Elutasította a bukaresti jobbközép kormánytöbbség a kétkamarás parlament keddi együttes ülésén azt az ellenzéki kezdeményezést, hogy parlamenti...
A felsőoktatási együttműködésről, az ösztöndíjprogram folytatásáról és a diplomáciai akadémiák közötti kapcsolat felvételéről írt alá megállapodásokat a...
Csak a harmadik lakossági fórum után, napolva hajlandó átvenni a lakóktól a Teleki téri drogambulancia ellen tiltakozó...
Mentőautó karambolozott kedd kora este Budapest VI. kerületében, a Nyugati pályaudvar közelében, a balesetben a mentőautó és...
Két izraeli nő életét vesztette a Gázai övezetből indított rakéták becsapódása nyomán Askelónban kedden, Benjámin Netanjahu miniszterelnök...
Felfüggesztik az AstraZeneca brit-svéd gyógyszergyár koronavírus ellen kifejlesztett vakcinájának használatát Szlovákiában – jelentette be kedden a szlovák...
Az Óbudai Fidelitas közösségi oldalán osztotta meg azt a videót, amelyben felszólítják Tordai Bence párbeszédes országgyűlési képviselőt,...
Georgia államban megszüntettek egy 1863 óta érvényben lévő törvényt, amely lehetővé tette az állampolgárok számára, hogy letartóztassanak...
Elkészült a védettségi igazolvány telefonos-táblagépes applikációja, amely napokon belül letölthető lesz – írta a Magyar Hírlap. Az...
Oroszország komoly gondokkal küzd, hogy elegendő mennyiségben állítson elő a koronavírus elleni Szputnyik V vakcina második dózisából...
A törökbálinti temetőben utolsó útjára kísérték kedden délután Igaly Diána olimpiai, világ- és Európa-bajnok koronglövő, a Magyar...
A WHO részletes ajánlása szerint hatvan év fölött is beadható és hatékony a Sinopharm-vakcina – ezt Menczer...
Kábítószer-kereskedelem, bódult állapotban történő járművezetés és egészségügyi termék hamisítása miatt jogerősen hat és fél év fegyházbüntetésre ítélték...
Orbán Viktor miniszterelnök kondoleáló levelet küldött Vlagyimir Putyinnak, Oroszország elnökének, illetve Rusztam Minnyihanov tatárföldi elnöknek a szörnyű...
A kormányváltás után vissza fogjuk adni az összes egyetemet az országnak, amit a Fidesz elvett! – fenyegetőzött...
Románia valamennyi megyéje és Bukarest is a “zöld zónába” került kedden a koronavírus-fertőzések térképén, vagyis az utóbbi...
Tóth Csaba, Zugló országgyűlési képviselője Gulyás Márton Partizán című műsorában vendégeskedett, ahol felelevenítette, miként kezdte politikai karrierjét...
A magyar kormány kezdettől fogva hangsúlyozta, hogy az oltás nem politikai kérdés, ezért elutasítunk minden politikai indíttatású...
Próbaprojektek keretében tesztelik a koronavírus terjedését Horvátországban azok körében, akik már megkapták mindkét oltást, vagy átestek a...
A gazdaság újraindítását az adópolitikán keresztül is segíti a kormány, erről szól a jövő évi adókönnyítő törvényjavaslat,...
Az Európai Bizottság további 90 millió adag koronavírus elleni vakcina június vége előtti leszállítását akarja jogi eszközökkel...
Magyarország Európa legsikeresebb gazdasági válaszát adta a világjárványra, amikor nem adta fel az elmúlt 10–11 év gazdaságpolitikai...
Orbán Viktor miniszterelnök kedden a Karmelita kolostorban fogadta Milo Đukanović montenegrói államfőt – tájékoztatta az MTI-t Havasi...
A baloldali ellenzék által támadott kínai Fudan Egyetem öt német és huszonnégy skandináv egyetemmel működik együtt, Amerikában...
Az oktatást nevezte “a magyar jövő” kulcsterületének keddi, budapesti sajtótájékoztatóján Volner János, pártja választási programjának első elemét...
Gyurcsány Ferenc bukott ex-miniszterelnök a közösségi oldalán posztolt arról, hogyan jött létre pártja, a Demokratikus Koalíció. Gyurcsány...
Tömérdek pénzügyi forrás jut a 2022-es költségvetés szerint az egészségügynek – írja a Magyar Nemzet. A portál...
A Magyar Autóklub értesülése szerint napokon belül megjelenik az a rendelet, amely az új formátumú rendszámokkal összefüggő...
A Nemzeti Védelmi Szolgálat (NVSZ) felderítése buktatta le azt az egészségügyi dolgozót, aki viszonyt létesített egy fiatalkorú...
Európának járványvédelmi és gazdasági újraindítási érdeke is a Nyugat-Balkán országainak segítése oltóanyaggal – mondta az Európai Bizottság...
Külföldi állampolgárságú csalókat lepleztek le a budapesti rendőrök. Az elkövetők egy online fizetési rendszer felhasználóinak adatait szerezték...
Bezártak és órákon át kínoztak bosszúból egy férfit Budapesten egy társaság tagjai. Az ügyészség részleteket hozott nyilvánosságra...
A szavakban rendkívül erős DK és a baloldal Újbudán sem bízza valódi tettekre a kerületvezetést, azok ismét...
A koronavírus ellen beoltott állampolgárok Magyarország és Csehország közötti szabad utazásáról is tárgyalt Szijjártó Péter külgazdasági és...
A koronavirus.gov.hu oldalon közölt friss adatok szerint az elmúlt huszonnégy órában 493 új fertőzöttet regisztráltak, ezzel a...
A hétfői Boomerlázadás vendége volt Jeszenszky Géza, az Antall-kormány volt külügyminisztere, az Orbán-kormány egykori washingtoni, oslói és...
Fegyveresek támadtak meg egy iskolát kedden az oroszországi Kazanyban, az előzetes adatok szerint legalább hét ember, hat...
A Demokratikus Koalíció két politikusa is oltásellenességgel vádolta meg a kormányt, ugyanis szerintük az, hogy nem lehet...
A baloldali vezetésű városok több pénzt kaptak a kormánytól kompenzációként, mint a kormánypártiak – erről beszélt Kaposvár...
Az adóhatóság által elkészített személyi jövedelemadó (szja) bevallási tervezetet mindenképpen érdemes átnézni, szükség esetén módosítani – hívja...
Ursula von der Leyen szerint már júniusra kidolgozhatják az Európai Unió vezetői az egységes védettségi igazolványok rendszerét....
Folyamatosan zajlik az oltás Magyarországon, a beoltottak száma 4 346 089, közülük 2 530 147-en már a...
A Fidesz újpesti szervezete felszólította a kerület polgármesterét és alpolgármesterét, hogy vállalják a felelősséget és fizessék be...
Ma hajnalban újabb kétszázezer adagos Szputnyik V szállítmány érkezett Magyarországra – közölte Facebook-oldalán a külgazdasági és külügyminiszter....
Egy tavaly készült videó bizonyítja: Karácsony Gergelynek nem az erőssége az angol nyelvű tárgyalás. A drót.infó által...
Facebook
Twitter
YouTube
RSS