kgb
KGB-fióka őskomcsit indítanak az álcivilek a hétvégi szentendrei időközi választáson
Időközi választást tartanak január 15-én, a 7-es számú választókerületben Szentendrén, a fideszes képviselő, Tolonics Gyula halála miatt. A korábbi választásokkal ellentétben a Jobbik és az MSZP sem állított saját jelöltet, pedig a PestiSrácok.hu-nak korábban elismerték, hogy lett volna emberük a feladatra. Így végső soron mindkét párt a Társaság az Élhető Szentendréért Egyesület jelöltjét segíti, aki olyannyira mondható civilnek, hogy a hírhedt Moszkvai Nemzetközi Kapcsolatok Intézetében diplomázott, ami gyakorlatilag a szovjet KGB toborzóhelye volt. Ezután diplomataként fontos feladatai voltak a szovjet érdekszféra ütközőzónáiban. A civilnek mondott társaságban más politikai szereplő is feltűnik, például az a Kubatovics Áron, aki a Szigetvári-féle Együtt Országos Politikai Tanácsának tagja. Néppártosodás után szivárványkoalíció. Vajon a szentendreiek beveszik ezt a maszlagot? Huszonöt éve számolták fel a szovjetek a KGB-t
Huszonöt éve, 1991. október 11-én a szovjet Államtanács úgy döntött, hogy felszámolja a hírhedt titkosszolgálatot, a KGB-t, és feladataival több új szervezetet bíz meg. A sztálini tisztogatások idején sok millió ember esett áldozatául az elnyomó gépezetnek, amely saját munkatársait sem kímélte: hamis vádak miatt 20 ezer, a pártot odaadóan szolgáló államvédelmis is áldozata lett a terrornak.A KGB fő utódszervezete a Szövetségi Kémelhárítás (FSZK) lett, amely 1995-től Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) néven működik. Vlagyimir Putyin orosz elnök a napokban jelentette be, hogy komoly átalakításokat tervez a belbiztonsági szolgálatoknál, lapértesülések szerint az FSZB-re alapozva belbiztonsági minisztériumot hoznának létre, amely megkapná a KGB jogosultságait, azaz egy kézben összpontosítaná a belbiztonságot és a külföldi hírszerzést. Ajánljuk még
A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat. Szentkirályi András kollégánkat január 2-án helyezik örök nyugalomra
Nemrégiben elhunyt kollégánk, Szentkirályi András „Golyó” temetésére 2023. január 2-án délelőtt, 11 órától kerül sor, az Új Köztemető 53. parcellájánál. Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo. Závecz: csökkent a Fidesz támogatottsága, és nagyot romlott a közhangulat
A ZRI Závecz Research Intézet november közepi felmérése szerint miközben a Fidesz idén májusban minden idők legmagasabb támogatottságát érte el, hiszen a felnőtt népesség 46 százaléka állt mögöttük, azóta viszont jelentős veszteségeket szenvedtek: szeptemberben 37 százalékon, most pedig már csak 33 százalékon állnak.