„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.
„Németországnak törődnie kellene Magyarországgal, amelynek demokratikus hanyatlását az EU-ban keletkezett »rákos daganat« első apró jeleként kellett volna észlelni. Kezelés nélkül elterjed, és akkor már csak drasztikus, életet veszélyeztető módszerekkel lesz kezelhető” – írta Simonyi András volt nagykövet nem is olyan régen hazánkkal kapcsolatban. Az ügy kisebb vihart kavart – különösen szürreális, hogy éppen egy volt diplomata fogalmazott ilyen szélsőségesen, ennyire tapintatlanul –, ráadásul ha valakinek, Simonyinak illene hallgatnia.
Karrierje remek példaként illusztrálja azt, hogyan mentette át magát a régi, csak nevében kommunista hálózat a rendszerváltás után. Ha valami úgy terjedt, mint a rák, mint a legsúlyosabb, életveszélyes fertőzés, az éppen a vörös polipnak is nevezett képződmény vagy kór, a magát újra és újra átnevező bolsevizmus volt.
A címben Simonyi Andrást „hálózati aranyifjúnak” neveztük, és ezt szokás szerint illő megmagyaráznunk. Bár így első kutatásra sem róla, sem a karrierjében fontos szerepet játszó apjáról sincsen semmilyen állambiztonsági iratunk, illetve bizonyítékunk, nem is ezért soroltuk ehhez hálózathoz, a vörös poliphoz.
Hanem karrierjük, pályafutásuk, bizalmi pozícióik okán. Hiszen a hálózaton, a vörös polipon már régen nem a (gyakran kényszerrel) beszervezett emberek sokaságát értjük. Hanem azt a nagyon is zárt társaságot, amely tulajdonképpen az egész rendszerváltást, rendszerváltozást levezényelte.
Dániában dolgozó apja
Simonyi András interneten elérhető életrajza a múltat illően szokás szerint „visszafogott”. „1961 és 1966 között apja Koppenhágában dolgozott, ezért öt évig ott járt nemzetközi iskolába, ahol angolul és dánul is megtanult. Hazatérésük után a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem közlekedés szakán szerzett diplomát 1975-ben. Diplomamunkáját már Dánia 20. századi biztonságpolitikájáról írta. <...>
Az egyetem után a KISZ-ben és a Demokratikus Ifjúsági Világszövetségben tevékenykedett, különös tekintettel azok nemzetközi kapcsolataira. 1984-től az állampárt megszűnéséig az MSZMP KB külügyi osztályának politikai munkatársa volt”
– írják a megfelelő tömörséggel Simonyi Andrásról a Wikipédián. Lábjegyzetelni lehetne az egészet. De menjünk csak vissza az időben.
A bányászból lett külkeres története
Amíg az eltiport szabadságharc után az ország a kádári megtorlás sötét napjait élte, az 1907-ben született egykori kereskedelmi segéd, az antihősünkkel megegyező nevű Simonyi András 1957 szeptemberében nagy napra ébredt: a „Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány” nevében Münnich Ferenc kinevezte kereskedelmi tanácsosnak Helsinkibe. A külkeres iratokhoz csatolt előterjesztésben ezt írták:
„Előterjesztés <...> Javasolom Simonyi András elvtársnak a Helsinki-i külkereskedelmi kirendeltség vezetőjévé való kinevezését.
Simonyi András 1907 április 29-én született Szatmárnémetin.
Apja gyári munkás volt. Iskolai végzettsége: 3 polgári. Szakképzettsége kereskedő segéd, majd lakatos segéd, 1922-től különböző munkahelyeken mint kikészítő manipuláns, pénzbeszedő, kifutó stb. minőségben dolgozott. 1924-25-ben Csehszlovákiában és Németországban végzett munkát. 1925-től 1930-ig MSZMP területi szervező volt. 1930-ban Franciaországba távozott, ahol vasöntödében, szénbányában és Vasútépítésen dolgozott.
1931-ben tért vissza Magyarországra és 1937-ig az illegális KP mozgalomban vett részt, 1937-től katonai-, majd később munkaszolgálatot teljesített. 1945-ben leszerelt, 1945-től 1946-ig az óbudai Hajógyárban, 1946-ban a könnyűipari Minisztériumban dolgozott.
1949-ben a külügyminisztériumba került. 1950-ben a Pekingi Magyar Követség, majd 1951-ben a Berlini Magyar Követség tanácsosa, 1952-ben egy éves pártfőiskolát végzett Budapesten.
1953-ban az Angyalföldi Textilgép-alkatrészgyár igazgatójává nevezték ki, 1956. nyarától a Helsinki-i külkereskedelmi kirendeltség megbízott vezetője. Nyelvismerete: német. Párttagsága 1925-től igazolt.”
Katonaszökevényből kommunista káder
Látjuk, hogy Simonyi a kommunisták megbizható, több helyen bevetett kádere volt. A Magyar Ipar 1948-ban képes cikkben mutatta be az olvasóknak. Az írás azért is érdekes, mert megerősíti és ki is egészíti a fenti életrajzot. „Kossa István iparügyi miniszter Simonyi Andrást a minisztérium elnöki főosztályának vezetésével bízta meg.
Simonyi András 1907-ben született, apja, mint munkás, jelenleg az Óbudai Hajógyárban dolgozik. 1922-től 1937-ig a Tibra Textilipari Vállalatnál dolgozik. Közben 1930/31-ben félévig Franciaországba került, ahol vasöntödében, szénbányában és vasútépítésen dolgozott. Mint katona 1944 november 9-én, századának nyugatra szállításakor megszökött s 1945 február elején Szegeden jelentkezett a demokratikus hadsereg kötelékébe, ahonnan mint szakaszvezető szerelt le.
1945 júniusától az Óbudai Hajógyárnál dolgozott, mint kazánkovács. 1946 februárjában a megtartott üzemi bizottsági választás eredményeképpen az üzemi bizottság elnöke lett. 1948 júniusában került az iparügyi minisztérium üzemgazdasági osztályára előadóként s innen került most miniszteri rendeletre az elnöki főosztály vezetői tisztségébe.
Kinevezése mutatja, hogy a munkásosztály egyre fontosabb szerepet tölt be az államapparátus és a minisztériumok munkájában.”
Gyárigazgató, majd több helyen bevetett külkeres
Simonyiból előbb gyárigazgató, majd több helyen bevetett külkeres lett.
Az előterjesztés szerint Pekingben, majd Berlinben dolgozott (az persze érdekes, hogy mindenhol nagyon rövid ideig), aztán három évig egy gyárat vezetett, hogy 1956 nyarától Finnországban folytassa.
A fenti irat szerint 1957-ig csak megbízott vezető. Ugyanebben az évben számolt be az Esti Hírlap a következő szomorú esetről:
„Amíg külföldön járt, kifosztották lakását Simonyi Andrásnak, a Külkereskedelmi Minisztérium dolgozójának. A lezárt lakásból
Nyolcvanezer forint. Azért nem csekélység.
Apáról és fiáról van szó?
A következő célállomás Dánia lehetett? Nem tudjuk, de az tény, hogy a ma is aktív, azonos nevű Simonyi András apja ott „kereskedelmi tanácsos” volt, és bár szürreális véletlennek létezhetnek, azért nehéz lenne elképzelni, hogy nem ugyanarról a családról van szó. Vagy lehet, hogy minden Simonyiból kereskedelmi tanácsost csináltak Kádárék?
Lássuk a biztosat. A Figyelő 2009-es, magasztaló, Simonyit igazi laza rockerként bemutató cikkében (amiből kiderül, hogy hozzám és sokakhoz hasonlóan nagy Led Zeppelin-rajongó) így írtak a gyerekkoráról:
„Húszéves korában még nem gondolta volna, hogy a hatvanhoz már egyre közelebb, mindezen idehaza fog merengeni. Akkoriban csak az foglalkoztatta, hogyan tudna mielőbb lepattanni az országból. Made in Hungária forgatókönyv, hard rockos kivitelben: a hatvanas évek elején a papa Dániában lett kereskedelmi tanácsos, a gyerekeit az első két évben liberális angolszász iskolába íratta be.
»Innen származik az én mély megértésem és tiszteletem Amerika iránt, mert ők engem totálisan befogadtak.«
Az amerikai iskolatársak szülei révén találkozhatott tizenévesen Martin Luther Kinggel, a barátokon keresztül pedig a rockzenével. »Tíz-tizenegy éves koromtól van fogalmam arról, hogy ez az egész miről szól. Ez egy hihetetlen nagy ajándék az élettől.«
A hatvanas évek második felétől idehaza mára lemezgyűjteményén keresztül kapcsolódott be a hazai rockéletbe. Mert miként visszaemlékszik, az akkori Magyarországon minden új lemez megvolt, csak nem egy kézben. A rockimádók köre nagy szabadkőműves páhollyá nőtte ki magát. Simonyi Andráshoz többek között Orszáczky Jackie járt fel Captain Beefheartot hallgatni, ő maga meg kitartóan kereste, hogy idehaza melyik együttes hasonlít a legjobban a Trafficre, illetve melyik énekes tudja leginkább hozni Steve Winwoodot.
(»Szerintem egyébként a Somló.«) Azután gyorsan rátalált Presser Gáborra, s a madeinhungáriás sztori itt vált át Simonyi-bluesba, mert Presser a zenélés helyett inkább az egyetemre beszélte rá.
A nagy lázadó, aki a KISZ-ben tepert felfelé
Azután a renitens viselkedése miatt majdnem kivágják a Közgázról. <Így folytatódik a cikk.> »Nem volt ugyan bennem semmiféle fantasztikus elkötelezettség, minta Harasztiban vagy a Kis Jánosban. Egyszerűen utáltam az egészet.«
Ha nincs az a dán leányzó és nem indul el 1972-ben az AIESEC, a diákok külföldi szakmai csereprogramja, akkor ki tudja, hová kanyarodik a történet.
De Simonyi mindenképpen el akart húzni Dániába, s mit tesz isten, az AIESEC meg éppen Helsingörben tartotta a konferenciáját. Csakhogy a diákszervezetbe a KISZ-en keresztül vezetett az út. Miután minden összejött, Dániából hazatelefonált, hogy kint marad.
Édesanyja felvilágosította, hogy mivel jár ez az egész családra nézve. Hazajött.
Nem tagadja, a gépezet ezután beszippantotta.
Még az AlESEC-ben megismerte Kovács Lászlót, tolmácsolt a KISZ-nek (»baromi jól fizettek«,) utazhatott külföldre. Azután megismerte a feleségét, és már nem akart többé »idegenbe szakadni«. »Utálom a mentegetőzéseket, a magyarázkodásokat. Egyszerűen arról van szó, hogy szerintem a magyarok 98 százalékának az élet előbbre való volt, mint az ideológia és a politika. Nem olyan nagyon voltunk mi elszánt ellenállók.«”
Az egész szöveg megfelelően hazug és gyomorforgató.
Egyrészt lázadónak hazudja benne magát, pedig valójában a KISZ, a DIVSZ, majd az MSZMP kádere volt. Különleges helyzetű fiú, lemezgyűjteménnyel, dániai utazással, gazdag és befolyásos papával. Másrészt még egy oldalvágással lejáratja az egész nemzet 98 százalékát, mintha a lázadás és a KISZ-ben folytatott seggnyalás között nem lenne átmenet.
Sarlósék és Simonyiék kiemelt élete
Mert valójában mi történt?
A kommunista külkeres Dániában felcseperedő fia „liberális iskolába” járt, kint éldegélt, a számlát a Magyar Népköztársaság állta. Később hazajöttek, és mit ad Isten (illetve a Párt), éppen őt vették fel annak az AIESEC-nek a programjába, amelyről korábban már írtam.
Korábbi cikkemben is megvolt az ennek megfelelő hálózati apa–fia kapcsolat. Ugyanúgy kereskedelmi tanácsos apa, közgázos, AEISEC-es fiúval.
A kommunista Sarlós László a Zeneműkiadó egykori vezetője volt, Rákosiék hatalomátvétele utánfeleségével együtt évekig a hírhedt és rettegett Katpolnak dolgozott. Később a nejével együtt tartóztatták le őket (amikor az ÁVH lefejezte a rivális terrorszervezetet), hogy aztán a kultúra és külkereskedelem területén fussanak be nagyszerű karriert. Sarlós László az ötvenes évek második felétől már az állambiztonságnak dolgozott „Somkuthy” fedőnéven, fedőállása szerint a londoni kereskedelmi kirendeltségen munkálkodott.
A hírszerzés akkor zárta ki, amikor Londonból hazahívták, hogy átvegye a Zeneműkiadót. Felesége ezután részt vett a Világgazdaság (a HVG elődje) megalapításában.
Fiuk, Sarlós Gábor gyerekkorában Angliában élt, remekül megtanult angolul, és bár a Marxon eleinte nem tartozott az éltanulók közé, mégis remek pozíciót kapott, szabadon utazgatott külföldre. Ugyanúgy az AIESEC révén, mint eleinte Simonyi. Sarlós Gábort be akarták szervezni, de végül társadalmi kapcsolat maradt, hogy a rendszerváltás után persze hihetetlenül beinduljon a karrierje. Hogy egy időben még az LMP mellett is feltűnjön.
Simonyi Dániából tudósította a Világ Ifjúságát
Térjünk vissza Simonyihoz és Dániához. A fiatal káder 1976-ban a következő cikkel jelentkezett a KISZ propagandalapjában (Világ Ifjúsága):„A kongresszus szünetében beszélgettünk Hans Christiansennel, a Dán KISZ (DKU) KB tagjával és Michael Kjeldsennel, a Kommunista Diákszövetség Nemzetközi Bizottsága tagjával. Megkérdeztük őket, hogyan látják kongresszusunk munkáját, és megkértük, hogy tájékoztassanak bennünket a két testvérszervezet tevékenységéről és dániai politikai helyzetről.”
Még egy szép fotót is csatoltak:
Ugyanabban az évben még egy nagy cikket írt Dániáról: „Roskilde, Dánia egyik nevezetességekkel teli városa az Országot képező több száz sziget közül a legnagyobbnak az északi részén, egy öböl partján fekszik. Történelmi nevezetességein túl az utóbbi években új egyetemével is felhívta magára a figyelmet – ha nem is a turistákét, de a felsőoktatással foglalkozó szakemberekét és a diákságét mindenesetre.
Az egyetem alapítását követően a modern épületcsoportot, a korszerű felszereléssel ellátott intézményt büszkén mutogatták a külföldi vendégeknek is. Így volt módja egy Dániában járt magyar ifjúsági delegációnak megismerkednie az új kísérletekkel, amelyek vonzónak, ugyanakkor nem kevésbé problematikusnak bizonyultak.”
Több évig volt a KGB alá tartozó DIVSZ-nél
Simonyi András hivatalos életrajza szerint 1975 és 1980 között volt a Demokratikus Ifjúsági Világszövetség „munkatársa”.
A DIVSZ-et 1945-ben alapították Londonban, de ma már bizonyított, hogy a Vörös polip a szovjet KGB-vel együttműködő, különösen fontos szervezete volt. Legutóbb Fodros Istvánnal kapcsolatban írtunk a DIVSZ-ről.
A mindent túlélő, ma is NKE-docens (!) Fodros 1970 és 1974 a DIVSZ protokollfőnöke volt, ez tekinthető fantasztikus – de sajnos messze nem példátlan – karrierje valódi origójának.
De írhatunk hasonlóan érdekes példát: a különös halált halt Elbert János két évig a DIVSZ Külkapcsolati Osztályán dolgozott. Előbb fordítóként és levelezőként, később mint tolmács, majd mint szervezési csoportvezető.
Területenkívüliséget élvező szervezetek
A DIVSZ-szel kapcsolatban hadd említsem Pelle János kutató szavait: „A kelet-közép-európai szocialista országokban működött néhány, a szovjet titkosszolgálattal együttműködő szervezet, melyet kevesen méltattak figyelemre.
Ilyen volt a harmincas évek európai »népfrontmozgalmának« előzményeire építő Békevilágtanács, a Demokratikus Ifjúsági Szövetség (DIVSZ) és a Nemzetközi Újságíró Szövetség (NUSZ). Mindegyiknek komoly tagszervezete és apparátusa volt Magyarországon is, melyek »területenkívüliséget élveztek«, és »többszörös alárendeltségben« működtek: az MSZMP nemzetközi osztálya, a Belügyminisztérium illetékes (III/2-es) osztálya és a katonai elhárítás formális ellenőrzése mellett a szovjet pártszervek, illetve a titkosszolgálat, a KGB utasításait hajtották végre.”
Simonyi „DIVSZ-munkatárs” előadása az építőtáborban
A Kisalföld 1978-as cikke megemlítette Simonyi Andrást, mint a DIVSZ munkatársát: „Eddig összesen negyvennyolc fiatal érkezett meg Mosonmagyaróvárra, a VIT jegyében megrendezésre kerülő nemzetközi építőtáborba, de még mindig nem teljes a létszám, naponta jönnek az új résztvevők. Nem is csoda, hogy az érkezések időpontja egy-két nap eltérést mutat, hiszen nagy távolságról, Nyugat-Európa több országából – NSZK, Dánia, Hollandia, Finnország, Svédország, Franciaország – sőt még a tengerentúlról – Brazíliából – is jelentkeztek, keltek útra a fiatalok. <...>
A munka mellett mód nyílik arra is, hogy hazánkkal, hazánk ifjúságának életével, társadalmi vezetőinkkel ismerkedjenek a vendégek. Ma Simonyi András, a DIVSZ munkatársa látogat el a táborba, s tart előadást a résztvevőknek.”
Simonyi látogatása érthető: az egész VIT-et a DIVSZ (és nyilván a KGB) indította útjára.
Gondolom, nem kell külön ecsetelnünk, hogy milyen lehetőséget jelentett egy-egy ilyen esemény a magyar állambiztonságnak.
És beindult egy elképesztő pályafutás
Simonyi karrierje mindenesetre beindult, jött a következő remek megbízás:
„1982. június 15-23. között a bécsi ENSZ-központban tartották az Egyesült Nemzetek Szervezete által meghirdetett Nemzetközi Ifjúsági Évet előkészítő Tanácsadó Bizottság második ülését. Hazánkból Simonyi András, az Állami Ifjúsági Bizottság nemzetközi osztályának vezetője vett részt az ülésen.”
Igen, '82-ben már az Állami Ifjúsági Bizottság nemzetközi osztályának vezetője volt...
Rendszerszerű sajnos, hogy egy ilyen pedigréjű elvtárs (pardon, lázadó rocker!) a rendszerváltás után a csúcsra érjen: Simonyi 1995 és 2002 között a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett, 2002-től 2007-ig pedig hazánk washingtoni nagykövete volt.
Ma már egyetemi oktató Washingtonban
Gyurcsányék bukása után azért ki lett söpörve a diplomácia területéről (megannyi egykori MGIMO-s, stb. munkatárssal együtt). Maradt az oktatás: Simonyi 2012-ben lett a „transzatlanti kapcsolatokkal foglalkozó központ ügyvezető igazgatója a Johns Hopkins Egyetemen. Feleségével és két gyermekével Washingtonban él.”
Amerikában nyilvánvalóan tudják, hol dolgozott a hetvenes években. Hogy ez miért is nem jelent számukra problémát, az már egy összetettebb kérdés, és nem ebben a cikkben igyekszünk megválaszolni.
