Rishi Sunak volt pénzügyminisztert választotta a kormányzó brit Konzervatív Párt alsóházi frakciója a párt új vezetőjévé –...
Nem kell kifizetnie a magyarellenességéről elhíresült Gheorghe Funar volt kolozsvári polgármesternek azt a 2000 lejes (168 ezer...
Egy egész nemzedékre szóló feladat lesz Ukrajna újjáépítése, amelyet úgy kell végrehajtani, hogy a jövendő EU-s tagország...
A Kárpátalján élő, súlyos betegségekkel küzdő, illetve fogyatékkal élő honfitársaink a háborús körülményekből kifolyólag még nehezebb helyzetbe...
Az 1956-os forradalom és szabadságharc 66. évfordulója tiszteletére ismét magyar nemzeti színekkel világítottak meg a Niagara-vízesést 2022....
A háborús pszichózis olyan szinten leuralta az európai közbeszédet, hogy aki csak megemlíti, hogy az egyetlen megoldás...
Gulyás Gergely a Magyar Tudományos Akadémián szólalt fel az ENSZ világnapjának alkalmából. A Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint...
Korrupciós és vagyon elleni bűncselekmények, valamint pénzmosás miatt nyújtottak be vádiratot Schadl György és 21 társa, köztük...
Az úzvölgyi katonatemetőben önkényesen létrehozott román parcella megvédésére szövetkeztek vasárnap a temetőbe felvonuló román nacionalista szervezetek –...
A kormány kiemelt célja, hogy a háború és a szankciók negatív hatásai ellenére a gazdasági növekedés fennmaradjon...
Az Európai Unió Tanácsa véglegesen jóváhagyta az egységes töltőkről szóló irányelvet, amely szerint számos elektronikus eszközt, köztük...
Elhatárolódik a pécsi Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnázium a diáktüntetésen trágárkodó Pankotai Lilitől – erről az intézmény...
Hogy mi a különbség a rossz és a jó kerítés között? Viszonylag egyszerű a válasz. Ha a...
Az Oroszországnak szállított drónok miatt szankciókkal sújtott egyik iráni tábornok hétfőn felszólította az Európai Uniót, hogy a...
Einstein szerint az őrültség nem más, mint ugyanazt tenni újra és újra, és várni, hogy az eredmény...
Egy Szegi nevű, Tokaj környéki kis faluban találtak rá a Nemzeti Adó- és Vámhivatal munkatársai a DatAdat...
Az infláció megfékezése, a recesszió elkerülése és a vállalkozások megerősítése érdekében a kormánynak be kellett avatkoznia, ezért...
Észak- és Dél-Korea hadserege egymást figyelmeztető lövéseket adott le hétfőn tengeri határuk mentén; a történtek után Phenjan...
Október 23-án a magyar összetartozást is ünnepeljük, azt, hogy éljünk magyarként bárhol a világban, az 1956-osok bátorsága...
Giorgia Meloni, a vasárnap reggel hivatalba lépett olasz miniszterelnök még aznap este találkozott Rómában Emmanuel Macron francia...
Ukrajna gazdaságát már csak a külföldi segélyek tartják lélegeztetőgépen. Az állam tulajdonképpen fizetésképtelenné vált, az energiaellátás pedig...
Nem tudni miért haragszanak ennyire a klímaaktivisták a kultúrtörténetem remekeire, de egyre gyakrabban támadnak olyan alkotásokra, amelyek...
Négynapos ülést tart a héten az Országgyűlés, amely hétfőn a vagyonnyilatkozatokkal és a veszélyhelyzettel kapcsolatos törvényjavaslatokat fogadhat...
Már hagyománnyá vált, hogy az 1956-os forradalom és szabadságharc emlékére a világ legnagyobb látványosságai jelennek meg magyar...
Boris Johnson volt brit miniszterelnök vasárnap este bejelentette, hogy nem indul a kormányzó brit Konzervatív Párt vezetői...
1956. október 23-a nem véletlenül nemzeti ünnepünk, hiszen a forradalom és szabadságharc fontos mérföldkő a magyar nemzet...
Leöntötték burgonyapürével Claude Monet francia impresszionista festő legmagasabb piaci értékű alkotását környezetvédő aktivisták vasárnap a Berlin melletti...
“Küldj egy szívet, és csatlakozz a szövetségesünkhöz, Magyarországhoz” – írta a NATO az Instagramon. A szövetség egy...
Az orosz erők Dél-Ukrajnában Mikolajivot, délkeleten Zaporizzsját, valamint Dnyipropetrovszk megyét támadták meg iráni gyártmányú harci drónokkal, az...
Az iráni atomenergia-ügynökség vasárnap azt állította, hogy egy külföldi ország nevében eljáró hackerek betörtek egyik leányvállalata internetes...
A hivatalos és nem hivatalos megemlékezések után az ellenzék is megjelent az utcákon, hogy a közoktatásért és...
Százmillió halott van a kommunizmus mögött, kivel akartok ti kiegyezni? – Molnár Tamás képzőművész és antikommunista ellenálló,...
A Sport Forum Hungary 2022 elnevezésű konferencia esti csúcspontját a Sportmarketing díjak átadása jelentette a minap a...
A PestiSrácok.hu-n lát napvilágot a 2006. A terror napjai című dokumentumfilm-sorozat 6. része is, mely ezúttal is...
„Az a kormány, amelyik nem ismeri el az ukrán nép jogát az önrendelkezéshez, a szabadsághoz, méltatlan 1956...
Az 1956-os forradalom hőseinek helytállása egyszerre példa és erőforrás az utódoknak – jelentette ki Menczer Tamás vasárnap...
Gyurcsány Ferenc és pártja is megemlékezett az 1956-os hősökről, ami nagyon érdekes annak fényében, hogy épp feleségének...
1956-ban is a diákokkal indult… Hatvanhat évvel ezelőtt is a diákok 16 pontja indította útjára a forradalmi...
Lázár János Makón tartott október 23-i beszédében a múlt és a jelen közti párhuzamra hívta fel a...
A Megafilm pontosan ma egy éve, hogy bemutatta Magyarország első és legnézettebb valós eseményeken alapuló mozifilmjét, az...
A magyar kormány minden olyan uniós javaslatot támogat, amely az energiaárak csökkenéséhez vezet, de azt nem támogatja,...
Katonai tiszteletadással, Novák Katalin köztársasági elnök jelenlétében felvonták a nemzeti lobogót az 1956-os forradalom és szabadságharc 66....
Ismét Hszi Csin-ping kínai elnököt választották a Kínai Kommunista Párt (KKP) főtitkárává vasárnap Pekingben, az államfő így...
Az új olasz miniszterelnök, Giorgia Meloni közös és hatékony megoldásokat sürgetett Európa jelenlegi gazdasági, energetikai és biztonsági...
Elnökválasztás kezdődött vasárnap Szlovéniában, reggel hét órakor kinyitottak a szavazóhelyiségek, ahová valamivel kevesebb mint 1,7 millió szavazásra...
Facebook
Twitter
YouTube
RSS