NagykanizsaZala megye, 03. számú választókörzetE-PM Nagykanizsa veterán helyi politikusa, korábban az MSZP-vel jutott a parlamentbe, amelynek 1989-ben alapító tagja volt. A 2014-es országgyűlési választásokon azonban helyi jelöltjeként az Együtt PM színeiben indul, de a ciklus végéig a szocialista frakció tagjaként folytatja munkáját. Az MSZP-től elcsábító támogatójának szívesen biztosít önmagán ingyenes reklámfelületet akár...
KeszthelyZala megye, 02. számú választókörzetDK Szermek Zsolt Zala megye 2. számú választókerületében a Demokratikus Koalíció színeiben indulhat az egyéni képviselői helyért. Az egykori alezredes óvodások gyűrűjében próbálta bizonyítani, hogy milyen kitűnő és emberbarát politikus, ellenben Orbán Viktorral. A miniszterelnök -Szermek szerint- óvodai látogatáskor kényszeredett volt. A képviselőjelölt kiváló marketing szakember, tudja, hogy...
ZalaegerszegZala megye, 01. számú választókörzetMSZP Az MSZP színeiben induló 41 éves Major Gábor 2010 óta önkormányzati képviselő szülővárosában Zalaegerszegen, de volt már polgármesterjelölt és egyéni országgyűlési képviselőjelölt. A „kanizsai sörösöknél” is dolgozó egykori határőr jelenleg családi vállalkozásként működő Zalasecurity Vagyonvédelmi és Szolgáltató Kft. ügyvezetője, pártjának városi vezetője. A megyei sport elkötelezett...
PápaVeszprém megye, 04. számú választókörzetMSZP Az MSZP égisze alatt induló Gőgös Zoltán a bal oldali párt alapító tagjaként kerül még 1989-ben a pápai szervezet elnökségébe. Azóta volt már önkormányzati és parlamenti képviselő, számtalan gazdasági szervezet elnöke, alelnöke, jelenleg a MSZP Veszprém megyei elnöke és természetesen az országgyűlésben is bérelt helye van. 2006. július 1-től...
TapolcaVeszprém megye, 03. számú választókörzetMSZP Ajka és Tapolca térségében az MSZP-s Dr. Horváth Józsefet, Ajka alpolgármesterét nevezték meg a Magyar Szocialista Párt és az Együtt-PM Szövetség megyei egyéni képviselőjelöltjeként. Az ügyvédként tevékenykedő jelölt Sokáig a MAL Zrt-nél és jogelőd vállalatainál dolgozott, 15 évig volt a cég jogtanácsosa. 1994 óta helyi képviselő Ajkán.
BalatonfüredVeszprém megye, 02. számú választókörzetE-PM Az Együtt 2014-PM szövetség MSZP-vel kötött megállapodása értelmében Veszprém megyek 2. választókerületének (Balatonfüred központtal) országgyűlési képviselőjelöltje. A 2010-es választásokon még Budapest 18. kerületének jelöltjeként szállt harcba mandátumért. Scheiring balatonfüredi jelölése érdekes, mert hosszú ideig neki szánták a fővárosi, XVIII. kerületi választókerületet.A pártalakításban élenjár, ugyanis 2008-ban a Lehet Más...
VeszprémVeszprém megye, 01. számú választókörzetMSZP Az MSZP és a Bajnai Gordon vezette Együtt-PM Szövetség eddigi megállapodása értelmében Pál Béla indul a veszprémi megyeszékhelyen. A politológia szakon végzett balos jelölt a Magyar Szocialista Munkáspártnál kezdte el mászni a raglétrát, ami olyannyira jól sikerült, hogy 2003-2006 között a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium idegenforgalmáért felelős politikai...
KörmendVas megye, 03. számú választókörzetE-PM Az egyik legesélytelenebbnek kikiáltott jelölt a kormányváltó Összefogás országgyűlési képviselőjelöltje, az Együtt-PM-es Wrzawa Pál. A Szolidaritás Mozgalom körmendi szervezetének alapítója 2007-es nyugállományba vonulásáig a BRFK-n dolgozott, előbb, mint nyomozó, majd, mint főnyomozó, kiemelt főnyomozó és gépjármű felderítő alosztályvezető. Az újonc politikus V. Németh Zsolt ellenfeleként indul 2014-ben. Az...
SárvárVas megye, 02. számú választókörzetMSZP Celldömölk polgármestere, az MSZP elnökségi tagja a 2-es körzetben indul. A több polgármesteri ciklust bezsebelő városvezető 2014-ben természetesen nem mond le az országgyűlési választások miatt az önkormányzati megmérettetésről sem. A kistérségi társulás elnökét (mert Fehérnek ezt a tisztséget is betölti) összefüggésbe hozták egy trafiküggyel kapcsolatba is, ugyanis részrehajlás...
SzombathelyVas megye, 01. számú választókörzetMSZP Az MSZP Vas megyei elnöke, a foglalkoztatási és munkaügyi bizottság tagja, Vas megye 1. számú választókerületének országgyűlési képviselőtestületének jelöltje, Hende Csaba ellenfele. 2010 óta ül a Parlamentben. Személyét súlyos pénzügyi csalással kapcsolatos vádak is érték, ugyanis Nemény által alapított Körmendi Lakópark Kft. 200 millió forint vissza nem...
PaksTolna megye, 03. számú választókörzetMSZP Igazi amazon, aki még a központi pártakarattal is szembe megy, ha a paksiak érdekéről van szó. Heringes Anita kampánybeszédeit még a kormánypárti politikusok is megirigyelhetik, ugyanis teljes mellszélességgel kiáll a paksi atomerőmű bővítése mellett. A régió stratégiai szereplőjének nevezte az erőművet, amelynek fejlesztése számára olyan fontos kérdés,...
DombóvárTolna megye, 02. számú választókörzetE-PM Jóságos dombóvári vállalkozónak tartja magát Tigelmann Péter, aki különböző cégein keresztül mintegy 20 főt foglalkoztat, köztük „kisgyerekeseket, nyugdíjasokat és csökkent munkaképességűeket”. Azt mondta: azért vállalta el a jelöltséget, mert úgy érzi, segíteni tud abban, hogy az ellenzék Orbán Viktor rendszerét eltakarítsa. A 48 éves vállalkozó aligha esélyes...
SzekszárdTolna megye, 01. számú választókörzetMSZP Tízéves volt a rendszerváltáskor, így nem volt az MSZMP, sem a KISZ tagja. A szocialista pártba saját meggyőződésből lépett be, de úgy tűnik hamar felnőtt a nagy elődök közé. Neve ismerősen csenghet, mivel a bajai választási videó néven elhíresült csalás egyik mellékszereplője volt. Egy tanú szerint ő...
SiófokSomogy megye, 04. számú választókörzetMSZP Az uniós hidegháborút nem lehet megnyerni, emiatt azonban Magyarország annyira elszigetelődhet, hogy végül nem marad számára hely az európai közösségben – úgy tűnik Harangozó Gábor magasra tette a lécet a Somogy megyei képviselői helyért vívott küzdelemben. Szerinte a 2014-es választások tétje az, hogy az országnak lesz-e...
MarcaliSomogy megye, 03. számú választókörzetMSZP Senki sem vádolhatja a szocialistákat azzal, hogy nem fiatalít. Harján Dávid személyében ugyanis tényleg új arc került a választókörzet élére. Az 1980-ban született politikus már az érettségit követően egy évvel az MSZP tagjai között találta magát. Ambíciójának köszönhetően hamar képviselő lett 2002-ban a kaposvári képviselőtestületben, majd 2006...
BarcsSomogy megye, 02. számú választókörzetMSZP Egy barcsi aláírásgyűjtésen azzal keltett feltűnést, hogy Orbán Viktort képmásával díszített lábtörlőt helyezett az asztal elé, így a szimpatizánsok csak akkor tudták aláírni a támogató ívet, ha előbb ráléptek az Orbán Viktort ábrázoló lábtörlőre. Arra a kérdésre, hogy miért tartotta ezt szükségesnek, így válaszolt: azért, hogy ha...
KaposvárSomogy megye, 01. számú választókörzetDK Regionális Fejlesztésért és Felzárkoztatásért felelős tárca nélküli miniszterként 2005-ben kiérdemelte az Index hírportál olvasói szavazatai alapján a legérdemtelenebb díjat, mivel egyetlen reá bízott területen sem tett le az asztalra semmi érdemlegeset, igaz, tevékenysége pusztítással sem járt. Ez akkoriban nagy szó volt a Gyurcsány-kormány zivataros időszakában. Az egyketteddel...
KomáromKomárom-Esztergom megye, 03. számú választókörzetMSZP Nagy a teher az egyébként teljesen súlytalan Székely Antal vállán, mert Mesterházy Attila pártelnök már januárban kijelentette, hogy Komárom-Esztergom megyében győzni fog az MSZP. A hatvanegy éves pedagógust nyerésre ítéltette a pártelnök, csakhogy Székely kevés eredményt tud felmutatni a komáromiaknak, és a választókerületének. Egyedül Oroszlányban bízhat, amely...
EsztergomKomárom-Esztergom megye, 02. számú választókörzetDK A leghűbb gyurcsányista, Vadai Ágnes akarja meghódítani Esztergomot. A DK csak annyit írt Vadai esztergomi jelöléséről, hogy nekik fontos nekik a körzet, ezért ott indítják a párt alelnökét, az ország „legnépszerűbb női politikusát”. Vadai olyan népszerű lehet, és a DK-nak is annyira fontos lehet a körzet, hogy...
TatabányaKomárom-Esztergom megye, 01. számú választókörzetMSZP A baloldali összefogás a szürke, másodvonalbeli szocialista képviselőjüktől, Lukács Zoltántól várják el, hogy nyerje el a mandátumot Tatabányán. Lukács mindent megtesz azért, hogy ez így legyen, honlapja kezdőoldalán például egy „jó szerencsét” címerrel kedveskedik a bányászváros szavazóinak. Lukács 1993 óta tagja az MSZP-nek, és hiába kritikus, befolyása...
MosonmagyaróvárGyőr-Moson-Sopron megye, 05. számú választókörzetE-PM „Sokáig úgy gondoltam, hogy a politikai pályán nincs keresnivalóm” – ismerte el Lehóczki Attila, aki ennek ellenére mégis a közéletben, Bajnai Gordon és most már Mesterházy Attila, valamint Gyurcsány Ferenc mellett szeretne érvényesülni. 2010-től Lehóczki már tudatosan kereste a lehetőséget, hogy politikai meggyőződéséhez megfelelő pártot találjon. A...
SopronGyőr-Moson-Sopron megye, 04. számú választókörzetMSZP Kalmár István régi motoros, 1994 óta tagja a Magyar Szocialista Pártnak. A szocialisták soproni szervezetének 1998-ban lett elnökségi tagja. 2002 és 2006 között Sopron alpolgármestere is volt. Kalmár már 1992-ben részt vesz a Baloldali Ifjúsági Társulás létrehozásában. Sopron fideszes városvezetése gyorsan leporolta a régről, a szocialistáktól örökölt...
CsornaGyőr-Moson-Sopron megye, 03. számú választókörzetMSZP Kránitz László olyannyira szeretne parlamenti képviselő lenni, hogy inkább lemondott a Közszolgálati Közalapítvány kuratóriumában betöltött tagságáról, csak mert a kettő együtt összeférhetetlen. Az MSZP Mandur László országgyűlési képviselőt küldték Kránitz helyére, akinek ezért vissza kell adnia parlamenti mandátumát. Kránitznak annak ellenére adott újabb esélyt a baloldal, hogy...
Győr IIGyőr-Moson-Sopron megye, 02. számú választókörzetDK Fábián György mellett a „baloldali szívvel” született Glázer Tímeának szavazott bizalmat az újra összeboruló baloldal. Közéleti aktivitása 2002-ben, az MSZP-ben kezdődött, ahol később Gyurcsány Ferenc, még akkor megyei elnökként kérte fel Glázert a szervezet megyei pártigazgatói feladatainak ellátására. Glázer egyértelműen gyurcsányista. Ezért sem volt meglepő, hogy...
Győr IGyőr-Moson-Sopron megye, 01. számú választókörzetMSZP Az inkább jobboldali irányultságú Győrben azt a Fábián Györgyöt indítja képviselőjelöltnek a baloldal, aki korábban a megyei napilap, a Kisalföld mellékletszerkesztőségének vezetőjeként dolgozott. Fábián György szenvedélyének tartja az írást, az újságírást, a lapszerkesztést és a televíziós-rádiós műsorvezetést. A sportért és az emberfeletti teljesítmények elismeréséért valószínűleg nem...
SárbogárdFejér megye, 05. számú választókörzetDK A baloldali összebútorozás után gyorsan újraosztották egymás között a körzeteket a pártok. Az MSZP persze nagyvonalúan lemondott azokról a választókerületekről, ahol óriási bukás várható, így például Sárbogárdról is, ahol a DK-s Ecsődi Lászlót jelölték ki bokszzsáknak. Ecsődi 1976-ban lépett be a Magyar Szocialista Munkáspártba. 1985 és 1990...
DunaújvárosFejér megye, 04. számú választókörzetMSZP Magyar Andrást küldi csatába az MSZP a dunaújvárosi körzetben, azt a Magyar Andrást, aki a legutóbbi időközi választáson óriási pofont kapott a szocialisták vörös bástyáján, Dunaújvárosban. 2012-ben az MSZP zsinórban harmadik vereségét szenvedte el Dunaújvárosban, ahol korábban verhetetlen volt, ráadásul a többi ellenzéki párt is tőlük szerezte...
BicskeFejér megye, 03. számú választókörzetMSZP NEM, nem a NAV-botrányt kirobbantó, zöld aktás Horváth András, ex-adóellenőrről van szó, hanem a Fejér megyei MSZP nagy öregjéről. Bár tény, hogy adóellenőri druszája rövid idő alatt nagyobb népszerűségre tett szert, mint a bicskei körzetben induló Horváth huszonnégy év alatt. Mert hogy Horváth Andráshoz huszonnégy éve ragaszkodik...
Székesfehérvár IIFejér megye, 02. számú választókörzetMSZP Herczog Edit az MSZMP-nek 1985-től, az MSZP-nek megalakulásától, 1989-től tagja. 2004 májusától az Európai Parlament képviselője, ahol főtag a Költségvetési Bizottságban. Miközben Herczog Edit és az MSZP vezetői, köztük Mesterházy Attila hónapokon át tagadták, hogy közük lenne a Magyarországot egyfajta féldiktatúraként bemutató és hazánk ellen uniós...
Székesfehérvár IFejér megye, 01. számú választókörzetMSZP Egy harminchét éves ügyvédet, Márton Rolandot indítja a baloldal Székesfehérváron, aki 2008 óta elnöke az MSZP székesfehérvári szervezetének. Márton Roland gyorsan megfelelt a szocialisták elvárásainak, a párt megújítása helyett a nagy öregek és a nagy elődök politikáját folytatja. Márton Roland révén Fejér megyébe szinte elsőként érkezett...
SzigetvárBaranya megye, 04. számú választókörzetMSZP Nem csak sellyei polgármesterként ismerős Nagy Attila, hanem onnan is, hogy miközben pártja máglyára vetné a trafikkoncesszió nyerteseit, és kőkemény Fidesz mutyit emleget, Nagy Attila családja kifejezetten nyertese volt ennek a „jobboldali osztogatásnak.” Nagy Attila felesége ugyanis Baksán nyert trafikot, az asszony nyolc éve kocsmát is üzemeltet...
MohácsBaranya megye, 03. számú választókörzetDK Az MSZP gyorsan átpasszolta a mohácsi választókerületet a Demokratikus Koalíciónak, amely Loschán Ferenc olaszi nagyvállalkozót méretteti meg a választáson, aki eddig baloldali háttéremberként volt inkább ismert. A DK új üdvöskéje a tulajdonosa a Loschán Kft.-nek, amelyet 1993-ban alapított feleségével. A cég dinamikusan fejlődött, míg az első évben...
Pécs II.Baranya megye, 02. számú választókörzetMSZP Szakács László ugyan Pécsett száll harcba a mandátumért, de igazán otthon az MSZP Jókai utcai székházában érezheti magát. A szocialisták főhadiszállásán ugyanis Szakács az egyik dandártábornok, miután magának a pártelnöknek, Mesterházy Attilának a kabinetfőnöke, jobbkeze ő. Szakács László, a Baranya megyei MSZP választókerületi felelőse volt az,...
Pécs I.Baranya megye, 01. számú választókörzetMSZP Tóth Bertalan ugyan az MSZP jelöltje, de Pécs jövőjét inkább a pártjából kiebrudalt, DK-s Gyurcsány Ferenc fenyegetéseinek a megvalósításával biztosítaná. Tóth ugyanis az ingatlanadó híve, s az intézkedés életbe léptetése még akkor is óriási arcul csapást jelentene a Pécsieknek, ha csak a 65 négyzetméter feletti ingatlanokat...
CeglédPest megye, 12. számú választókörzetE-PM Bajnai Gordon pártja, az Együtt-PM állíthatott jelöltet a ceglédi választókörzetben, Bajnaiék választása pedig Romhányiné Balogh Editre, Abony polgármesterére esett. A baloldalon ugyanakkor Romhányiné mellett László Ferencnek, a Pest Megyei Közgyűlés szocialista frakcióvezetőjének a neve is felemrült, mint jelölt, végül azonban az abonyi polgármesterre esett a választás. Romhányiné...
DabasPest megye, 11. számú választókörzetE-PM Kamaszkori eszmélése óta politizál Bakó Krisztina, néha persze úgy, ahogy a szél fúj. Négy évvel ezelőtt még tanácsadóként segítette az LMP munkáját, majd az LMP Országos Választmányának titkáraként, annak adminisztratív vezetőjeként irányította a választmány tevékenységét. Az LMP-t 2013-ban hagyta hátra, és az alapítója lett a Párbeszéd Magyarországért...
MonorPest megye, 10. számú választókörzetMSZP A monori körzetben a marketingstratégát, Braun Róbertet indítja a baloldal. Braun a Sziget Fesztivál kommunikációs igazgatója, az index.hu Zrt. alapítója, stratégiai és kommunikációs igazgatója is volt. Braun minden MSZP-s miniszterelnöknél pozícióba került. Medgyessy Péternek például kommunikációs vezetője volt, majd Gyurcsány Ferencnél is megtalálta a számításait, a miniszterelnök...
NagykátaPest megye, 09. számú választókörzetMSZP Baja Ferenc 1988-ban lépett be az MSZMP-be. Az MSZMP-reformkörök munkájában kezdetektől részt vett, a Reformkörök Országos Tanácsának ügyvivője volt. 1990 májusától 1996-ig az MSZP Országos Elnökségének tagja, az elnökség önkormányzati ügyvivője, az elnökségen belül a vidéki szervezetek képviselője, legfőbb feladata az MSZP önkormányzati képviselőinek, polgármestereinek felkészítése, a...
SzigetszentmiklósPest megye, 08. számú választókörzetDK Aligha kell bemutatni Kuncze Gábort, egykori belügyminisztert, a Szabad Demokraták Szövetségének korábbi elnökét, emblematikus alakját. Élete és politikai karrierje nyitott könyv. Kuncze 1990-ben kapcsolódott be az országos politikai életbe, amikor pártonkívüli, de SZDSZ-es jelöltként az országgyűlési választásokon először nyerte el a szigetszentmiklósi egyéni választókerületi mandátumot. Az SZDSZ-be...
VecsésPest megye, 07. számú választókörzetE-PM Szabó Rebeka is azon hét politikus közé tartozik, akik korábbi saját magukat köpték arcul azzal, hogy a baloldalt elutasító LMP frakciójából átnyergeltek a bajnaista Párbeszéd Magyarországért-ba. Szabó Rebeka 2009-ben a Lehet Más a Politika egyik alapítója volt. Az új pártok, szervezetek létrehozásába olyannyira belejött, hogy tavaly az...
GödöllőPest megye, 06. számú választókörzetMSZP Kovács Barnabás 1992-ben lett az MSZP tagja, később a megyei közgyűlés szocialista frakciójának a vezetője lett, majd a Pest megyei MSZP-é. Azt ugyanakkor nem szabad elfelejteni Kovácsról, hogy neki és vezetőtársainak 2011-ben le kellett mondaniuk és távozniuk kellett. Kovács tehát nem egészen egy évig volt a...
DunakesziPest megye, 05. számú választókörzetMSZP A második Gyurcsány-kormány, majd a Bajnai-kormány környezetvédelmi és vízügyi miniszterét, Szabó Imre száll harcba az országgyűlési képviselői mandátumért a dunakeszi választókerületben. Szabó már 1977-ben belépett az MSZMP-be, 1983-ban a KISZ KB munkatársa lett, majd egy évre rá az Úttörőszövetség osztályvezetője. Az MSZP-hez 1992-ben csatlakozott. 2008-ban, az SZDSZ...
VácPest megye, 04. számú választókörzetMSZP Egy szocialista kishalat, a politikailag még nem nagykorú, mindenkinek megfelelni akaró Kiss Zsoltot indítja a baloldali összefogás a váci választókerületben a Fidesz-KDNP nagyágyújával Harrach Péterrel szemben. Talány, hogy a szocialisták miért nem nagy nevet dobtak mélyvízbe Vácott, de lelkük rajta. Kiss Zsoltban azért bíznak ennyire a baloldalon,...
SzentendrePest megye, 03. számú választókörzetE-PM Leányfalu korábbi polgármesterét indítja Szentendrén és környékén, valamint a Dunakanyarban a baloldal. Szinna 1953-ban született, jelenleg Bajnai Gordon oldalán politizál. Szinna Gábor egyébként csak 2002 és 2006 között volt Leányfalu első embere, megbízatása lejártával vállalkozott, 2010-ig egy kft. tulajdonosa és ügyvezető igazgatója volt. Szinna Gábor jelöltsége a...
BudakesziPest megye, 02. számú választókörzetE-PM Új generációs politikusnak tartja magát és az MSZP megújulásának egyik megtestesítőjeként tekint magára Pest megye 2. számú választókerületének baloldali jelöltje, Szabóné Müller Tímea. A politikusnő legfeljebb annyiban számít újgenerációsnak, hogy 1973-ban született, de módszerei, eszközei az MSZP nagy öregjeiére hajaz. Szabóné Müller Tímea neve a vidékfejlesztési pénzek...
Facebook
Twitter
YouTube
RSS