mi is volt az, ami miatt a Fidesz lett a rendszerváltás utáni Magyarország egyértelműen legfontosabb politikai szereplője.Ajánljuk még

















