A magyarságot ért jogsértések nem spontának, Romániában élénkül a gyűlöletbeszéd – értékelte a Népszabadságnak adott interjúban a...
Angela Merkel német kancellár és Barack Obama amerikai elnök egyaránt támogatóan szólalt meg a tervezett Transzatlanti Kereskedelmi...
Súlyos állapotban került kórházba Simicska Lajos, akit a rohammentő vitt el. Az Országos Korányi TBC és Pulmonológiai...
A tavaly elindult, új rendvédelmi illetményrendszer részeként idén öt százalékkal emelkedik a rendvédelmi dolgozók bére, tehát folytatódik...
Még mindig nyílt tisztségnek számít a szocialista párt elnöki helye, ahol Gyurcsány Ferenc óta egy erős ember...
Megkaphatja a szükséges kétharmados parlamenti támogatást az az alaptörvény-módosítási javaslat amely bevethetővé tenné a Magyar Honvédséget terrorhelyzetben....
Péntek este hozták nyilvánosságra támogatási szerződéseiket a Magyar Nemzeti Bank Pallas Athéné Alapítványai. A jegybank korábban nem...
Már 2007-ben migránsok tömeges betelepítését tervezte az MSZP-kormány. Egy akkori, titkos kormányelőterjesztés a népesedési és munkaerőpiaci problémák...
Visszautasította a vagyon elherdálásáról szóló vádakat a jegybank Pallas Athéné Domus Animae Alapítványa (PADA), amely szombati közleményében...
Gyűlnek a gomolyfelhők az egykori sztár, Kozsó feje fölött. Nemrégiben áramlopásért jelentették fel az Ámokfutók egykori sztárját,...
Új reklámpiaci közbeszerzést írt ki a BKV, amelyen valószínűleg csekély eséllyel indulnának a hirdetőfelületeit fokozatosan elveszítő Simicska...
Egy Percocet nevű, erős és nem túl jó hírű fájdalomcsillapítót adagolt túl Prince, emiatt szorult kórházi ellátásra...
Mind a 4 millió munkavállaló 20 ezer forinttal többet kaphatna, a minimálbéresek havi juttatása pedig 140 ezer...
G. Fodor Gábort valószínűleg elmarasztalta az ELTE etikai bizottsága a Tóbiás József MSZP-elnök feleségének 90-es évekbeli, meztelen...
Vérgőzös péntek volt az Egyesült Államokban: összesen tizenhárom embert mészároltak le három helyszínen. Három embert a Georgia...
Bécsben néhány órával azelőtt erőszakolt meg három menedékkérő egy diáklányt, hogy az osztrák rendőrség az esettől függetlenül...
Különös, mondhatni szürreális élményben részesül, akit a délutáni séta a ligetvédők fészkébe sodor. A régi Kertem egykori...
Orbán Viktor miniszterelnök levélben köszöntötte Bíró Zoltán irodalomtörténészt tegnap. Az MDF egyik alapítója, jelenleg a Rendszerváltás Történetét...
Ki vagyunk szolgáltatva Törökországnak címmel közölt interjút Orbán Viktor miniszterelnökkel a Wirtschaftswoche című német gazdasági hetilap a...
Taxisdemonstráció béníthatja meg a jövő héten Budapest belvárosát – értesült a Népszabadság. Kedden akár ezer taxis is...
A menekültáradat nem véletlen, gazdasági és politikai csoportok érdekeit szolgálja, a nyilvánosság érdeke viszont az, hogy belássanak...
Nagy visszhangja volt április elején, hogy a horvát rendőrség önmagára sem képes rendesen vigyázni, hiszen betörtek a...
A világ államfői ma írták alá New Yorkban a párizsi klímaszerződést. Az első ilyen jellegű, de globális...
Az Index információi szerint három napot kapott a zuglói MSZP, hogy bontsa fel azt a Fidesszel kötött...
A Honvédelmi Minisztériumban lefolytatott alaptörvény-módosítási egyeztetések nyomán bekerülhet újabb különleges jogrendként az alaptörvénybe a terrorveszélyhelyzet – jelentette...
A Political Capital tegnap bejelentette, nyilvánosságra hozza azokat a tanulmányokat, amelyeket a Nemzetbiztonsági Hivatalnak készítettek. Sok dokumentum...
Több ezer munkavállaló felvételére és több tízmilliárd forint bérpótlék kifizetésére van szükség a kereskedelemben a vasárnapi újranyitás...
A nagyvállalatok a lehető legkorábban elkezdik a jó szakemberek leválogatását – erre bizonyíték, hogy a Szakma Sztár...
Civilek akadályozták meg, hogy a XV. kerület DK-s polgármestere, Hajdu László az utcára tegyen egy mélyszegénységben élő, kétgyermekes...
“Nem találom a szavakat. A zuglói képviselőtestület szocialista képviselői ma megszavaztak egy olyan fideszes határozatot, hogy a...
Brüsszelt és magyar szövetségesét, a baloldalt is meg kell állítani, mert sok millió embert akarnak Európába hozni...
A Magyar Nemzet a Veszprém Megyei Kormányhivataltól úgy értesült, hogy április 19-ig 94 embernek összesen 232 millió...
Az apára, az anyára, a nagyszülőkre és a természetgyógyászra 10-20 év között kiszabható szabadságvesztést kért az ügyész...
Fegyver és kard is előkerült két család vitájában csütörtök este Jászapátin. Egy ember megsérült, a dulakodókat bevitték...
Kopasz-ügy: Németh megerősítette, lesz gyanúsított Gyanúsítás következhet holnap a Választási Iroda előtt történt kopasz-ügyben – erről beszélt...
Határozatban állt ki a zuglói képviselő-testület a Liget Budapest projekt mellett és együtt kíván működni a Városliget...
A jövő természete, hogy kiszámíthatatlan, új esélyekkel és új veszélyekkel egyaránt terhes, a mi felelőségünk, hogy lehetőséget...
Szándékosan nekihajtott egy rendőrautónak, majd elmenekült a rendőrök elől Türjén egy 20 éves férfi, aki később csaknem...
Péntek délelőttre ismét egyeztetésre hívta az alaptörvény módosításáról a parlamenti frakciók vezetőit a Honvédelmi Minisztériumba Simicskó István...
A Fidesz-frakció szerint a szocialistáknak 2002-től 2010-ig lett volna elég idejük, hogy áfát csökkentsenek, de “mindig csak...
Határozatképtelen volt az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) csütörtöki rendkívüli közgyűlése, de a párperces tanácskozást követő sajtótájékoztatón több...
Az Alapjogokért Központ – szerkesztőségünknek eljuttatott közleménye szerint – alapvetően egyetért az Alkotmánybíróság döntésével, miszerint alkotmányosan tehető...
Brüsszelben vádat emeltek csütörtökön a tavaly novemberi párizsi merényletek egyik fő felelősének tartott Salah Abdeslam ellen...
Novák Előd Jobbik-alelnök újraindul a tisztségéért és arra kéri Vona Gábor pártelnököt, gondolja meg magát és biztosítsa...
57 köznevelési központ létrehozására tettek javaslatot a kormánynál a jelenlegi Klik helyett – mondta Palkovics László államtitkár...
Facebook
Twitter
YouTube
RSS