kgb
Borvendég Zsuzsanna sorozata: Terroristaképzés, fedőcégek, szoftverkereskedelem és persze propaganda – A KGB-s hátterű Nemzetközi Újságíró Szervezet története
Kevesen sejtették, mekkora birodalom épült fel azután, hogy 1946-ban Koppenhágában létrehozták a Nemzetközi Újságíró Szervezetet (NÚSZ), amelyhez a szovjet megszállási övezet országainak újságírói mellett a legtöbb nyugat-európai újságíró-szövetség is csatlakozott. Hosszútávon természetesen nem lehetett fenntartani a semlegesség látszatát, különösen úgy, hogy a vezetőség tagjai szinte kivétel nélkül kommunista párttagok voltak. A feszültség már az alakuló ülésen megjelent, és 1950-re a demokratikus gondolkodású újságírók elhagyták a szervezetet. Innentől kezdve a NÚSZ nyíltan a Szovjetunió egyik frontszervezetének számított, feladatait közvetlenül a Szovjetunióból kapta. Idővel a prágai központjukból hatalmas céghálót építettek fel. Terrorizmus, szoftverkereskedelem, különböző fedővállalatok és persze a hírszerzés. „Rajta voltam azon a listán, akiket rendszeresen kérdeztek” – mondta Róna Péter a CIA-ról – De hogyan lett a CIA által finanszírozott amerikai MEFESZ elnöke?
Megírtuk, hogy Róna Péter édesanyja az amerikai katonai elhárítás, a CIC tolmácsa volt. Visszaemlékezése szerint a CIC vitte ki őket ’56 után Amerikába, ahol munkát is szereztek az édesanyjának. A fiatal Róna Péter 1961-ben a Fehér Háznak dolgozott: gyakornokként egy olyan, az ENSZ alá tartozó szervezet amerikai delegációját segítette, amelybe [az ILO-ról van szó] a KGB is beférkőzött, de nyilván az összes érintett titkosszolgálat körbefonta. Egy évvel később Róna az amerikai MEFESZ nevű emigráns diákszervezet elnöke lett, amelyről kiderült, hogy természetesen a CIA finanszírozta. Nem állíthatjuk, hogy Róna Péter a CIC vagy a CIA embere volt, de nemzetbiztonsági szempontból kétségtelenül érdekes a pályafutása. Könyvében maga dicsekszik azzal, hogy információforrásként szolgált. „Amikor a szovjet birodalom már recsegett, Magyarország már kiengedte a keletnémeteket, akkor persze az amerikai külügyminisztérium, a nemzetbiztonsági tanács, a CIA óriási erőkkel fordult ahhoz, akihez csak tudott információs tanácsért. [...] Rajta voltam azon a listán, akiket rendszeresen kérdeztek.” Folytatjuk az államfőjelölt pályafutásának bemutatását. Svédország, Anglia, Afrika, előadás a KGB-hez sorolt berlini „iskolában” – Kisebb csoda, hogy Bolgár Györgyöt csak 1988-ban akarták beszervezni
Tudta, hogy Bolgár György a Marx Károlyon, azon belül is a nemzetközi szakon végzett? És hogy rögtön a Rádióba került a későbbi HVG-s főszerkesztővel, Lipovecz Ivánnal együtt? És azt, hogy a Rádió alapszervezeti KISZ-titkáraként beszélt a feladataikról az Ifjúkommunistában? És azt, hogy még fiatal riporterként előbb Kelet-Európába, majd Nyugat-Európába utazhatott? Esetleg azt, hogy a KGB fedőszervezetének tekinthető berlini iskolában tartott előadást? Vagy, hogy a szintén oda sorolt lapban írt afrikai kalandjáról? Bizony, mert Bolgár György Zimbabwébe ment, éppen akkoriban, amikor ott a szovjetek által is támogatott Mugabe került hatalomra. Bolgár azt mondta, csak jóval későbbi, washingtoni kiküldetése idején akarták beszervezni, de arra bátran nemet mondott. Ajánljuk még
Ha már csak tényleg mi importálunk az oroszoktól, azonnal lépünk!
Bayer Zsolt: A hernyó vallomása
"Én soha nem leszek a másik oldalon. Ez a családom, ez a kötődésem, ez a szocializációm" - mondta Magyar Péter a Fideszről. Szijjártó Péternek megint oda kellett lépni az ukrán külügyminiszter provokációja után
Kijev hisztirohamot kapott, mert nem terjeszthetik nálunk a hazugságaikat
Az ukránok úgy döntöttek, hogy csak az beszélhet róluk, aki azt mondja, amit ők. Ennek fényében be is tiltották a magyar sajtó értelmesebb részének elérését, azátn, amikor a cenzúrára megérkezett a mi válaszunk is, akkor Kijev egy hangos hisztirohammal összeomlott.