Hatalmas diplomáciai tockost kaptak a németek Kínától. Sajnos nem csak, a pofon akkora volt, hogy egész Európa...
A újonc Georgia hősiesen védekezve 1-1-es döntetlent játszott szombaton Csehország együttesével a németországi labdarúgó Európa-bajnokság F csoportjának...
Megkezdte a Magyar Honvédség a területvédelmi tartalékosok nagyarányú létszámnövelését, az elindított toborzó kampányban pedig várják azokat, akik...
Választások után, kihívások előtt címmel tartottak nemzetpolitikai kerekasztal megbeszélést a horvátországi Fiumében szombaton, a Horvátországi Magyarok Demokratikus...
Fontos, hogy egységesen gondolkozzunk szinte minden kérdésben, ami a magyarságot érinti – hangsúlyozta Potápi Árpád János, a...
Még Tusk sem elég liberális az álcivil szervezeteknek. Egyre fokozódik a nyomás a lengyel kormányra, a Kampány...
Megvan az a kép az amerikai filmekből, amikor a szektavezér őrült tömegeket gyűjt maga köré, megvezetett fiatalokkal...
Fürjes Balázs szombaton arról tartott előadást a városi sportágak olimpiai selejtezőjének második, budapesti állomásán, hogyan lehet ezekben...
Az IMF továbbra is azt a már bizonyítottan elhibázott washingtoni konszenzusra épülő gazdaságpolitikát (privatizáció, dereguláció, liberalizáció) várná...
Az MSZP országos választmányi ülésén Komjáthi Imre és Kunhalmi Ágnes is lemondott a tisztségéről. A portál úgy...
Magyarország a világ egyik legbiztonságosabb országa, van tehát mire büszkének lenni – hangoztatta a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára...
Akár a legmagasabb fokú riasztás is érvénybe léphet szombaton, a meteorológiai intézetek szerint jégesőre és igazi ítéletidőre...
Az orosz hadsereg rakétákkal és drónokkal támadta Ukrajnát péntek éjszaka, aminek a során energetikai létesítményeket ért találat...
Keleten a helyzet fokozódik. De közben annyira megszoktuk azt, hogy kínai gépek sértik meg Tajvan légterét és...
Minél közelebb kerülünk az amerikai elnökválasztáshoz, annál szórakoztatóbb szemlézni az államokbeli baloldali sajtót. Vannak, akik még mindig...
Nicolas Maduro venezuelai elnök arra figyelmeztetett, hogy puccsra készülnek a jobboldali ellenzék képviselői, Edmundo Gonzalez és Enrique...
Kilép a Renew Europe (Újítsuk meg Európát!) európai parlamenti (EP-) frakciójából, valamint az ALDE (Liberálisok és Demokraták...
Donáth Anna félretette a gyereket, főzött egy kávét, valószínűleg reggelit is készített a családnak, majd elszégyellve magát,...
XIV. századi falképmaradvány került elő a háromszéki Szacsva felújítás alatt álló középkori református templomának külső oldalán egy...
Csökkenteni kell a külföldi diákok arányát a holland egyetemeken és a főiskolákon, a felsőoktatási intézmények túlzott nemzetköziesedésének...
Szombaton napközben elsősorban az ország délkeleti, keleti felén valószínű zivatarok kialakulása, és akár heves zivatarok is lehetnek...
Az Európai Bizottság jóváhagyta, hogy a magyar állam 35 millió euró (mintegy 14 milliárd forint) összegű közvetlen...
A Magyarország és Manfred Weber, az Európai Néppárt vezetője közötti konfliktusok Magyarország és Brüsszel közötti konfliktusok, nem...
Szerbia már azzal fenyegetőzik, hogy kilép a 2024-es Európa-bajnokságról, ha az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) nem tesz komoly...
A hazai balliberális sajtó politikai okokból úgy mutatta be az Eurostat legfrissebb adatsorát, mintha az a háztartások...
A Budapest Pride miatt szombaton közlekedési változások lesznek a fővárosban – közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) pénteken....
Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter egy pénteki tévéműsorban kijelentette, hogy Kijev nem keres közvetlen kapcsolatot Moszkvával, de a...
Sallai Roland és Gazdag Dániel szerint addig nem érdemes számolgatni, amíg a magyar labdarúgó-válogatott nem győzte le...
Magyarország továbbra is kész biztosítani a német autógyártók és a keleti beszállítók közötti zavartalan együttműködést, amin nagyban...
Az áramszolgáltatási rendszer összeomlása miatt pénteken áram nélkül maradt Bosznia-Hercegovina és Montenegró nagy része, valamint a horvátországi Dalmácia – közölte...
Medúzák jelentek meg a Fadd-Dombori Duna-holtágban Tolna vármegyében – osztott meg egy videót a szokatlan jelenségről a...
Bár egyre több baloldali párt zsugorodik, úgy tűnik a velük járó költségek még mindig az adófizetőket terhelik,...
Vádemelést javasolnak a Pest vármegyei vizsgálók az ellen a 44 éves férfi ellen, akinek bántalmazással, fogva tartással...
Lázár János építési és közlekedési miniszter péntek délelőtt a Rádió 7-nek adott interjút, ahol az európai parlamenti...
Kilép a Renew Europe (Újítsuk meg Európát!) európai parlamenti (EP-) frakciójából, valamint az ALDE (Liberálisok és Demokraták...
Több szemtanú állította, hogy Magyar Péter az éjszaka folyamán, nagy mennyiségű szeszes ital elfogyasztása után órákon át...
Magyarország meghatározó szerepet kap a nemzetközi olimpiai mozgalom megújulásában, mivel most Sanghaj mellett Budapest rendezi az új,...
Az elmúlt napokban látott napvilágot az Eurostat friss adatközlése, miszerint a magyar háztartások fogyasztása az uniós átlag...
Örményország elismerte a Palesztin Államot, hangsúlyozva, hogy ez a közel-keleti béke előmozdítása érdekében történt a “kritikus gázai...
Kudarcok sorozata és elégedetlenség kíséri Ursula von der Leyen európai bizottsági elnökségét – olvasható a Századvég legfrissebb...
Vereséget szenvedtünk. Jelentette ki Soproni Tamás az Indexnek adott interjújában. A politikus még mindig abban reménykedik, hogy...
Ha meg lehetne határozni a német kormánykoalíció túlélésének árát, az nagyjából negyvenmilliárd euró körül lenne. A szakértők...
Magyarország lett az Európai Unió legszegényebb országa tavaly, aminek részben következménye a kiskereskedelmi forgalom jelentős visszaesése –...
Szombaton indul a fővárosban a 29. Pride felvonulás, amely rendezvénnyel a szervezők a a rasszizmusra, a lakhatási...
Az európai parlamenti választásokkal őrségváltás történt a baloldalon, miután a Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalíció, valamint a...
Facebook
Twitter
YouTube
RSS