Pesti Srácok

Mitől lesz valaki jobboldaliként a kiegyezés híve? – A Magyar Patrióták elnöke volt a Polbeat vendége

A magyarság szegletköveiből nem lehet csemegézni, azokat együtt kell vállalni, ha valaki közénk akar tartozni – mondta Hetzmann Róbert, a Magyar Patrióták Közösségének elnöke a Polbeat múlt heti adásában. Huth Gergely és Stefka István a karakán nemzeti közösség vezetőjével arról is beszélgetett, hogy mi a nemzeti maximum, mitől lesz valaki valódi patrióta? A műsorban kiderült az is, hogy a háborús válságból adódó megszorítások itthon nagyobb mértékben érintik a valóban nemzeti civileket, mint a liberálisabb jobboldaliakat, a párbeszéd és a kiegyezés híveit, ami szomorú következményekkel jár. A Magyar Patrióták például kénytelenek voltak felszámolni irodájukat és elbocsátani munkatársaikat.

A Magyar Patrióták Közösségéről legutóbb a Horn Gyula sétány elleni tiltakozásuk okán lehetett hallani, de az egyesület honlapjáról is visszaköszön az a számos értékes könyv, közösségformáló esemény és a nemzeti öntudatunkat erősítő kiállás, ami jellemzi az egyesületet. Hetzmann Róbert arról, hogy mi a nemzeti minimum, így beszélt a Polbeatben:

Az elnök hozzátette: a patriotizmus jelszava mögé újabban egyre többen felsorakoznak, aminek örülnek. Pedig amikor az egyesületet létrehozták, még megpróbálták szélsőjobboldaliként beállítani őket, a nevük miatt. Huth Gergely felvetette azt is, hogy miért nyüglődünk még mindig Szabó Ervinnel?

PestiSracok facebook image

– mondta Huth Gergely, mire Stefka István és Hetzmann Róbert kibeszélte, hogy még mindig működik az ideológiai-kulturális diktatúra: Ady Endrének, Spiró Györgynek, vagy Esterházy Péternek megbocsátják a politikai ámokfutásait, és mint írót és alkotót tisztelik, de ugyanez nem adatik meg például Herczeg Ferencnek vagy Nyírő Józsefnek. Utóbbinak még az utcanévtábláját is leszedette a kormányhivatal, az MTA állásfoglalására hivatkozva. A beszélgetésből kiderült az is, hogy rájár a rúd mostanában a valódi patriótákra és a nemzeti gondolkodású műhelyekre, hiszen a háborús válság miatt leginkább ők szorulnak ki a pályázati támogatásokból.

– érvelt Hetzmann Róbert, és hamar kiderült, hogy a Magyar Patrióták Szövetségének a halak sorsa jutott. Pályázati támogatások híján irodájukat bezárták, munkatársaikat elbocsátották. Ami maradt, azt civil adományozók révén tudják folytatni. Végül pedig az az újabban Kubatov Gábor és Kocsis Máté által is boncolgatott téma került terítékre, hogy miért akarnak egyesek jobboldaliként kiegyezni a balliberálisokkal? Mint emlékezetes, Kocsis Máté a Mandinernek adott interjújában úgy fogalmazott:

A teljes adás ITT nézhető vissza.

Ami, go home – Hol a pofátlanság határa?

Ma, azaz április 13-án csütörtökön is lesz Polbeat felvétel a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőben, a Bem rakpart 53. alatt (a Margit híd budai hídfőjénél). Este 19 órától Vésey Kovács László Georg Spöttlével, Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal beszélget "Ami' go home! – Hol van a pofátlanság határa?" címmel, a téma pedig természetesen az 1956-os szabadságharc emlékét gyalázó és relativizáló amerikai plakátkampány lesz, illetve az, hogy hazánkat most kifejezetten a kormány és a választópolgárok békepártasága miatt éri meghurcoltatás. Kivesézzük azt is, hogy valóban a "magyarok pénzéből vásárolták" az ukrán katona torkát elvágó kést, mint azt Volodimir Zelenszkij főtanácsadója mondta. Jöjjön el, kérdezzen Ön is! Találkozunk 19 órakor az R56 Sörözőben! Az adást pénteken itt, a PestiSrácok.hu-n lehet majd megnézni!

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.