Pesti Srácok

Büntetlenül megúszta Gheorghe Funar volt kolozsvári polgármester, hogy a "lovak nyelvének" nevezte a magyart

Büntetlenül megúszta Gheorghe Funar volt kolozsvári polgármester, hogy a "lovak nyelvének" nevezte a magyart

Nem kell kifizetnie a magyarellenességéről elhíresült Gheorghe Funar volt kolozsvári polgármesternek azt a 2000 lejes (168 ezer forint) bírságot, amelyet azért szabott ki rá az Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD), mert a közszolgálati televízió egy 2014-es választási műsorában a "lovak nyelvének" nevezte a magyart – adta hírül hétfőn a JustNews.ro című internetes lap.

A román igazságszolgáltatással foglalkozó tényfeltáró portál szerint a csaknem nyolcéves ügy a román legfelsőbb bíróságig jutott, amely múlt héten közzétett végzésében megalapozatlannak minősítette és elutasította a CNCD fellebbezését. Ezáltal jogerőre emelte a kolozsvári táblabíróság 2020 májusában hozott határozatát, amely Funarnak adott igazat. A táblabíróság akkori indoklása szerint a volt polgármesternek nem állt szándékában megsérteni a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) képviselőit, nyelvi vagy etnikai alapon ellenséges, megfélemlítő légkört kelteni, hanem a "vitaműsorokban megszokott túlzó és provokatív módon" politikai nézeteinek adott hangot, "rossz fényben tüntetve fel ellenfeleit". A kolozsvári táblabíróság szerint Funar nem jelentette ki azt, hogy "a magyar nyelv a lovak nyelve", és azt is érthetetlennek tartotta: milyen etnikai, történelmi vagy egyéb összefüggésben sértené a "lovak nyelve" kifejezés az RMDSZ valamely képviselőjének méltóságát.

– idézte a JustNews az alapfokú döntés bírósági indoklását. Gheorghe Funart, aki függetlenként indult a 2014- es romániai elnökválasztáson, Tánczos Barna RMDSZ-szenátor panaszolta be a diszkriminációellenes hatóságnál. A volt kolozsvári polgármester a műsorvezetőtől kérte, hogy utasítsa rendre az RMDSZ tisztségviselőjét, miután Tánczos Barna románul és magyarul is köszöntötte a nézőket.

PestiSracok facebook image

– jelentette ki Gheorghe Funar élő adásban. A CNCD úgy értékelte: kijelentése "etnikai és nyelvi alapon teremt ellenséges, megfélemlítő légkört" teremtett, ezért diszkriminációért megbírságolta Funart. A kihágási határozat szerint Funarnak a Kolozs megyei adóhivatalnál kellett volna befizetnie a 2000 lejes bírságot, az őt elmarasztaló CNCD-határozatot pedig egy országos napilapban kellett volna közzétennie. Ehelyett a táblabíróság immár jogerőre emelt döntése a CNCD-t kötelezte arra, hogy megtérítse Funar 300 lejes perköltségét.

Forrás/fotó: MTI

Ajánljuk még

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."

Mitől lesz valaki jobboldaliként a kiegyezés híve? – A Magyar Patrióták elnöke volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 április 13.
A magyarság szegletköveiből nem lehet csemegézni, azokat együtt kell vállalni, ha valaki közénk akar tartozni – mondta Hetzmann Róbert, a Magyar Patrióták Közösségének elnöke a Polbeat múlt heti adásában. Huth Gergely és Stefka István a karakán nemzeti közösség vezetőjével arról is beszélgetett, hogy mi a nemzeti maximum, mitől lesz valaki valódi patrióta? A műsorban kiderült az is, hogy a háborús válságból adódó megszorítások itthon nagyobb mértékben érintik a valóban nemzeti civileket, mint a liberálisabb jobboldaliakat, a párbeszéd és a kiegyezés híveit, ami szomorú következményekkel jár. A Magyar Patrióták például kénytelenek voltak felszámolni irodájukat és elbocsátani munkatársaikat.