Pesti Srácok

Soproni lőtéri gyilkosság: a koruk miatt nem életfogytiglan

Soproni lőtéri gyilkosság: a koruk miatt nem életfogytiglan

Húsz-húsz év fegyházbüntetésre ítélte a Győri Törvényszék azt a két fiatalt, aki tavaly áprilisban lelőtt két embert egy soproni lőtéren. Az elsőfokú ítélet egyik fiatalember esetében sem jogerős.

T. Attilát és V. Rolandot előre kitervelten, nyereségvágyból, több emberen, társtettesként elkövetett emberölésben mondták ki bűnösnek. Harmadik társukra, M. Tamásra, aki a bűncselekmény idején a bejárat közelében őrködött és a bíróság szerint bűnsegédként vett részt az élet elleni cselekményekben, 11 év fegyházat szabott ki Németh Csaba tanácsa. Mindhármukat elmarasztalták vagyon elleni cselekményekben is. Az utolsó szó jogán mind a három vádlott bocsánatot kért tetteiért a mai tárgyaláson. A halálos lövéseket leadó T. Attila és a kint őrködő M. Tamás vallomása szerint V. Roland eredeti terve az volt, hogy ha kell, ölnek a zsákmány érdekében. V. Roland ezzel szemben azt hangoztatta: lopni akartak, de közben T. Attila „megőrült”, és lelőtte a lőtér vezetőjét, majd a váratlanul belépő egyleti tagot. Németh Csaba bíró az indokolásban azt emelte ki: ha húsz évnél idősebb lenne a lövéseket leadó két vádlott, „gondolkodás nélkül megérdemelhették volna” az életfogytiglant. A bíró megjegyezte, nem tartja a 20 évet elegendőnek, de „sajnos” ennyi a maximum. Németh Csaba azt mondta, nem ártatlan fiatalokról van szó, „szép ívű bűnözői karrier bontakozott itt ki”, amelynek utolsó állomása az emberölés volt.

Pestisrácok.hu/MTI

PestiSracok facebook image

Fotó: Blikk

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.