divsz
KISZ KB-delegáció, VIT, New York, Egyiptom, DIVSZ – Így indult a HVG-t 2005-ig vezető Lipovecz Iván karrierje
Ha Lipovecz Ivánt sem az állambiztonság, sem a katonai szolgálat (MNVK–2.) nem nyerte meg magának, akkor valamit nagyon ügyesen csinált. Tény, hogy Lipovecz egészen 2005-ig vezetette azt a HVG-t, amelyet két, hozzá hasonló közgazdászból lett újságíró, Vince Mátyás és Gyulai István talált ki Vietnamban, ahol a Magyar Néphadseregnek (és nagy valószínűséggel az MNVK–2.-nek) fordítottak és tolmácsoltak az MNVK–2. megnyertjével, Aczél Endrével együtt. Később Vince 1988-ban arra a Lipoveczre bízta a lapot, aki már gimisként az iskola „KISZ-csúcsvezetőségének” agitprop titkára volt, közgazdász-hallgatóként Finnországba és Szófiába, a VIT-re utazhatott, majd a Rádió és a KISZ embereként Egyiptomot, Chilét, Amerikát és Svájcot is megjárta. Majd később bonni tudósító volt. Ennek ismeretében nyugodtan írhatjuk, hogy hálózati újságírónak tekinthetjük.Boldog új évet kíván a KGB, Amerika és a Klubrádió! – Amikor Hardy (MGIMO) kérdezgeti Székelyt (MGIMO) és Simonyit (DIVSZ)
Majd ők „megszakértik” a világpolitikát. December végén a Klubrádióban az ex-MGIMO-s veterán – Hardy Mihály – kérdezgette az oroszokról a szintén ex-MGIMO-s volt moszkvai nagykövetet, Székely Árpádot (képünkön). Utóbbit néhány éve mentették fel hűtlen kezelés alól, miután az ő nagykövetkedése alatt kótyavetyélték el a moszkvai magyar kirendeltséget. Persze volt egy másik vendége is Hardynak: Simonyi András, aki Medgyessy Péterék alatt washingtoni nagykövet volt. Amúgy meg a kommunizmusban tornázta fel magát, például sokáig a KGB fedőszervezetének tartott DIVSZ-nek is dolgozott. Ha ezt Bolgár György tudná!„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.Ajánljuk még