A tudomány az ideológia szolgálóleánya
Liszenko búzát vizsgál.
A Magyar Tudományos Akadémia elutasította annak a meghatározását, hogy mi a tudomány. A többségi szavazással úgy döntött, hogy nem kívánja tisztázni a tudomány fogalmát. Mert abból csak baj lehet. Liszenko szelleme kísért.
A Magyar Tudományos Akadémia elutasította annak a meghatározását, hogy mi a tudomány. A többségi szavazással úgy döntött, hogy nem kívánja tisztázni a tudomány fogalmát. Mert abból csak baj lehet. Liszenko szelleme kísért. Az igazság utáni világ a tudományt is utolérte. Ahogy Szarka László MTA-s tudós, geofizikus így mesélt erről a vele készült interjúban: a valóság-alapúság akadályozza a társadalom szolgálatát. Szóval, ha a tények ellentmondanak a tudománynak, akkor az annál rosszabb a tényekre nézve. Ezek szerint a tudomány tulajdonképpen annyira sem meghatározható, mint a művészet; utóbbi esetében legalább tudjuk, mi nem az.
Tudomány kontra tények?
Az elmúlt bő évtizedben klímapolitikák épültek mérhetetlen költségvetéssel mindenféle olyan modellekre, amik inkább nevezhetőek halálbagolykodásnak és jajjveszékelésnek, mint száraz, adatolt tényekből levont következtetéseknek. Ezért gondolta úgy Szarka, hogy legalább az MTA tisztázza, mint jelent a tudomány, mert ahol klímapolitikát lehet faragni tévedésekből és szociológusok álmaiból, ott nagyobb bajok is történhetnek. Pl. hibás atomreaktort építenek, ami felrobban. Vagy elterjesztik, hogy az ólmozott benzin egészséges.
Mert úgy gondolják, ezek szolgálják a társadalom érdekét. A társadalom meg a marxista-leninista alapvetésekre épült szocialista kísérletek modern megfelelője. Korábban azt kellett szolgálni a tudománynak, akkor is, ha belehalnak az emberek. A MTA többsége úgy döntött, a liszenkoizmus élt, él és élni fog – az ideológiai magasabb rendű, mint a tudomány, a tudományos kérdésekről pedig lehet politikai alapon dönteni. Lelkük rajta. A magyar narancs és a magyar gyapot is hatalmas siker volt a ‘60-as években.
Miközben a természettudomány alapkövetelménye az elfogulatlanság (objektivitás), ma egyre inkább valamiféle elköteleződést várnak el. Az elfogulatlan, független tudományt elkezdték „value-neutral”-nak („értéksemlegesnek”), vagy „value-free”-nek („értékmentesnek”) nevezni, miközben egyre inkább nem ezt, hanem a „value-oriented” (értékalapú) jelleget teszik meg elvárásként a tudománnyal szemben
– magyarázza el Szarka a már fentebb linkelt interjúban, hogy hova süllyedt a világunk. Nyilván szakterületét érintő az éghajlatváltozás köré fújt ordenáré hazudozással példálózik, ahol tényekké és adatokká nemesültek az érzelmek. És törvényi szintre emeltek egy nem túlságosan megalapozott teóriát. Pont úgy, mint mikor Szovjetunió első számú tudósa Liszenkó volt.
Az MTA többségi szavazása, hogy nem kívánja meghatározni, mi a tudomány, egy feltartott kéz. Nem mernek szembemenni a magát társadalomnak nevező NGO-világgal és az influenszereikkel. Félnek a csürhétől. Ahogy a szovjet tudósok is féltek a KGB-től, ezért nem szóltak, hogy a narancs akkor sem fog megteremni a sarkkörön túl, ha veréssel fenyegetik. Túl sok pénz van az olyan hamis teoriákban, mint az emberi tevékenység miatt módosult klíma és a két, egymás szerető férfi nászából született gyermek álma. Meg hogy az egalitáriánus társadalommérnökösködésből valami jobb, valami szebb fog létrejönni.
A jó hír, hogy a liszenkoizmus ellenfeleit később kiengedték a Gulágról, és amelyik tudós még élt, az elkezdhetett újra tudóskodni. Meg esetleg meghatározni, mi a tudomány. Csak a kor hruscsovainak kell mindig megbuknia ehhez.
