Pesti Srácok

Trumpot felmentették az ellene indított büntetőügyekben

Trumpot felmentették az ellene indított büntetőügyekben

Feltétel nélküli felmentést kapott mind a 34 vádpontban Donald Trump a megválasztott amerikai elnök ellen zajló egyik büntetőügyben. Ennek értelmében sem pénzbüntetést nem kap, sem próbaidőt, de ami a legfontosabb, nem kell börtönbe vonulnia. Ennek ellenére a korábbi ítélet miatt bűnelkövetőnek számít.

Az ügyben ítélkező Juan Merchan bíró szerint „ez az egyetlen törvény ítélet, amely nem sérti az ország legmagasabb hivatalát”, Trumpnak pedig sok sikert kívánt második ciklusa megkezdéséhez.

Trumpot tavaly májusban ítélték el abban az ügyben, melynek középpontjában Stormy Daniels pornószínésznő és egy 130 dolláros hallgatási pénz állítólagos kifizetése áll. A vádak szerint Donald Trump és stábja még a 2016-os elnökválasztási kampány idején hamisította meg a pénzügyi nyilvántartást, amikor lefizették a felnőttfilmes színésznőt, hogy az ne hozza nyilvánosságra korábbi szexuális kapcsolatát Trumppal.

Eredetileg júliusra tervezték az ítélethirdetést Trump ügyében, de miután a konzervatív többségű Legfelsőbb Bíróság kimondta, hogy az elnökök mentesülnek a hivatalos cselekményekért való felelősségre vonás alól, Juan Merchan bíró a halasztás mellett döntött.

PestiSracok facebook image

Trump ügyvédei korábban próbálták elérni az eljárás megszüntetését, arra hivatkozva, hogy a jogi procedúra hátráltatná őt az elnöki feladatai ellátásában. Merchan bíró ezt az érvet elutasította, mondván, hogy az ítélet hatályon kívül helyezése súlyosan aláásná a jogállamiságot.

Trump az ítélethirdetés után a saját közösségi oldalán azt írta,

majd hozzátette, hogy

Forrás: 24.hu, fotó: MTI

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Jól ismert figura az alvilágban a választási irodánál parádézó egyik nehézfiú

Magyar ugar 2016 február 24.
A Nemzeti Választási Irodánál kedden balhézó és a szocialista Nyakó István népszavazási kezdeményezését megakadályozó nehézfiúk közül egyikük, Krakovszky Tibor kiváló kapcsolatokat ápolt a hírhedt Koszi-klán bűnbandával – értesült a PestiSrácok.hu. „Tibike” információink szerint korábban a diósdi kettős gyilkosságban is érintett banda egyik tagja mellett testőri feladatokat látott el, ráadásul - a közösségi portálon korábban még megtalálható - egyik fotóján együtt is pózolt a bűnszervezet tagjával.