Az Orbán-rendszer repedezik, így lehetséges a kormányváltás, csak meg kell találni a legesélyesebb közös baloldali jelöltet, százhat...
Az Európai Bizottság két tervet mutatott be szerdán az uniós menekültrendszer megreformálására, az egyik értelmében lehetőség lenne...
Január 19-én kötelezte jogerősen hatszázezer forintos kártérítésre és helyesbítésre a HVG.hu-t a Fővárosi Ítélőtábla a PestiSrácok.hu kiadójáról...
Felmondott a Teleki Blanka Gimnázium egyik tanára, aki januárban még közös interjút adott Pukli István igazgatóval az...
A Magyar Úszó Szövetség elnöksége és az edzők is kiállnak Kiss László mellett, akiről a Privatkopo.hu írta...
A brit nyomozó hatóság vádirata szerint az Alstom 2006–2007-ben 2,2 milliárd forintnyi kenőpénzt juttatott két cégen keresztül...
Újabb repedés az Orbán – rendszeren, így kommentálták az ellenzéki pártok a Nemzeti Választási Iroda döntését, amelyben...
A Fidesz szerint az IMF-EU-hitel utolsó részletének visszafizetésével Magyarország megszabadult Gyurcsány Ferenc és a szocialisták kormányzásának egyik...
Vasárnap este kirabolták a horvát főváros rendőr-főkapitányságát. Sajtóinformációk szerint bizalmas iratokat, készpénzt és két kilogramm aranyat vittek...
A két évvel ezelőttivel csaknem azonos eredményt hozna egy parlamenti választás most, a kormányzati ciklus félidejében –...
Magyarország visszafizette a 2008-ban felvett IMF-EU hitel utolsó részletét – jelentette be Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter szerdai...
Különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás miatt indult eljárás egy a Szegedi Vadaspark területén, de az...
Megváltoztatta a Nemzeti Választási Bizottság döntését és hitelesítette Nyakó István MSZP-s politikus vasárnapi boltzárral kapcsolatban benyújtott népszavazási...
Az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) nem tud Magyarországra vonatkozó konkrét terrorfenyegetésről – mondta a miniszterelnök belbiztonsági...
Az MSZP ügyeletet tart az NVI-nél. Lukács Zoltán, a Magyar Szocialista Párt (MSZP) alelnöke várakozik a székház...
Phil Bryant, az amerikai Mississippi állam kormányzója kedden aláírta azt a törvényt, amely lehetővé teszi vallási csoportoknak...
Panama kész együttműködni az offshore-botrányban kiszivárgott adatok kapcsán indult minden vizsgálatban – erősítette meg kedden Álvaro Alemán,...
Gyalogos zarándoklat indult a pünkösdi csíksomlyói búcsúba kedden Budapestről. A csoport tagjait Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek...
Lemondott az offshore-botrányban érintett izlandi miniszterelnök, Sigmundur Davíð Gunnlaugsson – írja az Index. A miniszterelnök pártja képviselőcsoportja...
Méltatlan lenne 55 év után, ha magyarázkodni kezdenék. Ott az ítélet, senki nem adna hitelt a szavaimnak....
Visszavásárolja a csepeli önkormányzat azt a Kis-Duna-parti telket, amelyet egy magáncég szerzett meg tisztázatlan körülmények között tíz...
Lemondott a Transparency International nemzetközi korrupciókutató szervezet chilei szárnyának vezetője, miután kiderült róla, hogy offshore-érdekeltségeken keresztül leplezi...
II. Rákóczi Ferenc a túl sok migráns ellen indított háborút az 1700-as évek elején. Mária Terézia Szűz...
Helmut Kohl volt német kancellár április 19-én fogadja Orbán Viktor miniszterelnököt ludwigshafeni otthonában – jelentette a Bild...
A jegybank felfüggesztette kedden a Norbi Update Nyrt. részvényeinek tőzsdei kereskedését a tájékoztatási kötelezettségre vonatkozó jogszabályi előírások...
Csoportosan elkövetett erőszakos nemi közösülés bűntette miatt jogerősen három év börtönbüntetésre ítélték Kiss Lászlót, a Magyar Úszó...
Megkezdi április 20-ára az országos pedagógussztrájk előkészítését a pedagógusok sztrájkbizottsága – jelentette be Galló Istvánné, a Pedagógusok...
Boldvai László, az MSZP nógrádi szervezetét vezető politikus is érintett felesége révén az offshore-ügyben – írja a...
Szerdán dönthet a Kúria, hogy Erdősi Lászlóné vagy Nyakó István vasárnapi boltbezárásról szóló kérdéséről lehet népszavazás. Annak...
Ma reggel 8 órától üzemelnek azok a berendezések, amelyek a gyorshajtáson túl figyelik, a szabálytalan záróvonal átlépést,...
A szakszervezetek vezető testületeinek tárgyalása után feltehetően megkezdődik a pedagógussztrájk előkészítésese, azt követően, hogy hétfő este nem...
Kigyulladt egy faxgép egy debreceni kollégiumban hétfőn pár perccel éjfél előtt, az épületből 481 diákot menekítettek ki...
Elkezdték kijelölni a magyar román határon a szükség esetén felépítendő kerítés vonalát – számolt be az M1...
Balog Zoltán emberi erőforrás miniszter bejelentette, hogy Czeizel Barbara, a korai fejlesztés egyik elismert hazai szakembere miniszteri...
Eljárt az idő a törökországi kurd kisebbség autonómiájáért küzdő Kurdisztáni Munkáspárttal (PKK) való megbékélés felett – mondta...
Jövő hét pénteken ökumenikus szertartás keretében, a Kozma utcai zsidó temetőben helyezik végső nyugalomra a Margit híd...
Az ukrán korrupcióellenes iroda (NABU) nem vizsgálja Petro Porosenko elnök befektetéseit, mert az államfőre nem terjed ki...
A RomNet információi szerint vasárnap értesülhettünk arról, hogy Tarlós István főpolgármester egy hónapja új romaügyi biztost nevezett...
Az MSZP már hétfő reggel óta ügyeletet tart a Nemzeti Választási Iroda (NVI) budapesti épülete előtt, mert...
Az erdélyi Verespatakra tervezett aranybánya-beruházás kezdeményezője, Vasile Frank Timis román származású üzletember is érintett a panamai offshore-botrányban...
A magyar kormány tájékoztatást kér az amerikai féltől a CIA figyelmeztetéséről, amelyben Budapestet is lehetséges terrortámadások helyszíneként...
A Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára – egy parlamenti kérdésben adott válasza szerint az előző szocialista kormányok időszakában volt...
Robbanás döntötte le egy régi csepeli társasház oldalát, a HÉV forgalmat leállították. A robbanás egy többlakásos társasházban...
Csekély az esélye, de számolni kell Ausztriának és más európai államoknak is azzal, hogy merénylet történik náluk...
A törökországi, tunéziai utakkal kapcsolatban egyelőre kivárnak az utasok és az utazási irodák is, a charter járatok...
Facebook
Twitter
YouTube
RSS