A két oltás nem elegendő, ezt ma már mindenki látja – fogalmazott Wikonkál Norbert Miklós, a Honvédkórház...
Magyarország minden magyarnak a hazája, bárhol is éljen az ember – erről beszélt Potápi Árpád a Pesti...
Ütemterv szerint halad a honvédelmi és haderőfejlesztési program, a haditechnikai eszközök nagy része 2023-ban és 2024-ben érkezik...
Elmarad M. Richárd pere, akinek állapota nem teszi lehetővé, hogy megjelenjen a bíróságon – mondta a Dózsa...
Megkezdték Theodore Roosevelt egykori amerikai elnök a New York-i Természettudományi Múzeum előtt álló szobrának eltávolítását, arra hivatkozva,...
Orbán Viktor miniszterelnök február elején találkozik majd Vlagyimir Putyin elnökkel, az előkészítés már zajlik – közölte Szijjártó...
Az országos nemzetiségi önkormányzatok közgyűléseinek január 31-éig dönteniük kell arról, hogy nemzetiségi listát szeretnének állítani az április...
Ahogy azt a kormány korábban bejelentette, az átoltottság további növelése és a járvány újabb hullámai elleni védekezés...
Bár nem volt könnyű, de Bezzegrománia már a budapesti dugókon is túltett. Megbénította Bukarestben csütörtökön a felszíni...
Nem állt le, folytatja. Márki-Zay Péter újabb interjúban ment neki a saját táborának, és arról beszélt, hogy...
A gyermekvédelmi törvényről szóló népszavazás miatt zsarolják Magyarországot az EU-s pénzek visszatartásával. Győri Enikő, a Fidesz uniós...
Új fokozatba kapcsolt a brüsszeli zsarolás: az Európai Bizottság fizetési felszólítást küldött Lengyelországnak, mert nem tett eleget...
A The Washington Times értesülései szerint két demokrata párti szenátor voksával az ötven fős republikánus frakció szerdán...
Antony Blinken Berlinben beszélt az orosz–ukrán konfliktus alakulásáról. Az amerikai külügyminiszter úgy fogalmazott, hogy “ne lepődjön meg...
Kórházba került Kunhalmi Ágnes. Az MSZP társelnöke közösségi oldalán jelentette be, hogy elkapta a koronavírus-fertőzést. Mint írta,...
Újabb jelölőszervezeteket vett nyilvántartásba az áprilisi országgyűlési választásra csütörtöki ülésén a Nemzeti Választási Bizottság (NVB). Az újonnan...
A két ország kapcsolatainak szorosabbra fűzéséért végzett munkája elismeréseként a Magyar Érdemrend lovagkeresztjét adta át Maren Schoeningnek,...
Az orosz védelmi minisztérium közleménye szerint gyakorlatok sorozatát tartja meg januárban és februárban az orosz haditengerészet, flottáinak...
Tordai Bence szerint ők veszik át a jobboldalon a Fidesz helyét a választások után. Szerdán újra megvillant...
A magyar állammal jelenleg is perben álló Esterházy Magánalapítvány közleménye szerint a Kúria hatályon kívül helyezte az...
Újabb stratégiai együttműködési szerződést kötött a kormány, ezzel is hozzájárulva a gazdasági növekedés ütemének fenntartásához és a...
Az iráni–orosz kapcsolatok szélesebb kiaknázásáról egyeztetett Moszkvában az iráni elnök. A megbeszélés során különös hangsúlyt fektettek a...
A külgazdasági és külügyminiszter az orosz hátterű Arnest Group első magyarországi beruházásának bejelentésén vett részt. A tervezett...
Az Origo értesülései szerint engedély nélkül elhagyta a szállodai karantént a francia kézilabda-válogatott koronavírusos játékosa Szegeden. Ironikus,...
A baloldali HVG-nek adott interjút Jakab Péter, a Jobbik elnöke, aki többek között arról is beszélt, hogy...
A baloldali kormányzás idején, 2009-ben végleg bezárt Schöpf-Mérei Ágost Kórház épülete előtt tartott ma sajtótájékoztatót Böröcz László...
Portálunk is beszámolt Tótváradi-Nagy Bencéről, Vác baloldali önkormányzati képviselőjéről, aki mosolygós Hitler-képpel és az azon lévő „Jaj...
Zöldpárti és balliberális európai parlamenti (EP-) képviselők egy csoportja levélben fordult az EBESZ Demokratikus Intézmények és Emberi...
Sajtóinformációk szerint megvan a pontos dátum: február 17-én látogat Budapestre a brazil elnök. Az Azonnali.hu szellőztette meg...
A baloldal miniszterelnök-jelöltje újfent az Egyesült Államokkal példálózott: a szemműtétek kapcsán azt mondta, hogy az amerikai biztosítók...
Egy 1500 eurós (534 ezer forint) kifizetés miatt nyomozás indult a német Zöldek vezetői ellen hűtlen kezelés...
Jó ütemben haladnak a debreceni gazdasági és kulturális fejlesztések – mondta Papp László a Pesti Riporter szerdai...
Markáns hidegfront érkezik csütörtökön, amelynek nyomán többfelé várható intenzív csapadék: havas eső, akár villámlással, dörgéssel kísért hózápor...
Kővel fejbe dobtak fehérorosz oldalról egy, a fehérorosz határon szolgálatot teljesítő lengyel katonát, akit kórházba szállítottak –...
Ismeretterjesztő adást tartott szerdán a Politikai Hobbista, a Delta magazint megidéző formátumra pedig az omikron variáns miatt...
A bevándorláspárti európai baloldal és a Soros-hálózat is beszáll a magyar választási kampányba – jelentette ki Hidvéghi...
A Momentum ifjú politikusa megtalálta a legégetőbb problémát: arról posztolt, hogy MIÉRT DRÁGA AZ IPHONE? Csillag Tamás...
Orosz, olasz és amerikai befektetőknek is eladták volna a budapesti Városházát Karácsonyék, azonban a szóba került üzleti...
A beoltottak száma 6 325 143 fő, közülük 6 069 677 fő már a második, 3 437...
A világ egyik legismertebb televíziós személyisége augusztusban már járt Magyarországon és interjúzott Orbán Viktorral is. A Fox...
Karácsony Gergely hétfőn, a Városháza eladásával kapcsolatban létrehozott vizsgálóbizottsági ülésen kijelentette: minden fővárosi cégvezető kapott jutalmat, még...
A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Nemzetközi Bűnözés Elleni Főosztály Székesfehérvári Osztály által kiadott jelzés alapján a...
A világon 337 830 804 ember fertőződött meg eddig a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma pedig 5...
A Bács-Kiskun megyei határszakaszon szolgálatot teljesítő egyenruhások 2022. január 19-én 19 óra 30 perckor 24 külföldit tartóztattak...
Hivatalba lépése egyéves évfordulója alkalmából a Fehér Házban tartott szerdai sajtótájékoztatóján Joe Biden amerikai elnök védelmébe vette...
Facebook
Twitter
YouTube
RSS