Dánia nem alkalmazza többé a Johnson & Johnson (J&J) leányvállalata, a Janssen által előállított koronavírus elleni vakcinát...
Infrastruktúra-fejlesztési projektekről és a kétoldalú stratégiai együttműködésről tárgyalt Aleksandar Vucic szerb államfő hétfőn Csen Bóval, Kína belgrádi...
Rakodógép gázolt halálra egy ötvenkét éves munkást hétfő délután Regölyben – közölte a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság a...
Elképesztő nyilatkozatokat húzott ki Szarvas Szilveszter Mellár Tamásból. A Pesti TV riportjának tanúsága szerint a párbeszédes politikus...
Újbuda pályázati aloldalán nemrég húsz eladó ingatlan jelent meg, amelyeknél a pályázati letétösszeg sok tíz-, olykor százmillió...
A kormany.hu oldalon megjelent közlemény szerint az oltási program előrehaladásával és a járvány megfékezése érdekében keddtől már...
A koronavírus-járvány, valamint az általa okozott gazdasági válság Európa-szerte komoly kihívás elé állította a nemzetállamok szociális ellátórendszereit....
A zárt kapus mérkőzésekre vonatkozó rendelkezést szombaton oldották fel, miután az átoltottság elérte a négymilliós határt pénteken,...
Özönlenek Belgiumból az online aláírások a székely petícióhoz. Könnyen lehet, hogy Belgium lesz az utolsó olyan európai...
Portálunk már beszámolt róla, hogy a Telex amazonja, Biró Marianna vette a fáradságot és egészen Hódmezővásárhelyig utazott...
A Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) vezetése üdvözli a Hallgatói Önkormányzat (HÖK) válaszait, amelyeket az új szenátus...
Az Európai Parlament e heti napirendjén számos téma szerepelt. Megszavazták a Horizont Európa kutatási programot a 2021–2027-es...
Magyarország hat olyan növekedési forrással rendelkezik, amelyekhez társítani lehet a koreai, izraeli, dubaji/emirátusi, szingapúri és a három...
A Biden-adminisztráció nemzetközi feszültségkeltése, ennek nyomán a közvetlen lekötelezettjének számító Ukrajna háborús készülődése, valamint az unió globalista...
Fontos erősíteni az Európa Tanács (ET) szerepét, és nem lehet hagyni, hogy a sokkal erősebb anyagi és...
Orbán Viktor miniszterelnök levélben köszöntötte lengyel kollégáját, Mateusz Morawieckit és az egész lengyel nemzetet a május 3-i...
Józsefvárosban már nem divat a demokrácia – ezt tükrözi Pikó András városvezetői stílusa, aki mostanában egyszemélyben dönt...
A muzulmán vallású diákok magas arányára való tekintettel a tervek szerint a következő tanévtől iszlám vallás tárgyú...
A bíróság így gondolta, én másként. De a diktatúrába vezető úton mindig eljön egy pont, amikor már...
Határozott, európai szintű választ kell adni a digitális térben jelentkező új fenyegetésekre, meg kell védeni az állampolgárokat...
Könnyűnek találták az idei magyar érettségit a SuliLife által megkérdezett vizsgázók. Az előző évek írásbelijéhez képest az...
Közösségi oldalán posztolt az iskolanyitással kapcsolatban Hont András, aki szerint a számok nem igazolják azokat, akik aggódtak...
Sok-sok életet és másfél hónapot nyertünk az orosz és kínai vakcinának köszönhetően – mondta a Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára hétfői videójában. Menczer Tamás a közösségi oldalára feltöltött videóban arról beszélt, hogy a keleti vakcinák nélkül a négymillió beoltottat nem múlt pénteken értük volna el, hanem június...
Óriási pedofilhálózatot buktattak le a német rendőrök; több mint négyszázezer regisztrált tag használta. A frankfurti ügyészek a...
Megöltek egy férfit Dunavarsányban; a két feltételezett támadót elfogták. A rendőrség közleménye szerint a Szigetsor utcai családi...
Mindenkinek rossz lenne a határok módosítása a Balkánon – jelentette ki a német külügyminiszter hétfőn, Berlinben, hangsúlyozva,...
Kiderült a magyar érettségi első feladata: az 1848-as szabadságharc szónokairól szóló cikket kaptak a magyarból középszinten érettségizők....
Már egy éve csúszik a balesetveszélyessé vált a III. kerületi Flórián tér felüljárójának felújítása, pedig a munkálatok...
Fenyegető tartalmú, magyarellenes falragaszok jelentek meg vasárnap, az ortodox húsvét hajnalán Beregszászon – adták hírül hétfőn magyar...
Novák Katalin saját érettségi bizonyítványát megmutatva kívánt sok sikert az idén vizsgázóknak. A közösségi oldalán közzétett képből...
A Telex amazonja, Biró Marianna vette a fáradságot és egészen Hódmezővásárhelyig utazott annak érdekében, hogy a sokak...
Néhány hét múlva érhetjük el az ötmillió beoltottat – mondta a Dél-pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezetője hétfőn,...
Joe Biden amerikai elnök külföldön korrupciógyanús, az Egyesült Államokban pedig magánéleti botrányokba keveredő fia, Hunter Biden a...
Folyamatosan zajlik az oltás, a beoltottak száma 4 073 149 fő, közülük 2 077 160 fő már...
A székesfehérvári Teleki Blanka Gimnázium mellől jelentkezett be Orbán Viktor hétfőn reggel közzétett videójában. Ezzel kívánt sok...
A Nézőpont Intézet múlt heti, országosan reprezentatív közvélemény-kutatása szerint a szavazó korúakon belül hat százalékpontra nőtt a...
A világon 152 502 340 ember fertőződött meg eddig a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 3 199...
A katasztrófavédelem közleménye szerint hétfő hajnalban tűz ütött ki egy többemeletes házrész első emeleti lakásában a XI....
A képviselők a kormány tagjainak tehetnek fel kérdéseket és azonnali kérdéseket ma az Országgyűlésben. A parlament aktuális...
Ma reggel – a járványügyi szabályok betartásával – országszerte megkezdődnek az írásbeli érettségi vizsgák. Az első érettségi...
Szaúd-Arábia bejelentette vasárnap, hogy két hét múlva megnyitja a határait az utazni kívánó állampolgárainak egy csoportja előtt....
A koronavírus-járvány áldozataira emlékeztek a Szegedi Tudományegyetem sürgősségi betegellátó önálló osztályának munkatársai vasárnap este a Dóm téren....
Az indiai vírusmutáció nem veszélyezteti Ausztria nyitási terveit – idézte a Der Standard osztrák napilap vasárnap Wolfgang...
A horvát belügyminisztérium vasárnap pontosította a horvátországi beutazással kapcsolatos közleményét, így a határátlépéshez csak abban az esetben...
Hiába vannak pozitív példák az ukrán vezetés részéről, mint a frissen kinevezett kárpátaljai koordinátor szombati gesztusa, a...
Facebook
Twitter
YouTube
RSS