„Minek elmenni szavazni, a kormányt úgy is megválasztják.” Libsi felebarátaink úgy ünneplik korunk gazdasági és politikai berendezkedését,...
A Facebook vezér annyira nem bír magával, hogy mikor kezébe vette kislánya aprócska testét, úgy meghatódott, hogy...
Az oly sokat emlegetett evolúció, a társadalmi és kulturális evolúció, egész érzete, ötlete, valamint minden fejlődés és...
A héten két zavarba ejtő frontjelentést olvashattunk az épp kibontakozó Harmadik Világháborúról. Az al-Kaida szír fiókszervezete szépen...
„Omnia vincit amor et nos cedamus amori” (Mindent legyőz a szerelem, és nekünk engednünk kell neki) Vergilius: A...
Úgy esett, hogy egy jámbor remete, Joachim de Floris, az Apokalipszisről írott munkáival nagy, bár kétes népszerűségre...
Pikáns véleménye van a kanadai miniszterelnöknek az emberi jogokról és a terrorizmus természetrajzáról. Justin Trudeau szerint ugyanis...
Történt, hogy a Jarmúk folyónál, a Galileai-tengertől délkeletre, vívták meg 636 augusztusában, dühöngő homokviharban a döntő csatát...
Van olyan tévécsatorna, amely két percben megpróbálja elmagyarázni a gyerekeknek a közel-keleti válságot. Nyilván a porontyok is...
Teljesen nyilvánvaló, az oroszoknak nem esik jól, ha az amerikaiak fenyegetésnek nevezik őket, és azt sem nézik...
378-ban, mikor a gótok legyőzték és megölték Valens császárt, nyitva állt előttük az út egészen Konstantinápolyig. Lelkiismeretesen...
Kissé tétován, de elkezdődött a tanulságok levonása a párizsi terrortámadások után néhány nappal. Junckeren, Merkelen kívül mindenki,...
A naivitás, a gyengeség, a felkészületlenség és a muszlimok Nyugat-ellenessége összevegyült és hangosat robbant Párizsban. A közel...
Ismét áll a bál a Világtörténelem Valahalétezett Legfényesebb Demokráciájában, most éppen a tejeskávé körül parázslottak fel az...
Ahol ily módon csodálnak, ott az imádat tárgyát nem vertikálisan keresik, hanem ugyanazon magasságban, szemtől szembe találják...
Kiderült, hogy eddigi életemet boldog tudatlanságban éltem le. E boldogság egészen a tegnapi napig tartott, mikor is...
„A valósághű felháborodás annak áruvédjegyévé lesz, akinek egy új eszmét kell szállítania az üzem számára.” Max Horkheimer...
Mindenkinek megvan a maga baja Németországban: az őslakosok azért sírnak, mert a falujukban több migráns lakik, mint...
A római légióknak – különösen azoknak, melyeket nem négerek vezettek – rendszeresített fegyvere volt a pilum nevű...
Ijesztő híreket kaptunk a múlt héten Ausztriából. Johanna Mikl-Leitner belügyminiszter asszony bejelentette, hogy „építési jellegű” műszaki munkálatok...
A pszichiátriai kézikönyvekbe lassan bekerülhet a gazdagság-szégyen nevű betegség. Némely szupergazdagoknak annyira ég a pofája azért, mert...
Bevallom, nekem mindig felemás érzéseim voltak ’56 -kapcsán és úgy vélem nem csak nekem. Elég csak végigtekinteni...
Pecunia non olet. A pénznek nincs szaga. Vespasianus császár Nemrégen járta be a világot a hír: Németország...
Soros György legújabb ötlete szerint az Európai Uniónak a következő években azzal kell példát mutatnia a világnak,...
A magyar titkosszolgálat munkatársai Törökországtól Magyarországig csempésztették magukat az emberkereskedőkkel, feltérképezve a migránsok útvonalát és az őket...
A kora délutáni lankadt atlantista beszélgetés után végre tanúi lehettünk az első komolyabb vitának “Az EUborka görbülete-...
Ha egy mondatban akarnánk jellemezni a Bálványosi Szabadegyetemet, akkor elég annyi szólni, hogy rendre itt hangzanak el...
A belvárosi Szent István térről indult a déli határra tervezett ideiglenes műszaki zár ellen szervezett tüntetés ma délután....
Komoly rendőri biztosítás mellett, de békésen ért véget a 20. budapesti melegfelvonulás. Az ellentüntetők, tiltakozók száma az...
Nem csak jog-és drogvédő időszakában volt „iszonyú link csávó” Juhász Péter, és váltak köddé a köztartozásokat felhalmozó...
Kevin Russ 30 éves, és California középső részén született és nevelkedett. Ma Portlandben, Oregonban lakik, amikor épp...
A PestiSrácok.hu is kint járt a Válasz.hu által háborúként beharangozott, de a szervezőkön túl csak néhány besavanyodott...
A PestiSrácok.hu utánajárt a Fradi új stadionjára záporozó bírálatoknak és kiderült: hamisak a külföldi példák. Például a...
A bajai videóbotrányba időlegesen belebukó, de Tolna-megyei elnökként pártbeli befolyását megőrző Harangozó Tamás ma éles kritikát fogalmazott...
Ahogy a Múzeum körútról átvágunk a hajdani Unger ház fakockákkal díszített átjárórészén, egyből szemünk elé tárul a...
Különös hely a Nyugati pályaudvar előtti flaszter. Dickensi figurák keverednek állandó utazókkal, a McDonaldból hömpölygő tömeg szabadnapos...
A túl sok Combinózás idővel kiöli az emberből az utazás elemi lényegét. Az igazi villamos például nem...
Tegnap óta attól zeng a sajtó, hogy egy bizonyos Jani Leinonen kamu gyorséttermet nyitott az Opera mellett,...
Úgy tűnik a gasztronómia területén Magyarország tényleg jobban teljesít. Ha eddig az volt a benyomásunk, hogy a...
Legalábbis lassan ezt a következtetést lehet levonni abból, hogy ismét csúszik a BuBi, amit már harangoznak jó...
A beton igen praktikus. A beton erős, a beton könnyen használható, gyorsan megköt, és már kész is...
NyírbátorSzabolcs-Szatmár-Bereg megye, 06. számú választókörzetE-PM A nagy ellenzéki összeborulás előtt Helmeczy – a Fideszből kiutált, most az Együtt–PM szabolcsi jelöltjeként feltűnt ügyvéd – ígéretet tett arra, hogy nem lesz belőle baloldali politikus. Szerinte a centrumban áll, s mindkét oldalt osztja. Azóta sok víz lefolyt a Tiszán, és a különböző színekben indult jelöltek...
MátészalkaSzabolcs-Szatmár-Bereg megye, 05. számú választókörzetMSZP Érzékeny ember, igazi családapa, a szegények jótevője. Vannak ugyan gondok a matekkal, de a szabolcsi pártembereknek nem ez a lényeg. Halmi József szerint nem növekszik, hanem tovább csökken a munkahelyek száma és egyre nagyobb a munkanélküliség. Hiába csökken folyamatosan az állástalanok száma, úgy tűnik, Szabolcsban egy másik...
VásárosnaménySzabolcs-Szatmár-Bereg megye, 04. számú választókörzetDK Köztudott, hogy a szocialisták csak olyan körzetről mondtak le a Demokratikus Koalíció javára, ahol eleve minimális esélyük lett volna. A vásárosnaményi ügyvéd, Baka-doktor is jól tudja ezt, nem igazán töri magát a voksok maximalizálása érdekében Annyira nem hisz a győzelmében, hogy még honlapot sem készített a választások...
KisvárdaSzabolcs-Szatmár-Bereg megye, 03. számú választókörzetMSZP Ember legyen a talpán és legény a gáton, aki megfogja az eke szarvát és kirántja a szabolcsi választókerületet a szegénység mocsarából. A 2006 és 2010 között országgyűlési képviselőként tevékenykedő Legény, óriási – és egyetlen – sikerként könyvelte el, hogy a szocialisták alatt ért el végre az autópálya...
Facebook
Twitter
YouTube
RSS